Részlet a könyvből:



kritikusMegtört lendület

Amint láttuk, hatalmas utat jártunk be az ókortól a 2000-es évekig. Szomorúan és szégyenkezve, ismerjük el a keserű tényt: nem volt ez egy diadalmenet. Óriási csapást szenvedett el a civilizációról és az emberségről alkotott magasztos képünk. Történelmi időutazásunkon keresztül egyértelműen láthatjuk, a társadalom egész pályás letámadással próbálkozott. Ez azt jelenti gyakorlatilag, amit csak lehetett mindent elvett a nőktől. Szabadságuktól, emberi jogaiktól megfosztotta, függő, kiszolgáltatott helyzetbe kényszerítette őket. Azt is láttuk, hogy ezt a jogfosztást és lealacsonyítást többféle módon igyekeztek tálalni. Említettük a vallás ármányos okfejtését: hol cukormázas szép szavakkal, hol pedig a máglya tüzével „segítettek” a nőkön. Kitértünk a tudomány és a felületes, tetszés szerint értelmezett biológiai ismeretek hatására. De bármire is hivatkozzon egy társadalom, egész egyszerűen nincs joga ahhoz, hogy emberek millióit évszázadokon keresztül jogfosztott, embertelen helyzetbe Kényszerítse. Erre egyszerűen nincs mentsége, s csak magunkat járatnánk le azzal, ha magyarázatot keresnénk. Istenem, mit tettünk?! Oly sok nőnek kellett örökre lemondania egy szabadabb és boldogabb életről, mások elvárásai szerint kellett élniük. Mennyi tehetség, tudás, kreativitás, alkotóvágy veszett el örökre! Az értelmetlen és káros magatartással pedig mindannyiunkban meghalt valami, mindannyiunk egyetemes emberi kultúrája szegényebb lett. Gyakorlatilag felbecsülni sem tudjuk a veszteségeinket. Az biztos, hogy számokban nem mérhető. Lenne egy kérdésem. Önök szerint hogyan mérjük a veszteséget és a fájdalmat? Ha az áldozatok száma annyira hatalmas méreteket ölt, hogy számokban már nem mérhető, akkor a túlélőket próbáljuk meg összeszámolni. Ebből kiindulva következtethetünk a pusztítás méretére. Sajnos, a történelemben emberi léptékkel felfoghatatlanul magas azoknak a nőknek a száma, akik nem tudtak élni, mert nem hagyták őket élni alapvető jogaikkal. Valóban könnyebb lenne összeszámolni azokat, akiknek ez sikerült. Ráadásul ez amellett, hogy embertelen és igazságtalan világba kényszerített minket, egy olyan öngól, amihez még a legnemesebb eszméink is csak asszisztálni tudtak. Nem vettük észre, hogy végig egy kapura játszunk. Ha létezik földöntúli gonosz, akkor gondolom, könnyesre röhögte magát rajtunk. Azt gondolhatta: mi a fene? Neki a kisujját sem kell megmozdítani, elintézzük mi ezt saját magunk is. Vajon hová tűnt az a híres - neves férfias értelem és józanság? Istenre és a természetre hivatkoztunk, miközben megbocsáthatatlan és jóvátehetetlen károkat szenvedtünk el. Cserbenhagyott a bölcsességünk, cserbenhagyott a vallásunk, néma maradt a lelkiismeretünk, és csak egy kérdés visszhangzik bennem. Miért?

Ha valaki megkérdezné tőlünk, merre tartunk, mit mondanánk neki?

Legyőztük démonainkat, vagy még mindig kísért a múlt fenyegető szelleme?

A régi „nagy” elődök útját járjuk vagy saját utat választottunk? Tanultunk hibáinkból vagy a történelem ismétli önmagát? Óvatosan ugyan, de mégis azt mondom, hogy igenis sokat tanultunk. Nekünk megadatott az a történelmi pillanat, hogy megszakítsuk az ideológiák ördögi körét. Van remény, én hiszek, hinnem kell az újrakezdésben.   

Élni és élni hagyni! Hagyjuk, hogy a nők szabadon követhessék személyiségüket, önállóan dönthessék el, hogyan akarnak élni. Ne akarjunk helyettük gondolkodni, és előírni nekik, mi a jó, és hogyan kellene helyesen élniük. Az emberi szabadság érték. Éljünk hát vele! A demokratikus társadalmak egyik nagy vívmánya a tulajdonjog kiszélesítése és az alapvető emberi jogok közé emelése. Ami azt jelenti, hogy mindenki saját maga tulajdonosa. Saját magamat tulajdonlom. A tulajdonjogot most már a nőkre is kiterjesztették. Most már nem az apja, férje, fiútestvére, fiúgyermeke rendelkezik személyével, és ítélkezik sorsa felett. Most már ő a maga ura. Nem vagyunk bábjátékosok. Nem egy király vagy egy mindenható lény szeszélye dönt sorsunk felől. Ha ez így lenne, akkor királyok és istenek kegyétől függnénk, akik ha úri kedvük úgy kívánja, visszamenőleges hatállyal is büntethetnek minket (akár hetedíziglen) ezzel elvennék tőlünk az élet szépségét és értelmét. A demokrácia azt kérdezi az egyéntől: mond meg, mi szeretnél lenni! És én hozzásegítelek ahhoz, hogy azzá válj ami lenni szeretnél.  Míg a diktatúra azt mondja: majd én megmondom neked, hogy mit csinálj, mit szeress, mit gondolj, miben higgyél.



A könyv megrendelhető:



a www.kritikus-tomeg.hu weboldalon, az [email protected] e-mail címen, és a 06 70 339-7467 telefonszámon.

Személyesen a Líra könyváruházban. Cím: Nyíregyháza, Dózsa György. u. 3.



 


(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!