Tapasztaljuk, hogy a televízióban egyre nagyobb felületet kapnak a gasztro-showműsorok, és rendkívül népszerűek az egyes tájegységek főzési szokásait bemutató filmek is. Vajon ez azt jelenti, hogy tényleg odafigyelünk arra, hogy mit eszünk? A vásárlói szokásokat elemző vizsgálatok nem ezt erősítik. Sajnos a legfontosabb szempont még mindig az ár. Ne legyenek illúzióink: a lakosság jelentős része nem biodinamikus élelmiszereket fogyaszt, nem őstermelőtől vásárol, hanem a multik akciós termékeit teszi a kosarába. Messze vagyunk attól, hogy tényleg odafigyeljünk a termék származási helyére, illetve az összetevőire. Pedig ki-ki sokat tehet azért, hogy tudatos fogyasztóvá váljon. Például ne hagyja magát a reklámok által befolyásolni. Vagy olvasson utána, mit tehet az egészséges táplálkozásért.

Részlet Hans-Ulrich Grimm:  A leves hazudik című könyvéből.
A laboraroma a modern élelmiszergyártás legfőbb anyaga. Az ipar termékei a szupermarketekben a titokzatos porocskák és folyadékok nélkül élvezhetetlenek és eladhatatlanok lennének. Az aromákra szükség van ahhoz, hogy az íztelen alapanyagokat ehetővé tegyék, az aromák fontosak az élelmiszer-technika kellemetlen mellékízeinek eltüntetésénél (vagy ahogy a kémia művészei szakzsargonjukban nevezik: „maszkírozásánál”). Mert a bonyolult ipari előállítás először is a dolgok ízét tünteti el: a mezőgazdaság a paradicsomot, burgonyát, karfiolt „optimálissá” tette, hogy az ipar igényeinek megfeleljenek, azaz legyenek könnyen ápolhatok, gyorsan nőjenek, sokat teremjenek. Az íz eközben természetesen háttérbe szorul, az élelmiszeripar - ugyebár - nem enni akarja termékeit, hanem eladni.


A karfiol, a zeller vagy a csirke ízének utolsó maradványai azután valahol a gépsorok és továbbítószalagok közt vesznek el. Az élelmiszeripar ezeket a termékeket már meglehetősen ízmentesen kapja, szárított, aprított, előkezelt formában. A homárt porként, a levesbe való tyúkot golyócskák alakjában, amely úgy néz ki, mint a Nescafé. Az alapanyagoknak különleges követelményeknek kell megfelelniük: strapabírónak kell lenniük. Állják ki a gépi feldolgozás legkeményebb tortúráját is. És mindenekelőtt legyenek olcsók.
Mert jó, ízletes alapanyagokra már nincs pénze az élelmiszeriparnak: ezt a pénzt az élelmiszeripari mérnökök, akik a leveseket és szószokat tervezik, már régen zsebre vágták.
Vagy az ügyvédek, akik az ételek pillanatnyi összetételét levédték. A szállítók, akik az alapanyagokat a világ minden részéről összehordják. És a reklámügynökségek, melyeknek a tévében azt az illúziót kell kelteniük, hogy valódi ételről van szó az Ázsiai leves esetében, amelyet egy igazi kínai egy meseszerűen idillikus konyhában készített el. Vagy a csokoládénál, amelyhez a szakállas Senn a képeslap szépségű hegyek között a zsírdús alpesi tejet tölti a tejeskannába. Egy munkás tejporos zsákkal vagy egy büdös halszárító telep a televízióban nem tenne ilyen jó benyomást.

A természetazonos az nem természetes!
Ha a szakemberek megismerik egy aroma vegyi felépítését, akkor képesek tökéletes pontossággal lemásolni az adott molekulát. Ezt nevezzük természetazonos aromának. A természetes és természetazonos aromák sem ízben, sem kémiai összetételben nem megkülönböztethetők. Vagyis például az eper joghurtban a természetazonos aroma készülhet bármiből, nem csak eperből, de kémiai összetétele azonos az eper aromájával.

