Miért befolyásol minket a születési hónapunk?

Először a Semmelweis Egyetem kutatói tárták fel egy tanulmányban, hogy az anyaméhben növekvő magzatra hatással van az anyát érő napfény mennyisége, amelyből nyilván kevesebb van a téli és több a nyári hónapokban. Minderről Gonda Xénia vezető kutató számolt be a tudományos világnak egy berlini kongresszuson.
Ettől függetlenül egy másik egyetem is végzett kutatásokat: a spanyolországi Alicante Egyetemen mutattak ki egyértelmű összefüggéseket a születési hónap és 27 krónikus betegség között.
Ezek után nem árt komolyan venni az egyes hónapokban születetteknek, mire figyeljenek az egészségükkel kapcsolatosan! Itt van egy kis összefoglaló.

A télen született emberek kevésbé lobbanékonyak, mint azok, akik más évszakban születtek. Ebben az évszakban azonban jóval kevesebb a napsütés, mint máskor, ezért a hideg évszakban születettek hajlamosabbak a depresszióra.

December
A decemberi férfiak nagyobb számban hajlanak a depresszióra és a szívbántalmakra, valamint a homályos látás is gyakori náluk. A krónikus hörghurut, trombózis és asztma a decemberi nőknél mutatható ki gyakrabban.

Január
A januáriak sokszor szenvednek gyomorfekélyben, székrekedésben és derékfájásban, ha férfiak. A nőknél a gyakori betegségek közé tartozik a szívroham, migrén és változókori problémák.
A januárban született férfiak körében háromszor gyakoribbak a pajzsmirigy problémák, mint a szeptemberben született férfiaknál.

Február
A februáriaknak is a pajzsmirigyre kell figyelniük elsősorban, de mindkét nemnél gyakori az ízületi betegségek megjelenése. Férfiaknál a szív- és érrendszeri betegségek, míg nőknél a vérrög kialakulásának megnövekedett kockázata jelent veszélyt.
A tavasszal születettek általában optimisták, energikusak, akik tudják élvezni az életet.

Március
A márciusi férfiak vigyázzanak az asztmával és a szívbetegségekkel. A homályos látás kialakulására is nagyobb az esélyük. Nők esetében a reuma, a székrekedés és az ízületi gyulladás is nagyobb számban fordult elő.

Április
Mindkét nemnél megnövekedett esélye van a csontritkulásnak. Az áprilisi férfiak ezen felül asztmával és pajzsmirigy zavarokkal számolhatnak, míg nőknél gyakori a tumor és a hörghurut.

Május
A májusban született férfiakra fokozottan leselkedik az asztma, a depresszió és a cukorbetegség. A nőknek a csontritkulástól, székrekedéstől és a krónikus allergiától kell tartaniuk.

A nyáron született emberek optimisták és pozitív életszemlélettel rendelkeznek. Ugyanakkor gyakran szenvednek hangulatingadozásoktól, amely akár bipoláris zavarban vagy mániákus depresszióban is kicsúcsosodhat. Ez főleg akkor szembetűnő, ha a télen születettek adataival hasonlítjuk össze a statisztikákat.

Június
A júniusi születésű férfiak egyik leggyakoribb krónikus betegsége a hörghurut és a szívbetegségek. Nőknél a reuma és az inkontinencia üti fel gyakrabban a fejét.

Július
A júliusiaknál mindkét nem esetében az asztma és a tumor a leggyakrabban előforduló krónikus betegségek. A férfiaknál ehhez jön még az ízületi gyulladás, nőknél pedig a krónikus nyakfájdalmak.

Augusztus
Az augusztusi férfiaknál gyakran fordul elő csontritkulás, asztma és pajzsmirigy probléma, nőknél a reuma, a vérrögképződés és az ízületi gyulladás előfordulási aránya a legmagasabb.

Az őszi születésűek gyerekként sokszor nagyon érzékenyen reagálnak a külvilágra. Felnőve azonban kevésbé fordul elő közöttük depresszió vagy bipoláris zavar.

Szeptember
A szeptemberieknél kis eséllyel alakulnak ki krónikus betegségek. Amitől viszont nem árt, ha tartanak, az a pajzsmirigy, az asztma és a csontritkulás.

Október
Az októberi férfiaknál a statisztikák szerint nagyobb számban fordul elő migrén, míg a nőknél gyakoribb vérszegénységet és magas koleszterinszintet találtak.

November
A novemberi születésű férfiak hajlamosabbak a krónikus bőrbetegségekre és a szív- és érrendszeri megbetegedésekre. A novemberi nők gyakrabban kapnak infarktust, mint a többi hónapban születettek és a visszér is. Amire viszont kevesebb az esélyük az a menopauza során előforduló kellemetlen tünetek felbukkanása.