kincskeresoKár lenne tagadni, van abban valami varázslatos érzés, ha az ember a kertjében kotorászva, kapálgatva talál a földben egy akármilyen kicsike kis tárgyat, egy darabka múltat. Még akkor is, ha az a dolog csak néhány évtizede pihen a földben, pláne, ha már több évszázada rejtőzik a felszín alatt. Engem is hatalmába kerített ez az izgalommal teli lelkesítő érzés, amikor néhány éve egy furcsa kis fémdarabra leltem, ami először persze csak formájával hívta magára a figyelmet, később, letisztítva egy rézötvözetet mutatott, talán egy lószerszám darabkája lehetett. Tavaly meg egy el nem használt pisztolytöltényre bukkantam a petrezselyemsorok között. Ilyenkor az ember elkalandozik, visszafelé gondol az időben, hogy lehetett, miként történhetett, milyen események során kerülhetett ide ez a darab. És mi lehet még odalenn?  Ahogy Weöres Sándor mondja: A Föld, hol az élet terem, a mindent elnyelő sírverem… (Öröklét)



A múltban való visszanézés izgalma mellett a kincstalálás mágikus érzése keríthette hatalmába azokat is, akik már nem a véletlenre bízzák, hogy találjanak valamit, hanem egy speciális készülékkel, fémdetektorral indulnak kereső portyázásra. A speciális felszerelés ára húsz-harminc ezer forinttól több százezer forintig terjed, kereskedelmi forgalomban is kapható, és bárki rendelkezhet vele. A hazai kincskeresés azonban sok szempontból nem tisztázott tevékenység, hiszen nagyon sok dolog ésszerű összehangolása eredményezheti egyáltalán a keresés elindítását. Például, nem mindenki veszi szívesen, ha a földjén valaki feltáró munkába kezd anélkül, hogy megkérdezték volna. Sokan előtanulmányokat folytatnak egyes vidékekre vonatkozóan: milyen történelmi események zajlottak a térségben, hol határozza meg a helyi legenda az esetleges harcokat, vagy hol találhatnak várromokat, erődmaradványokat az amatőr kutatók.

Van, aki csak pénzérméket gyűjt, van, akit csak a háborús lövedékek és fegyverek hoznak lázba. De van, akit szimplán a kincs megtalálása érdekel, azok birtoklására nem tart igényt. És van, akik bizonyos történelmi koroknak a megszállottja. A jelenleg érvényben lévő jogszabály szerint régészeti leletnek tekintendő az emberi tevékenység bármely, 1711 előtt a földbe, a föld felszínére, vízbe vagy barlangba került tárgyi emléke. Az ennél fiatalabb korú emlékek tehát szabadon kutathatók. Ám külön paragrafus vonatkozik a jelentős értékű talált tárgyakra, így a földben rejtőző kincsleletekre is, történelmi kor megjelölése nélkül. Ha valaki olyan értékes dolgot talált, amelyet ismeretlen személyek elrejtettek, vagy amelynek tulajdonjoga egyébként is feledésbe ment, köteles azt az államnak felajánlani akkor is, ha az nem tartozik a kulturális örökség védelméről szóló törvény hatálya alá. Ebben az esetben, ha az állam igényt tart a talált leletre, akkor díjat fizet az azt megtalálónak, ha viszont nem, akkor a találó szerez tulajdonjogot.

kincskereso2A régészeti szakma egy-egy nagy lelőhely feltárása, esetleges kincslopással összefüggő bűncselekmény után aggodalmának ad hangot. Szerintük az elmúlt évtizedekben nagy veszélybe kerültek a még föld alatt lévő kincsek. Félnek, hogy évről évre egyre több azoknak a kincskeresőknek a száma, akik műszereikkel már tudatosan egy-egy korszak kincseire, leleteire vadásznak, fosztogatva és tönkre téve akár védett régészeti lelőhelyeket is. Ugyanakkor a becsületes, a leleteket beszolgáltató emberek panaszkodnak, hogy a régészek nem igazán ismerik el a tevékenységüket. Erre példa a kétezres évek elején történt eset: egy nagy értékű bronzkori lelet-együttest talált egy barlangász-geológus, aki beszolgáltatta a kincseket a megyei múzeum munkatársainak. Meg is kapta érte a – lelet értékéhez képes csekély - jutalmat, ám amikor kiállítási anyag lett a kincsekből, a nevét meg sem említették, pedig nélküle még mindig a barlang egy félreeső üregében lapulnának az értékes kincsek. A történetből is látszik, hogy nem igazán a kincset kívánják birtokolni, nem is gazdagodni szeretnének az amatőr kutatók, de kétségtelen, hogy az erkölcsi elismerés, a leleteket tisztességesen beszolgáltatók megbecsülése hatalmas erőket tudna még megmozgatni a hazai lelőhely-kutatás, az értékmentés szempontjából.

Míg a fémkeresők többségét a leletmentés izgalma hajtja, meg kell említeni azokat, akik kizárólagosan kereskedelmi célból kutatnak a földben: amit találnak, nyomban értékesítik, percet sem gondolkodva századokat átívelő korokon, történelmi eseményeken, a hazai múlt tárgyi emlékeinek gazdagításán. És vannak, akik ügyes műszereikkel a hazai állóvizekben kutatnak a nyári strandszezon után. Mert bizony sok karóra, arany- és ezüstékszer landol a víz mélyén a fürdőzést követően, ugyanis a napozótejes-vizes testről könnyen lecsúszik az ékszer, amúgy meg a nyaralós, kicsit lazább életvitel figyelmetlenebbé teszi a vízpartok szerelmeseit. De mint minden másnak, a vízi detektorozásnak is van a közösség számára hasznos oldala, hiszen a hozzáértők a Balatonból ezek segítségével sok háborús gránátot és lőszermaradványt szedtek ki, amelyek egyébként riadalmat keltettek, esetleg balesetet okoztak volna.

Egyelőre nem tudni, hogy egy új szakma kibontakozásának vagyunk-e tanúi, vagy egy hobbi-kategórián túl nem lépő, idővel majd lecsendesedő kedvtelésnek. Mindenesetre mindannyiunk javára válna, ha a detektorosok és régészek egymás munkáját elismerve és megbecsülve keresgélnének „sírverem” hantjai között.



Tóth Katalin



 


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!