Az ólomszürke ég alatt lehajtott fejű, fáradt, egykedvű emberek rótták útjukat, a téli hideg ürügyén a lehető legjobban magukba burkolódzva. Az első égi jövevényt nem is vette észre más, csak egy kisfiú, akinek a pajkos hópehely az orrán landolt. A gyermek vidáman felkacagott, s kitárt karokkal felfelé nézett.

A parányi jégcsodák, mintha ezt biztatásnak vették volna, sűrű rajokban kezdték el követni hírvivő társukat.
„Esik a hó!” - állapították meg magukban az emberek, s úgy érezték, hogy karácsonykor ez nagyon helyes, nagyon rendjén való. A légköri vándorok minden sietség nélkül, finoman, puhán érték el földi céljukat, fokozatosan szűziesen tiszta, fehér leplet vonva az utakra, a házakra, a fákra, az egész tájra. A járókelők egy idő után úgy érezték, hogy bennük is hullik a hó, gyógyítva régi és friss bántások okozta lelki sebeket, kiszabadítva jobbik énjüket a hétköznapok néha reménytelennek tűnő egyformaságából, feledtetve az emberi világ pénz, hatalom, irigység által motivált kicsinyes egymásnak feszüléseit.


Már örömmel vették, ha a fehér csipkefüggöny mögül egy ismerős arc bukkant elő: „Hát elég jól esik!” -kurjantották elégedetten: „Bizony jól!” -volt a válasz. Ez az egyszerű párbeszéd jólesett nekik: megmelegítette a szívüket. Ahogyan a viseltes környezet ünnepi külsőt öltött, az emberek is mindinkább ünnepi hangulatba ringatták magukat: kezdték szebbnek látni saját életüket és a körülöttük levő világot.
Minden irányból csilingelő gyermeknevetés hallatszott, amelyhez a hópelyhek alig érzékelhető zizegése szolgáltatott finom háttérzenét: a teret átszövő lágy vattaszálak jóvoltából éles, bántó hangok nem jutottak el az emberi fülekhez. Az érzékeny égi antennákkal megáldottak úgy érezték, hogy az ég és a föld közötti határ nem csak a fizikai világ szintjén tűnt el, hogy mindaz a csoda, amit átélnek, nem más, mint egy mindenkiért való, végtelenül szerető Isten fantasztikusan megkomponált ünnepi ajándéka.
Közben a fényviszonyok is megváltoztak: az aláhulló miniatűr lámpácskák jégkristályai szerteszét szórták a fényt, így a tompa szürkeséget valamiféle földöntúli derengés váltotta fel.
A fény ismét legyőzte a sötétséget: beköszöntött a karácsony!

Zámbó Zoltán

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!