A klímaváltozásról, a globális felmelegedésről többnyire akkor hallunk hangsúlyosabban, ha valahol a világban rendkívüli természeti katasztrófa pusztít, vagy éppen világkonferencia zajlik a témában. Az elmúlt esztendő kétségkívül legnagyobb zöld eseménye a párizsi klímakonferencia volt, amelyre nem lehetett nem odafigyelni, hiszen több mint egy hónapon keresztül a mindennapi híradások fő eleme volt.

KLíMAVÁLTOZÁS

A hétköznapi ember afféle megfoghatatlant, valami távolit, tőle teljesen független történést, s főként a nagyhatalmak által irányított, vagy legalábbis nagyban befolyásolt eseményt, vagy események láncolatát sejti a klímaváltozás mögött, amelyek megváltoztatásának esélye teljesen kiesik hatóköréből. És valóban, elsősorban a vezető világhatalmak kezében van a legtöbb és leghathatósabb cselekvés lehetősége. A felmelegedéssel kapcsolatban a katolikus egyházfő is latba vetette tekintélyét tavaly júniusban megjelent enciklikájával. A pápa körlevele a globális felmelegedés azon kérdésével is foglalkozott, hogy azok az államok is elismerjék vétségeiket a klímaváltozással kapcsolatban, akik korábban ezt nem tették. Az enciklika szólt a gazdasági és politikai hatalmak felelősségéről, és hangzatos látszatintézkedések helyett valódi cselekvésre szólított fel, a szennyező energiahordozók, technológiák felváltására, a megújuló energiák használatára. Az egyházi vezető a világ nagy vezetőitől a magánszemélyekig arra emlékeztetett mindenkit, hogy erkölcsi kötelesség mindnyájunknak tenni a környezeti és társadalmi egyenlőségért. Mert a klímaváltozás katasztrofális hatásai, a pusztító árvizek, földcsuszamlások, vagy a hosszú és intenzív hőhullámok, az éhínség többnyire azokat a szegény társadalmi csoportokat érinti, amelyek a legkevésbé működtek közre mindezek előidézésében.
A Párizs melletti La Bourget-ban tartott ENSZ 21. klímakonferencián történelmi jelentőségűnek minősített megállapodás született 195 ország képviselőinek részvételével. Az egyezmény legfontosabb eleme: az átlaghőmérséklet-emelkedés 2 Celsius fok alatt tartása és az, hogy erőfeszítéseket kell tenni a 1,5 fokos szint átlépésének elkerüléséhez. Csökkentik a károsanyag-kibocsátást a kőolajszármazékok felhasználásában érdekeltek. A konferencia nagyszerű hozadéka, hogy nagyon sok gazdag, világcéget vezető ember ajánlotta fel bevételeinek jelentős hányadát a klímaváltozást főként elszenvedő országok megsegítésére, előrevivő, megújuló energiákat használó projektek megvalósítására. Ezek között szerepel például az internetvilág egyik legismertebb és leggazdagabb vezető egyéniségének felajánlása: évi bevételének 90 százalékát ajánlja fel olyan lassan megtérülő beruházásokra, amelyek a további felmelegedés megfékezésében szerepet játszanak. A konferencia résztvevői törekedtek egy olyan cél megfogalmazására, mely szerint az emberiség annyi széndioxidot juttasson a bolygó légkörébe, amennyit a Föld bioszférája képes természetes úton semlegesíteni. Ám a kőolaj-felhasználó országok, illetve gazdaságok miatt a szöveg így szelídült: emberiség által okozott kibocsátás kerüljön egyensúlyba a Föld természetes elnyelő-felszívó kapacitásával a 2050 utáni időszakra vonatkozóan. A konferenciának rengeteg pozitív haszna van, számtalan felajánlás fogalmazódott meg. Például Norvégia támogatja a brazil őserők kiirtásának ellensúlyozására létrehozott alapot. Talán néhány évtized múlva már új technológiákkal működtetik a gazdaságokat, a világot alapvetően átalakítja majd a részben már használt szél-, nap-, és tengeri hullám-energia elterjedése. Az elkövetkezendő időszakban bizonyára sokat hallunk még a híradásokban a konferencia rengeteg pozitív hasznáról, hozadékáról.  De nem árt elgondolkodnunk azon, hogy mi, hétköznapi emberek, akik nem dollármilliókban gondolkodunk, nem működtetünk széndioxid-kibocsátással járó gazdaságokat, mit tehetünk a Földért, hazánkért, a lakóhelyünkért, közösségünkért – amíg nem késő.
Gyakran mondják: én kis porszem vagyok, mit tehetnék? Nem így van. Számba kell vennünk, mennyi az elég ételben, ruházkodásban, különböző tárgyak felhalmozásában. Rangsoroljuk a szükséges alapvető igényeinket, amelyek feltétlenül szükségesek, hogy teljes és boldog életet élhessünk. Biológiai, társadalmi és szellemi, érzelmi igényeink kielégítéséhez szükség van-e még több pénzre, még több és nagyobb elektromos ketyerére, autóra stb?
Kritikával kell fogadnunk a ránk zúduló reklám-áradatot és hallgassunk a józan eszünkre, saját belső bölcsességünkre. Valóban: mennyi az elég? Mennyi az elég, hogy az erdőszélek, patakpartok ne legyenek tele megunt, kidobott holmikkal, mennyi az elég, hogy a szántóföldek széleibe műanyag zsákokat és palackokat hordjon a szél?
Nem árt tisztában lennünk azzal, hogy a világegyetemben az emberi jelenléten kívül más energiák, erők is vannak, s hogy a teremtés végtelen folyamatában csupán pici részei vagyunk a földi élet teljességének.  Nyomatékul álljon itt Thomas Berry gondolata: A természet világa földi létünk anyai forrása, fizikai, érzelmi, esztétikai, erkölcsi és vallási létünk életadó tápláléka. A természet világa az a megszentelt közösség, amelyhez tartozunk. … E közösség megkárosításával saját létezésünket csorbítjuk. (A Föld álma).

 


Tóth Katalin

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!