Emma Morano 1899 november 29-én született az olaszországi Civiascóban. Nyolc testvére közül ő volt a legidősebb. Most már hivatalosan is ő a világ legidősebb asszonya, miután az addigi rekorder Susannah Mushatt Jones elhunyt májusban 116 éves és 311 napos korában

Emma néni a vendégek és riporterek kérdésére elmondta, hogy  még gyermek volt, amikor a család, az apa munkája miatt  a Lago Maggiore partján lévő Pallanzába költözött, ahol Emma Morano a mai napig él.

A képen Emma Morano két évesen és 18 éves korában

1926 októberében házasságot kötött Giovanni Martinuzzival, majd megszületett kisfiúk, aki sajnos hat hónapos korában meghalt. A házassága boldogtalan és viharos volt, 12 év után külön költözött férjétől, de annak haláláig házasok maradtak. Az asszony először egy juta-gyárban, majd egy kollégium konyháján dolgozott, egészen 75 éves koráig, amíg nyugdíjba nem vonult. Két éve költözött otthonba, addig saját magát látta el az otthonában.

A hosszú élet titkát elsősorban a genetikában és a pozitív életszemléletben látja. Szülei és nagyszülei is megélték a 90 éves kort.  De van titkos receptje is: minden nap három nyers tojást fogyaszt el, és mellé sós kekszet eszik egy héten három nap. Ezt a szokatlan diétát az első világháború óta folytatja, tehát 90 éve- amikor is vérszegénységet állapítottak meg nála. A hét többi napján szeret csokit majszolni és a süteményeket is szereti.