Dr. csányiDr. Csányi Vilmos Széchenyi-díjas etológus, biológus, biokémikus, az Akadémia rendes tagja és az Etológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, akinek kutyákkal végzett kutatásai forradalmasították az etológiát, és teljesen új lehetőségeket tártak fel e viszonylag fiatal tudomány előtt.

Tudományos publikációi és szakkönyvei mellett kutatási eredményeit igyekezett elérhetővé tenni a nagyközönség számára is; e célból született közel 30 tudománynépszerűsítő könyve. Tudományos munkássága mellett 15 éve szépirodalommal foglalkozik.

Számos szakmai elismerés mellett magáénak tudhat egy igen különleges „kitüntetést” is, nevezetesen, hogy a Nagykutya csillagképben egy csillag őrzi a nevét. (a csillagot 1999-ben nevezték el Csányi Vilmos professzorról) Dr. Csányi Vilmos májusban ünnepelte 80. évét.



- Az etológiai kutatások Magyarországon hivatalosan 1973-ban indultak el az ELTE –TTK Magatartásgenetikai Laboratóriumának megalapításával. Mesélne egy kicsit a kezdetekről?

- Az etológiára nemzetközi szinten a 70-es évek elején Lorenz Konrad Nobel-díja irányította rá a figyelmet, de nálunk ekkor még az állatok viselkedését vizsgáló tudomány ismeretlen terület volt. Én 73-ban egyetemi tanárként kerültem az ELTE-re, és a magatartási laboratóriumban kezdetben paradicsomhalakkal és pontyok nemesítésével foglalkoztunk. Amikor sikerült kimutatnunk a halak tanulásának genetikai tényezőit, és mindez bekerült az angol tankönyvekbe is, úgy éreztük, ideje továbblépnünk a bonyolultabb állatok felé.

- Az etológiában Önök előtt nem folytattak kutatásokat kutyákkal; mi ennek az oka?

- Az etológia az állatokat a saját természetes környezetükben vizsgálja, márpedig a háziasított kutyáknak- a korábban elfogadott álláspont szerint - nincs ilyen, ezért lehetetlen velük kutatásokat folytatni - állították. Több mint tíz évig tartott, mire a szakma elfogadta, hogy a kutyáknak az emberi család a természetes környezete. Eddig a felismerésig persze nekünk is rögös út vezetett. Az első kísérletek során azt tapasztaltuk, hogy a kutyákkal végzett kutatási eredményeket jelentős mértékben befolyásolja a kutya és a kísérletet végző személy közötti kapcsolat, így nem jutottunk tudományos, egzakt eredményekhez. Ez a kudarc azonban rávilágított, hogy a kutyákat a gazdáikkal együtt kell vizsgálni.

- Mit jelent pontosan, hogy a kutyának az emberi család a természetes közege?

- A kutya, ha bekerül egy emberi környezetbe, egy családba, nem úgy viselkedik, mint egy másik állat, hanem sokkal inkább, mint egy kisgyerek. Megtalálja benne a helyét, megtanulja a belső szabályokat, beilleszkedik. Következetes neveléssel könnyen elsajátítja, hogy mit szabad és mit nem, és ezt követően nem szükséges mindennap megerősíteni, pl. hogy ne verje le a könyvszekrényen sorakozó tárgyakat. Ez a megfigyelésen alapuló alkalmazkodás egyetlen, fejlettebb állatra sem jellemző. Az alapja egy olyan fajta érzékenység, mint amilyet az ember mutat, ha ismeretlen közegbe kerül. A kutya ilyenfajta „viselkedése” a több ezer éves együttélésre és evolúciós folyamatra vezethető vissza, melynek során elsajátított egy emberhez hasonulási folyamatot. Az emberi környezet ráadásul nagyon különböző lehet. (másfajta viselkedést kíván pl. a kutyától, ha lakásban tartják, mintha kertben), de az ember világára az is jellemző, hogy mindig történik benne valami. Ahhoz, hogy ehhez a változó környezethez egy élőlény alkalmazkodni tudjon, az elme nagyfokú nyitottsága szükséges, amivel egyedül a kutya rendelkezik.

Mindebből pedig egy nagyon érdekes felismerés született, nevezetesen, hogy a kutya modellje lehet az emberi társadalmak kialakulásának, az emberi viselkedés nyelv előtti evolúciójának, ahol a csoportban élő embernek még nyelv nélkül kellett tudatni saját elképzeléseit, ill. másokét megérteni.

- Ebből következik, hogy a mondás, a kutya az ember legjobb barátja, „tudományosan is igazolható”?

- Az evolúció során a kutya nem csak viselkedésében hasonult az emberhez, hanem genetikailag is, aminek következtében csökkent az agresszivitása, és létrejött közöttük egy nagyon sajátos, az anya-gyerek kötődéshez több szempontból hasonló kötődés. A kutyának, tudjuk, nagyon fontos az elfogadás, ha elutasítják, és a gazda megvonja tőle a szeretetét, az emberhez hasonlóan szenved. Akinek van kutyája, tudja, hogy a kutya mennyire boldog, amikor hazaérkezik, még ha ezt napjában többször meg is teszi. Farkasoknál vizsgáltuk, hogy miként reagálnak az őket néhány hetes koruktól gondozó ember jelenlétére, és azt tapasztaltuk, hogy az étkezések alkalmával örülnek az ápolónak, ám ha jól laktak, többé nem foglalkoznak vele. A kutya nem csupán a szükségletei kielégítését várja az embertől, és ez nagyon lényeges különbség.

