A 2017-ben az év vadvirágának megválasztott kikeleti hóvirág hazánkban őshonos, mellette másik két közeli rokona, a pompás hóvirág és a redőslevelű hóvirág is megtalálható. Kocsányon lógó jellegzetes, fehér virágáról sokaknak a cseppenő tej jut eszébe. Erre utal a növény latin neve – Galanthus - is, ami röviden tejvirágút jelent.

A régebben a mainál is nagyobb mennyiségben, szinte mindenhol fellelhető hóvirágnak szépsége okozott problémát. Az ipari szintű, kereskedelmi célú gyűjtésnek köszönhetően állománya lecsökkent, megromlott. 2005-től mindhárom fajtája oltalom alatt áll hazánkban, a védelem a virágára és a hagymájára is vonatkozik.

Somogy megyében a hóvirág nagy számban előfordul a SEFAG Zrt. által felügyelt erdőterületeken, többek között a Kaposvár melletti Deseda Arborétumban és a Zselicben. A kirándulók még egy-két hétig csodálhatják meg a hófehér virágmezőket. Nem árt tudni, hogy ezekben a hófehér csodákban csak gyönyörködni lehet, ugyanis már egy szál virág leszedésével is nem csak a faj egyedei, hanem az élőhely is sérülhet. Aki szeretne hóvirágot a kertjébe, az semmiképpen se a természetben növő példányokat vigye haza. A kertészeti szakáruházakban kaphatóak ellenőrzött hóvirághagymák, amelyeket magunk is elültethetünk és gondozhatunk.

Kevesen tudják, hogy a virág gyógyhatással is bír. Bár föld feletti szára és hagymája mérgező, már az 50-es évektől elkezdődtek a gyógyászati kutatások a benne lévő, galatamin nevű anyaggal. Azóta kiderült, hogy gyógyszer-alapanyagként izomgyengeségre, bénulásra, valamint az időskori demencia tüneteinek a kezelésére is kedvező hatással bír.

 

A SEFAG Zrt. Somogy megye állami tulajdonú erdőterületeinek, mintegy 80 ezer hektárnak a kezelője. A változatos adottságokkal rendelkező területen vadgazdálkodással, fakitermeléssel és erdőműveléssel, az erdők gondozásával és megújításával foglalkozik. Nyolc erdészete és a Csurgói Faipari Üzem mellett jelentős turisztikai infrastruktúrával is rendelkezik. A SEFAG Zrt. üzemelteti a háromcsillagos Kardosfa Hotelt, a Zselici Csillagparkot, a Mesztegnyői Erdei Vasutat, a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolát és a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontot.