Idézzük fel a korábbi írás főbb megállapításait röviden: a házi (egyedi) szennyvíztisztítók (HSZT) telepítésével költséghatékonyan megoldható a legtöbb kistelepülés szennyvízkezelése. Ehhez azonban egy olyan új koncepcióra van szükség, amellyel viszonylagosan kis beruházással és alacsony üzemeltetési költséggel a környezet igényeinek is megfelelő megoldást lehet biztosítani. A jelenlegi „házi szennyvíztisztítónak” nevezett berendezések ennek a követelménynek azért nem felelnek meg, mert a három - a legfontosabb - jellemzővel nem rendelkeznek.

1. A szennyvíziszap mennyiségének csökkentése érdekében a HSZT min. megkívánt össztérfogata 4m3, amely a napi felhasznált vízmennyiséggel arányosan növekszik.
2. A tisztított vizet a talajszint fölé kell emelni, hogy a növényzet fel tudja használni, és minél kisebb szikkasztó felületre, és mélységre legyen szükség,
3. Energetizált vizet* kell előállítania, a berohadás elkerülésére, mely egyúttal a tisztított vízzel táplált növényzet jobb fejlődését, nagyobb zöldtömegét is biztosítani tudja.

A fenti feltételek figyelembe vételével kifejlesztett LLP 302 típusú házi (egyedi) szennyvíztisztító egység több mint 10 éves gyakorlati tapasztalatok alapján igazoltan költséghatékony és környezetbarát megoldás minden olyan területen, ahol a csatornázás akár gazdasági (pénzügyi), akár műszaki okok miatt nem megvalósítható. Elsősorban tehát kistelepüléseken, de családi házas övezetben, kertvárosban, üdülőterületeken is.
Egyik felülmúlhatatlan előnye, hogy meglévő szennyvíztározóra is telepíthető, és adaptálható akár egyaknás, akár többrészes emésztőre. Ma a zárt tározó alapkövetelmény, így a tartály csak abban az esetben jelent többletköltséget, ha új építésről van szó, ill. a meglévő tározó nem vízzáró.
Az LLP-rendszerű HSZT-k alapfelszereltségéhez tartozik a kiemelő szivattyú, ami biztosítja a tisztított víz talajszint fölé, egy felszíni szikkasztórendszerbe juttatását. A sekély szikkasztás révén a tisztított és szerves tápanyagban gazdag, energetizált víz közvetlenül a növények gyökérzetéhez vezeti (gyökérzónás öntözés**). A talaj szűrésén, ill. a talajban élő mikroorganizmusok hatására, a tisztított vízben lévő baktériumok – melyeknek általában csak elenyésző része patogén – elpusztulnak.
Az LLP-rendszerű egységben lévő lappiramis jelentősen csökkenti a szennyvíziszap mennyiségét, stabilizálja és folyékony trágyaként felhasználhatóvá teszi, gondoskodik a rendszer szagtalan működéséről. A tisztított víz kijuttatva könnyen bejut a talajba, jól szikkasztható, a növények könnyebben hasznosítják a benne lévő tápanyagokat, ezáltal erőteljesebben fejlődnek, egészségesebbek, nagyobb zöldtömeget adnak.
Kinek ajánlott?
Azt már a fentiekben meghatároztuk, mely területeken érdemes az LLP-rendszerű házi szennyvíztisztítókat alkalmazni. Mindazoknak ajánlott tehát, akik ilyen övezetekben, területen élnek. Kiemelten ajánlott azonban azok számára, akik fontosnak tartják környezetük megóvását, az energiával és természeti értékeinkkel való tudatos bánásmódot. Az LLP-rendszerű HSZT üzemeltetése gazdaságos, víztakarékos, a folyamatos műszaki felülvizsgálatnak köszönhetően mindig kisebb energiafelhasználás mellett működtethető.
Az LLP házi szennyvíztisztító nem egy az ilyen jellegű berendezések között. A meglévő tározóra való adaptálás a környezet számára is fontos. A további fejlesztés egyik iránya, amely lehetővé tenné a zárt szennyvíztározó használatát a csatornával párhuzamosan. Ha rendelkezésre áll egy tározó, olyan minőségű vizet nyerhetünk a tisztítással, amit a kert gyökérzónás öntözésére fel lehet használni a vezetékes víz közvetlen kilocsolása helyett.

Oláh Gábor
+36 30 934 8985
www.lappiramis.hu
www.vizkezeles-szennyviztisztitas.hu
A *-gal jelölt kifejezések bővebb magyarázatáért látogasson el új honlapunkra.