Kánya Karcsi reggelente Pestre vonatozott a brigádjával, s fájront után is együtt zötykölődtek vissza a faluba. A munkafegyelemhez szokott társaság ebédszünetben is testületileg vonult a kocsmába egy-két pofa sörre. Kellett is a frissítő, mert nehéz volt a több száz kilós papírhengereket mozgatni a pincében. Ráadásul a hatalmas gurigát csak egy kétvégű faékkel lehetett új irányba fordítani, s miután a lift felvitte a földszintre, át kellett gurítaniuk a villamossíneken a Stollár Béla utca túloldalára. Ott már várták a nyomdászok, hogy teleírják a kilométernyi, szép fehér papírt az ofszet masinával.

Kis Laci-Kánya Karcsi 2

Aznap Karcsi, hazafelé egyedül szállt a vonatra. Ahogy felkecmergett, nagyot káromkodott. Ki a fene gondolta, hogy ilyen nehéz begipszelt kézzel megmászni a három rohadt lépcsőt? Megtörölte izzadt homlokát, s csak aztán vette le a micisapkáját, ami vörös barázdát hagyott a homlokán.
Nem volt nehéz szabad kupét találnia, hiszen a vonat déltájt szinte üres volt. Leakasztotta az aktatáskáját, amit szíjjal, postás módon hordott a vállán átvetve, s maga mellé tette az ülésre, hogy közel legyen, ha megkíván egy kortyot. Eszébe jutott, hogy mikor először látta a banda, ahogy kiszedi a früstököt az úri holmiból, hogy röhögtek rajta. A féleszű Jani meg is jegyezte, hogy milyen finoman eszik az igazgató úr. Karcsi kiköpött, de nem mondta, hogy a komája, a tsz könyvelője adta neki első dühében, mikor letartóztatták. Röviddel a nyugdíj előtt sikkasztott az eszement vén bolond, egy nagyratörő bakfis miatt.
Karcsi kibámult az ablakon, de le-lecsukódott a szeme a bágyadtságtól, s hagyta, hadd járjanak a gondolatai kedvük szerint.
Még álmában sem hitte, hogy éppen ma, a születésnapján rúgják ki, holott reggel még, mint brigádvezető ment be a Zrínyi Nyomdába.
A személyzetis csak annyit mondott, holnap még beteg kézzel is bejöhet a munkakönyvéért. És mindez csak azért történt, mert a túlbuzgó orvos beírta a jelentésbe, hogy a baleset idején a páciensnek magas alkoholszint volt a vérében. Holott tudhatta volna az a mitugrász, hogy ilyen munka mellett ez a természetes. Kivéve a Kisfiamat, aki sosem ivott, és csak véletlen lökte kezére a hengert, mikor ő éppen a forgatófát igazgatta. Egyébként az apró, beteges Móricot csak gyengédségből hívták Kisfiamnak, mert a brigád szerette a betegmellű kisöreget. A faluban még ma is sokan emlékeznek a kedvelt Braun Adolf szabóműhelyére. A mester nem restellt szegénynek is varrni. Volt, hogy a foltos zeig-nadrágból misére menőt varázsolt. Sajnálták, hogy Auschwitzból csak Móric gyerek tért vissza, igaz, lélekben rokkantan. Kezdetben még állást is kínáltak neki a pártapparátusban, mire köszönte, hogy ő szó szerint örül, hogy él, s ő a legboldogabb segédmunkás az országban.
Karcsi akkor rezzent vissza a jelenbe, mikor a vonat átkattogott a vasúti hídon. Már csak két falu hazáig, s még sejtelme sem volt, hogy adja elő Eszternek, hogy kirúgták. Tán még örülne is, hogy nem csak éjjel látná az urát. De a tyúkeszű asszony úgysem értené meg, hogy neki hiányozna a brigád, s azt maga se gondolta, hogy még a dögnehéz papírhengerek is.

