A világon első ízben születtek olyan babák, akiknek a génjeit módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus – közölte Ho Csiankuj kínai kutató egy vasárnapi a Youtube-videóban. A felvétel szerint a két kínai ikerlány, akiket Lulunak és Nanának nevezett „sírva jött a világra néhány hete, egészségesen, mint más babák”. Állítása szerint a sencseni tudós a megtermékenyített petesejteken génszerkesztést hajtott végre CRISPR/Cas9 elnevezésű „molekuláris olló” segítségével, hogy megelőzze a jövőbeli HIV-vírusfertőzést.
A Déli Tudományos és Műszaki Egyetem kutatója elmondta, hogy a génszerkesztés sikeres volt, egyetlen gént sem változtattak meg, kivéve egyet, a CCR5-t, melyet eltávolított a HIV-fertőzés megelőzése érdekében. Tanulmánya az erősen vitatott eljárásról egyelőre nem jelent meg.

A videón elhangzott, hogy munkájával olyan babákat akart teremteni, akik nem szenvednek betegségektől, „nem megrendelt szemszínű és intelligenciájú dizájner-gyerekeket.” A szülők és a csecsemők kilétét titokban tartják, a kutató csak annyit mondott, hogy az apa HIV-fertőzött és szerette volna, ha a gyerekeit megóvhatja a diszkriminációtól.
Ho Csiankuj bejelentése élénk visszhangot váltott ki. Peter Dabrock, a Német Etikai Tanács elnöke hétfőn azt mondta, a munka „felelőtlen kísérletezés embereken”.

Jelenleg az efféle próbálkozásokat, sőt a bejelentésüket is a legélesebb szavakkal kell illetni. A génszerkesztés mellékhatásait vagy későbbi következményeit nagyon nehéz megjósolni és irányítani – mutatott rá.

Az AP amerikai hírügynökség készítette videón elhangzottakat egyelőre nem bizonyították, ám több szervezet, mely az eljáráshoz köthető, többek között a kórház is tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz. A beavatkozás a legtöbb országban tilos. Az Egyesült Királyságban törvény tiltja, hogy a meddőségi kezelések során génszerkesztést alkalmazzanak.

Julian Savulescu, az Oxfordi Egyetem etikaszakértője a BBC-nek elmondta:

Ha mindez igaz, akkor ez egy szörnyű kísérlet. Az embriók egészségesek voltak, nem tudunk arról, hogy betegek lettek volna. A génszerkesztés maga kísérleti stádiumban van, ismeretlen, véletlen mutációkkal hozzák összefüggésbe, melyek előbb vagy utóbb jelentkezhetnek, rákhoz is vezethetnek.

A kísérlet egészséges, normális gyerekeket tett ki a génszerkesztés kockázatainak mindenféle valós előny nélkül – tette hozzá.

MTI