labnyom1Ő az, aki nem termel hulladékot a komposzton kívül, csak helyi élelmiszert fogyaszt, nem használ papírt, és nem vesz igénybe fosszilis alapú üzemanyaggal működő járművet. És ez épp elég ahhoz, hogy világhírűvé váljon.



Beavannek elege lett abból, hogy miközben a legtöbben tudatában vannak annak, hogy az emberiség felemészti környezetét, egyénileg senki nem tesz semmit. Pedig véleménye szerint nem csak vidéki környezetben lehet környezettudatos életet élni, hanem felhőkarcolók tövében is.

A Beavan-család hétköznapjai egy év leforgása alatt jelentősen megváltoztak, ám az alacsony fogyasztás nem feltétlenül jelentette az életminőség romlását. Pedig elsősorban nyilvánvalóan lemondásról van szó, olyan fogyasztási javak mellőzéséről, amelyek előállítása sok energiát igényel, és fogyasztásuk sok hulladékot termel.



labnyom2Colin Beavan, energetikai mérnök, publicista, aki 2007-ben azzal szerzett ismertséget, hogy a családjával megpróbált New York belvárosában egy évig úgy élni, hogy a környezetterhelésük a legminimálisabb legyen.



Indulásként hét pontot fogalmazott meg. Az első a már említett „zéró hulladék”, amit úgy értek el, hogy csak olyan élelmiszert vásároltak, ami nincs becsomagolva. Ezt legkönnyebben a termelői piacokon tudták megtenni, amivel már a következő pont is kirajzolódik, miszerint csak helyi – egész pontosan 250 mérföld sugarú körön belülről származó – ételt fogyasztottak, ami azért fontos, mert a lakóhelytől távol gyártott élelmiszerek szállítása során rengeteg fosszilis energiát égetnek el.

Beavanék nem használtak autót, rollerrel és biciklivel közlekedtek. Az élelmiszereken kívül egyáltalán nem vásároltak újonnan előállított termékeket, a vízfelhasználásukat minimálisra csökkentették, és száműzték a lakásból az elektronikai eszközöket is (mikrohullámú sütő, tv, mosógép). A mosást kézzel végezték, tévézés helyett beszélgettek és a gyertyafényes vacsorák után játszottak; olyan játékokat, amiket együtt találtak ki.

Beavan rendszeresen szervezi a No Impact Hetet, amihez a világ bármely részéről csatlakozni lehet. A No Impact Hét célja, hogy a résztvevők felismerjék, hogy túlzott erőfeszítések és szélsőséges lépések nélkül is drasztikusan csökkenthető a fogyasztás, megszüntetve azokat a fölösleges szokásokat, amelyeket a hét kezdetén még elhagyhatatlannak gondoltak a résztvevők. A blogján olvasható számítások szerint egy négytagú család naponta 6 kilogramm szemetet termel, évente több mint 2 tonnát. Emellett elfogyaszt 550 liter vizet és 10-15 kilowattórányi energiát.

Beavan tevékenysége felkeltette a politika érdeklődését is. A New York állambeli Zöld Párt tavaly megkereste, hogy induljon a párt színeiben a kongresszusi választásokon. Elsőre nemet mondott, mert szerinte a választások leginkább egy nagy sporteseményhez hasonlítanak, amit nagy, multinacionális cégek finanszíroznak. Aztán barátai meggyőzték, hogy jót tesz az ügynek, ha elindul. Nyilvánvaló volt, hogy nincs esélye a nagy pártok jelöltjeivel szemben, és a 6 ezer dollárból finanszírozott kampánya nem fog annyi embert elérni, mint az ellenlábasaié. Háromszáz aktivista ugyanakkor segítette Beavan kampányát, a választókerületében ő volt az első „zöld” jelölt. Beavan a politikai szerepvállalása legfontosabb tényezőjének azt látja, hogy a politika a civilek ügye, és nem csak politikusok indulhatnak a választásokon.



Európai öko-forradalmár



Európának is megvan a maga Beavanje, aki biciklivel fejleszti az áramot, kizárólag használt ruhákat vásárol és esővizet használ a fürdéshez, hogy bebizonyítsa, milyen jelentős szerepet játszik az egyéni felelősségvállalás a környezetvédelemben. A magát (amerikai társánál valamivel szerényebben) csak Low Impact Mannak hirdető belga, Steven Vrommant több követőre is talált, miután bizonyította, hogy életmódjával csaknem 60 százalékkal csökkenthetőek a közüzemi számlák. A környezetvédelmi szaktanácsadóként dolgozó Vrommant 2008-ban döntött úgy, hogy hátat fordít a pazarló életnek, és új szokásokat vezetett be. Beavanhez hasonlóan ő is megosztja tapasztalatait internetes oldalán, ahol az érdeklődők szakszerű segítséget kaphatnak, ha nyomdokaiba akarnak lépni.



Csak futócipő



Low Impact Man először száműzte otthonából a vasalót és a mikrohullámú sütőt, de a porszívó és a mosógép maradt, azonban a korábbinál jóval megfontoltabb használat mellett. A számítógép áramellátását egy generátorból és egy általa hajtott szobabicikliből biztosította. A hagyományos izzókat energiatakarékosra cserélte, a nyílászárókat és a padlót tíz centiméter vastagságú parafaborítással szigetelte, hogy jelentős mértékben csökkentse a fűtésre fordított energiát és ezzel együtt a számlák végösszegét is. Innovatív módszerének köszönhetően évente mindössze 200 kilowattórányi energiát használ el – normál körülmények között ezt a mennyiséget egy átlagember kevesebb, mint 15 nap alatt pocsékolja el.

Táplálkozási szokásai is megváltoztak, száműzte étrendjéből a húsokat, a halat és minden olyan élelmiszert, ami az országhatáron kívülről érkezik. Ruhatárát használt darabokból állítja össze.

Az egyetlen, amiből újat vásárol, a futócipő. Vrommant szerint annak, aki összhangban akar élni környezetével, nem kell fenekestül felforgatni korábban megszokott életét, csak felelősen kell gondolkodnia, és fel kell hagynia a féktelen pazarlással.



Ökológiai lábnyom



labnyom3Az ökológiai lábnyom az a terület, ami károsodás nélkül meg tudja termelni az aktuális életvitelünkhöz szükséges javakat, mint az élelmiszer vagy az energia. A Földön 11,3 milliárd hektár biológiailag aktív föld- és tengerfelület van és 7,1 milliárd ember, vagyis minden emberre 1,6 hektár jut. Ez az a szám, amivel még fenntartható a fejlődés. De mivel a népesség egyre nő, és ezáltal a hulladék mennyisége is, a probléma egyre kezelhetetlenebbé válik – hiszen a Föld területe konstans. Egy átlagos etiópiai lakos ökológiai lábnyoma 0,5 hektár, míg az amerikaiaknak 10,3 hektárra van szükségük fejenként. A fogyasztási adatokat figyelembe véve, a magyarok ökológiai lábnyoma 3,1 hektárra becsülhető átlagosan.

A Föld lakossága körülbelül 25 évvel ezelőtt haladta meg azt az értéket, amikor azt mondhattuk, hogy bolygónk minden négyzetcentiméterét felhasználtuk szükségleteink kielégítésére. Azaz átléptük a Föld teljesítőképességének legfelső határát.



 


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT, HA TETSZETT A BEJEGYZÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!