- Említette a hasonulást, ezzel kapcsolatban olvastam, hogy érdekes kísérletet folytattak. Mire jöttek rá?

- Korábban csimpánzokkal végeztek ún. „do as I do” jellegű kísérleteket. „Csinálj úgy, mint én!” – mondja a kísérletvezető a majomnak, és megütögeti a fejét, mire a csimpánz ugyanezt teszi. Régóta foglalkoztatott, hogyan működhet ez a kutyáknál, de mivel ez a majmoknál is egy nagyon hosszú tanulási folyamat, az időigényessége miatt mindig elhalasztottuk. (a csimpánznak 400 gramm agya van, a kutyáé mindössze 50 grammos)

Mígnem a tanszékünkön kiképzett mozgássérülteket segítő kutya, Filip és az ő gazdája, Mányik Richárd bebizonyította, hogy a kutyák nagyon könnyen utánozzák az embereket. Filip mindössze egy hét alatt megtanulta, hogyan forduljon meg a tengelye körül, ha a gazdája ugyanezt teszi a kerekesszékkel vagy tegye bele a feltörlő rongyot a vödörbe. Mikor láttuk erről a videofelvételt, nem akartunk hinni a szemünknek, azt mondtuk, „ez a Filip egy zseni! Egy Einstein a kutyák között!” Engem azonban nem hagyott nyugodni a dolog, ha Filip meg tudja csinálni, biztos, hogy az én kutyám, Jeromos is képes rá, sőt, minden más kutya is. És egy hét alatt valóban Jeromos is megtanult utánozni. A kutyák ráadásul nagyon élvezik ezt az utánozós játékot. A kutyák tehát tényleg idomulnak a gazdájukhoz, ezért lehetséges, hogy idővel „hasonlítani” kezdenek hozzájuk.

- Mi hozta meg nemzetközi szinten az áttörést?

Happy-Family-With-Dog- Mikor elkezdtük a kutatásokat, még a legegyszerűbb, behaviorista elméletek uralták az állatpszichológiát, mely gondolatok nélküli, reflexszerű lénynek tekintette a kutyát. Ezért a mi kutya-ember párhuzamainkra mutató felismerések eretnekként hatottak. 2009-ben jelent meg először egy négyoldalas interjú az amerikai Science folyóiratban (nemzetközi szinten a legjelentősebb természettudományos szaklap, hetente átlag egy millió olvasóval – a Szerk.) a tanszékünkről, Dr. Topál József kollégám és gyermekpszichológusok közös cikkével együtt, melyben komoly kutatási eredményekkel bizonyítottuk, hogy a kutyák rendelkeznek gyerekekhez hasonló tulajdonságokkal. Ezek közül a legfontosabb a taníthatóság. Az áttörés a publikáció megjelenésétől mérhető: innentől datálható az új tudományág, a kognitív etológia elindulása. (az állati elme vizsgálatának tudománya). A cikk óta mintegy 30-40 laboratórium alakult világszerte, ahol a mi módszereinkkel folytatnak kutatásokat, és ezzel egyidejűleg, többszörösére nőtt a kutyákkal foglalkozó tudományos publikációk száma. A tanszékünk továbbra is élen jár a kutatásokban, pl. nálunk végeztek először NMR vizsgálatokat, ahol rájöttek, hogy bizonyos szavak kimondásakor ugyanaz az agyi terület aktiválódik a kutyánál, mint az embernél.

- Min dolgozik jelenleg?

- Mivel a múlt hónapban töltöttem be a 80. évemet, már nem foglalkozom tudományos kutatásokkal, csak szépirodalommal. A Könyvhétre jelent meg utolsó tudományos munkám, az Íme az ember. Ez az eddigi pályám legátfogóbb kötete, melyben arra kerestem választ, hogy mi teszi emberré az embert.

A regény, amin most dolgozom, egy sci-fi jellegű, mesterséges intelligenciával foglalkozó történet.

- Melyik az az eredmény, amit a Professzor Úr legnagyobb sikereként könyvel el?

- Sosem tudtam mit válaszolni az olyan jellegű kérdésekre, hogy mi az életem értelme. Ám néhány héttel ezelőtt a kollégáim átküldtek egy amerikai lapban publikált cikket, ami kapcsán találtam egy jó választ. A cikk arról szól, hogy Közép-Amerika hatalmas farmjain rengeteg kutyát tartanak szabadon, melyek közül sokan agresszívan lépnek fel a területre érkező rendőrökkel szemben, akik egyszerűen lelövik a kutyákat. Ezt teszik 200 éve, ám néhány éve – írja a cikk – valahogy elterjedt az a nézet, hogy a „kutyák családtagok”, és egyre több feljelentés érkezett a rendőrök ellen. Ezért a rend őrei kénytelenek voltak taktikát váltani, és egy video tanfolyamon keresztül megtanulni, hogyan közeledjenek a területvédő kutyákhoz, hogy elkerüljék a támadásokat. Ennek köszönhetően már nem lőnek le kutyákat. Azt mondtam erre, hogy ha a munkánkkal sikerült elérni, hogy a kutyát már Közép-Amerikában is családtagnak tekintik, akkor ez a szemléletváltás volt az életem értelme.

 



Maczkay Zsaklin



 


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT, HA TETSZETT A BEJEGYZÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!