Kis Laci -Kánya Karcsi 1-OKMikor bezihált a vonat az állomásra s lemászott a lépcsőkön, akkor villant agyába a megváltó ötlet. Bikát nevel! Hazafelé beugrott atyai barátjához, Bende Benő cipészmesterhez, a tsz-elnök apjához.
- Adjisten! –, zökkent le a háromlábú székre, ahonnan a macska szokta a majsztert bámulni, ha nem volt kuncsaft.
Az öreg csak bólintott, hisz faszöggel teli pofával nem lehet beszélni. Végre az utolsót is kivette a szájából, s a sámfát ölelő bőrbe kalapálta.
- Letelt mára? – nézett a búsképű emberre.
- Le. Nekem már végleg. Szeretném, Benő bácsi, ha szólnál a fiadnak, hogy adjon nekem két, három bikaborjút nevelésre.
- Vedd úgy, hogy már jönnek is a négylábú kosztosok. - A mester tudta a fiától, hogy egy bika annyit hoz a konyhára, hogy a nyereségből a tsz már fizetni tudja az egész évi kultúrprogramot.
- Ha több kell, csak szólj! Előleget meg majd felvehetsz a takarmányra – mosolygott a majszter.

Eszter éppen a kertből jött a frissen szedett paprikával. Majd elejtette a kosarat, mikor meglátta az udvarba forduló gipszelt kezű urát. Pláne mikor megtudta, hogy Karcsi miatta otthagyta a nyomdát, hogy ingázás helyett inkább bikaborjút neveljen idehaza, csak bólogatni tudott örömében. Rögvest előszedte a kredencből a szilvóriumos üveget, s ami a nászéjszakája óta nem történt meg vele, magának is töltött. Könnyes szemmel az urára emelte a stampedlit az új kezdésre.
Ritka eset, hogy Karcsinak megkeseredett a pálinka a szájában…

Este szokás szerint körbejárta a portát. Még háborgott a szíve, különben csend volt, s béke. Csak a tv váltakozó fénye zavarta a bokrok nyugtát. Majd a vadászni készülő iromba macska fülelte Kovács Kati kiszűrődő nótáját, amiben a művésznő biztosítja a pasasát, hogy nem lesz a játékszere. A kandúr ásítozott - magánügy – gondolta, s vállat vont.
A gazda éppen befejezte az esti szemlét, s megállt egy jót pössenteni az akác mellett, mikor váratlanul a Kisfiam lépett be a kapun.
- Nem akartam várni az újsággal – lihegte Móric.
- Ha kiírtak, jöhetsz dolgozni továbbra is, mint brigádvezető. Elfelejtették, ami történt. De azért nem kell benn nagydobra verni.
- Én meg az asszonynak azt mondtam, hogy magam hagytam ott a nyomdát – Karcsi hirtelen elhallgatott, mert Eszter lépett ki a tornácra.
- Mért nem jön be, Móric bácsi?
Az öreg egy villanásra mindent értett.
- Csak üzenetet hoztam, Eszter. Képzeld, lejött a vezérigazgató a raktárba, s mondta, nem fogadhatja el Karcsi felmondását, mert nélküle nem működik a gépellátás. – Az öreg elhallgatott, s örült, hogy a sötétben nem látták, hogy ráncos bőre dacára elpirult, mint egy bakfis.
Az asszony szeme megtelt könnyel. Sajnálta, hogy álma semmivé lett, de szívét majd szétfeszítette a büszkeség. Sose gondolta, hogy ilyen fontos embere van.
- Hallottad, Eszter. Nem hagyhatom cserben a céget. A bikákat meg majd ellátom reggel, s este kialmozok. Napközben meg te elvagy velük –, ölelte át a felesége vállát.
- Köszönöm – nyújtott kezet a barátjának, de vigyázott, hogy ne remegjen a hangja az örömtől. Nem is sejtette, hogy neki köszönheti, hogy visszavették.

Braun Móricnak tényleg csak egy tantuszába került. A hívás után, mikor meghallotta az ismerős hangot, csak annyit mondott, hogy sose kértem tőletek semmit. De most szeretném, ha leszólnál, hogy ne rúgják ki Kánya Károlyt.
- El van intézve, Móric bácsi.  – hallotta a telefonban.  Az öreg megköszönte.
Visszament a kocsmába, ahol a brigád szomorkodott a szokásos sör mellett. Csodálkoztak, hogy az örökké komoly Kisfiam, most mosolyogva itta a bambit.

Kisslaki László

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!