Ám van egy kis probléma: ahhoz az illúzióhoz, hogy egy „tyúkhúsleves” nevű termék azt a látszatot keltse, aminek hívják, hihetően kell a zacskóból kiömlenie és aztán úgy is kell kinéznie, ha leöntik vízzel.
Ez nem olyan egyszerű. A Knorr Tyúkhúsleves csigatésztával nevű terméke például csak két gramm szárított tyúkot tartalmaz, granulátum formájában. Ez nem több, mint 7 gramm eredeti tyúknak felel meg („nedves tyúk” elnevezéssel). Természetesen nincs a világnak olyan szakácsa, aki ebből tyúkízt tudna varázsolni négy tányér leveshez. A Knorr képes erre egy gramm „aromával”: a gyári ízzel. Ez ugyan nem lesz igazi tyúkhúsleves, de „összehasonlítható megoldás”, ahogy a Knorr egy vegyésze ezt a folyadékot nevezi.
A Maggi is hasonlóképpen csinálja. Az úgynevezett Marhahúslevesbe literenként 2,3 gramm marhazsiradék és minimum 670 milligramm húskivonat kerül. Ezt a felirat szerint mennyiségileg egyéb anyagok megelőzik: jódozott só, aroma, ízfokozók (nátriumglutamát, E 631, E 627). Tulajdonképpen túlzás a készítményt az elenyésző mennyiségű, milligrammos nagyságrendű húskivonat után elnevezni. Lényegesebb alkotórészei alapján „jódozott só-aroma-ízfokozó levesnek” kellene hívni.
Ez persze nem hangzik valami csábítóan. A levesevő ezt a terméket valószínűleg be sem akarná kanalazni. Miután azonban az igazság fékezné az étvágyat, a feliraton kell „szépíteni”.
A leves hazudik. De a pékmester kenyere sem mindig teljesen őszinte, a zsemlék sem, sőt a sütemények is svihákok.
Az élelmiszeripar diszkrét segítői olyan területen dolgoznak, amely a rejtett bevetést nagyon megkönnyíti, mivel az ízmanipulációk szinte láthatatlanok, érzékszervekkel alig érzé­kelhetők. Az ízváltozásokhoz gyakran elképzelhetetlenül ki­csiny mennyiségek elegendőek. A 2-acetyl-l-pyrolin, amely a kenyérhéj ízéért felel, kilónként már 70 milliomodnyi gramm mennyiségben is elegendő. A menthenthiolból ugyanakkor egy literben már 0,2 milliárdnyi gramm (0,0000000002) ké­pes a friss grapefruitlé ízének benyomását kelteni.
 A Filbertonnak abból az anyagból, amely például a joghurtot mogyoróízűvé varázsolja, elegendő 5 milligramm 1 millió liter víz ízesítéséhez. Mégis megdöbbentő mennyiségek kelnek el ezekből a szuperhatásos anyagokból: csak Németországban évente 15 000 tonna, amelyből 5100 tonna édes és 5500 tonna gyümölcs ízű. Ez 15 millió tonna élelmiszerhez elegendő. Minden állampolgár - a csecsemőktől az aggastyánokig - naponta 500 gramm iparilag ízesített élelmiszert fogyaszt, az átlagos napi élelmiszer-fogyasztás felét.
Érdekes, úgy tűnik, hogy az emberiség mind jobban kedveli a futószalagról származó ételeket. Egyre ritkábban akarunk mi magunk a tűzhely mögé állni. Miközben még soha nem volt ennyi időnk, mint manapság. Sokan már csak heti 35 órát dolgoznak, vagy - többnyire kényszerből – annyit sem. A sok szabadidőt mégis számítógépes játékokkal, mozival, tévénézéssel vagy focimeccseken töltik. A legfontosabbat, a túléléshez szükségeset, a naponta elkerülhetetlent, ételeik elkészítését mérnökökre, technikusokra és kémikusokra hagyják.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!