Tűzgyújtás
Az első és legfontosabb a biztonság. Csak olyan helyen gyújtsunk tüzet, ahol erre megfelelőek a körülmények és a főzés végeztével a tüzet el is tudjuk oltani. Ha fa vagy faszén segítségével szeretnénk elkészíteni az ételt, érdemes megvárni, amíg kicsit csillapodik a láng, különben az étel belseje nyers marad, míg a külseje gyorsan megéghet. A fát és a faszenet ne keverjük! Vagy az egyiket, vagy a másikat használjuk!

Mit grillezzünk?
Süthetünk húsokat, zöldségeket és gyümölcsöket egyaránt.

Húsok
A húsokat érdemes 1 cm-es szeletekre vágni, ha sokkal vastagabb, nehezebben sül át.
A szelet forgatásához használjunk csipeszt, amivel stabilan meg tudjuk tartani a húst. Lehetőség szerint ne szurkáljuk villával, mert a lecsorgó zsíros lé belobbanthatja a tüzet, és a hús is könnyebben kiszárad.

Zöldségek és gyümölcsök
Ha valaki húsmentes kertipartit szervez, gazdag kínálatból válogathat grill zöldségek terén is.
A zöldségek és gyümölcsök hamarabb elkészülnek, mint a hús, ezért még fokozottabb odafigyelést igényelnek. Ha túl sokáig sütjük, akkor keserűek lesznek.
Gyümölcsök grillezésével, nyárson sütésével is feldobhatjuk az estét. Lehet alma, körte, szilva, akár önmagában, vagy fűszerekkel megspékelve.

Pác
A grillezett ételek elengedhetetlen összetevője a finom pác. Páclében érlelve a húsok és a zöldségek sokkal szaftosabbak, zamatosabbak. A legjobb, ha már a sütést megelőző napon fűszerfürdőbe áztatjuk a sütési hozzávalókat, hogy magukba tudják szívni a finom aromákat.  A pácokat saját magunk is elkészíthetjük, a cikk végén pont egy ilyen finom mártás receptet hoztunk.
Az egyes húsokhoz, zöldségekhez más-más fűszernövények illenek, de természetesen egyéni ízlésünkre is szabhatjuk őket, ez is a móka része.  Használjunk friss fűszernövényeket, olíva olajat, házi mártásokat.

Min grillezzünk?
A grillezésnek nincsenek nagy fizikai igényei. Ahol van udvar, alakítsunk ki egy biztonságos helyet, vagy vásároljunk egy mobil grillsütőt. Ha kis helyünk van, akkor tökéletes választás egy Smart Chef is (vegital.hu).  Akár az erkélyen is tudunk vele grillezni és isteni ízeket fog nekünk elővarázsolni kert nélkül is.
Ha már mindent adott a szabadtéri ételkészítéshez, jöhetnek a szószok. A Vegital növényi italkészítőivel isteni mártások és chutney-k készíthetőek.
Az alábbi szószt húsok, zöldségek pácolásához ajánljuk, de remek mártogatós is chipsekhez, zöldségekhez.

Hozzávalók:
• 400 g hámozott aprított paradicsom
• 140 g sűrített paradicsom
• 1 nagy vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 2 evőkanál cukor/édesítő
• 1 evőkanál citromlé
• 1 teáskanál szegfűbors
• 0,5 teáskanál négyszínű bors
• 1 csipet só
• 1 csapott kiskanál fahéj
• 1 db babérlevél
• 2 evőkanál olaj
• 0,5 teáskanál füstös paprika
• 1 evőkanál barbecue fűszerkeverék
• 250 ml víz
• 2 kiskanál méz (utólag keverjük a mártásba)

Elkészítés: A vöröshagymát és a fokhagymát kevés olajon megdinszteljük, majd a többi hozzávalóval együtt a növényi italkészítő tartályába tesszük. Az összetevőket a Blend vagy a Juice funkcióval összeturmixoljuk. Ha már krémes állagú, elindítjuk a Jam vagy a Cereal, kása funkciót. A kész mártáshoz keverjük a mézet.

További receptért keresse fel
a vegital.hu weboldalunkat!