Italt először az Oszmán Birodalomban, Jemenben készítettek belőle egy szerzetesrend tagjai, akik már azelőtt is alkalmaztak serkentő növényi kivonatokat, mivel szertartásaikat éjszakánként tartották. Ezután a kávé ismert lett Szíriában és Egyiptomban is, és amikor eljutott Isztambulba, ott már kávéházakat is nyitottak hívei.

Mint minden újdonságnak, ennek a szenvedélynek is kezdetektől fogva akadt ellentábora. Az Oszmán Birodalom vezetői a kávéházakban folyó kábítószer fogyasztásra hivatkozva sorra hozták a megszorító intézkedéseket, radikális rendeleteket. II. Szelim bezáratta a kocsmákat és kávéházakat, III. Murád pedig gályarabsággal fenyegette azokat, akik működtették ezeket az intézményeket.

Mivel e rendeletek nem érték el céljukat, IV. Murád már halálbüntetéssel sújtotta a dohány- és kávéfogyasztókat. Nyomatékul őrsége éjszakánként ellenőrzőportyákat tartott Isztambulban, amit a reggelente az utcákon heverő holttestek bizonyítottak. Az uralkodó halála után ismét enyhültek a szabályok, és sorra nyitottak ki a régi kávézóhelyek.

Tekintettel arra, hogy ekkortájt már világszerte hódított a kávé, angol körökben is akadt ellenzéke, mert „megzavarja a test egyensúlyát, álmatlanságot, letargiát, melankóliát okoz" - mondták. Ám rövidesen belátták, hogy mind politikai mind pedig vallási támadása hasztalan az olyan dolgoknak, melyeket a nép nagy része elfogad. Így a kávét és kultuszát a XVII. század vége óta nem érte már támadás.