Nem kell mindent a szemétbe hajítani, ha lejárt a szavatossága, hiszen a csomagoláson feltüntetett dátum azt az utolsó napot jelöli, amíg még az adott termék minősége kitűnő, de attól még fogyasztható!

• Például a csirkemellet, ha kibontjuk a csomagolásból, a hűtőben 2–3 napig nyugodtan maradhat, ha pedig lefagyasztjuk, akár 9 hónapot is ülhet, utána is bátran elkészíthetjük.
• A sertés-, marha-, vagy juhhússal is ez a helyzet, lefagyasztva akár egy évig is tárolhatók, nem fognak megromlani.
• A becsomagolt sonka is nyugodtan maradhat a hűtőben, két hét múlva is ehető marad, ha viszont felbontottuk, egy hét alatt fogyasszuk el.
• A lejárt tojások is tárolhatók a hűtőben még 3–5 napig, ha viszont lefagyasztjuk, akár egy év múlva is készíthetünk rántottát.
• A kedvenc csokinkat is tarthatjuk szobahőmérsékleten 6–9 hónapig, nem lesz különösebben semmi baja.
• Ha hűtőben tartjuk a dobozos tejet, még a szavatossági idő lejárta után 7 nappal is fogyasztható. Persze, ha netán megromlik, azt érezni fogjuk, így ebben az esetben ki kell önteni.
• Egy megkezdetlen joghurt is elvan 1–2 hónapig. Ha viszont felnyitottuk, 5–6 nap alatt meg kell enni.
• A konzervek a szavatossági idő lejárta után még akár két évig is fogyaszthatóak.• A száraz tészta is nyugodtan felhasználható még a lejárati dátum után fél évig is.
• A tejföl felbontás nélkül még három hét után is fogyasztható lehet, felbontva egy héten belül használjuk el.
• A kemény és félkemény sajtok a szavatossági idő után akár hónapokig is fogyaszthatóak, ha megfelelően tároltuk, és nem penészesek.
• A kávé és tea is 4-5 hónapig bátran felhasználható.
• A fűszerek felbontás nélkül szinte évekig elállnak, maximum az aromájuk intenzitása csökken.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!