- Két csirkevér, ötös asztal rendel! - ordította túl a kocsma zaját Lilla, a viharvert arcú pincérnő. Eljárt már felette az idő. Rég volt, mikor még mint hamvas szüzet, a templomba kísérte őt keresztapja bérmálkozni. A misére menet gyakran csodálták Lilla szépségét az öreg görény mámik. A hetyke falkában dohányzó, rövid farkú legénykék is csak bámulták, mikor ez a tünemény ellibbent előttük a templomtéren. A belső tűz, ami bennük izzott, hirtelen fellobbant az égig, ahol a legelésző bárányfelhőkről is leperzselte a bundát.

Mamája büszkén dicsekedett is Leipziger néninek, a csirke-kopasztó üzem szabászának, hogy már a polgármester is komolyan udvarol Lillának, és az itt állomásozó vadászgörény ezred századosa is epekedik utána.
Aztán az egész falu meglepődött - a mama is -, mikor a szép Lilla egy kezdő humoristát ajándékozott meg ikrekkel. Azóta már azokból is apák lettek, és a seregben szolgáltak.

Zoltán már a tálcáról levette a két kupicát, mikor Lilla kihozta nekik a méregerős löttyöt. Rögvest Beleznai kezébe nyomta a kevesebbiket, mert leivott belőle, míg barátja bambán ébredezett.
Beleznai Gáspár a kocsma képéhez tartozott. A múltkori leltározásnál még a lajstromba is felvették. A törzsvendégek úgy tudták, hogy Beleznai valami főgörény volt a Hivatalban, ahol a kocsmáros akkor még csak egy szürke beosztottja volt nála.
Ahogy megszűnt a Hivatal, Beleznai élete a hitével is együtt zuhant a porba.
A volt főnökének a kocsmáros megengedte, hadd ücsörögjön itt napközben. Legalább védve volt a Fás kerti görénysuhancoktól. Elnézték neki, hogy kiigya a poharakban hagyott italmaradékot, és néha a valami ételt is kapott a konyháról. Nem sok kellett neki. Kevesebbet evett, mint egy csorda, hagyta kiselefánt, akinek sakál  harapta le az ormányát, hogy meghaljon; hiszen csak a dög ízlik a sakálnak. Beleznai azért nem esett össze. Néhányan italt fizettek neki, abban meg dögivel van a kalória.
Zoltán hirtelen nagyon megirigyelte a kopott, delírium szélén napozó, rongyos görényt. Most már neki is a fejébe szállt ez az erős csirkegyári kotyvalék, amihez libavér aromát is pancsoltak, ami teljesen meghülyíti a görényt.
Nagyon szerette volna ezt a napot örökre elfelejteni. Reggel még jókedvűen beugrott Illatoshy Pistához, a trösztigazgató barátjához húsz százalék fizetésemelésért, meg csak úgy egy kicsit elbeszélgetni vele, a régi szép közös gimnazista időkről. Tudta, hogy a cégük Kocsikenőcs és Anyatejpor részlege ötven millióval többet kaszált az idén, mint tavaly. Még a liftben is azon röhögött magában, hogy most szinte saját magától kér fizetésemelést. Hivatalosan most ő lenne a tröszt igazgatója, ha a zsebében lett volna annak idején az a rohadt forintos, amivel jogszerűen átveheti az egész gyárat. Addig is ő vezette, és mindenki tudta, hogy nagyon jól érti a dolgát. Illatoshy, a vállalat jogásza, meg csak úgy viccből - ahogy mondta - befizette a bizottságnak a jelképes összeget és a formaság miatt rögtön alá is írta az új tulajdonjogi papírt. Evvel az aláírással, azonnali hatállyal ő lett a cég jogszerű birtokosa és igazgatója. Szorgalmasan tevékenykedett és egy évtizedre rá, szerényebb milliárdossá spórolta magát.
Fenn az irodában Zoltán még meg se szólalt, de Illatoshy már örömmel bontott egy palack hatvanhetes, leghorni kendermagost.
- Tudom én Zolikám, hogy ez a kedvenc évjáratod. Múlthéten hozattam Angliából - mosolygott rá Pista, de elkomorult az arcra, mikor Zoltán megemlítette a húsz százalék fizetésemelést.


- Most nem lehet, Zoli. Éppen mondani akartam neked, hogy felére kell csökkenteni a fizetésedet. Tudod, sok görényt el kellett küldeni a cégtől, mert új gépeket vettünk. De te maradhatsz öreg harcos, - veregette meg a vállát.
Zoltán hirtelen elvesztette az eszét, ekkora emberség hallatán. Azt hitte, hogy ez a görényvilágban elképzelhetetlen.  
- Nem teszünk az utcára; jó, jó, azért nem kell rögtön körmöt csókolni, kapta el Illatoshy a mellső lábát, mikor a hirtelen sokként fellépő elmezavarában, Zoltán lehajolt a mancsához. Aztán kitámolygott a szobából, de még később sem emlékezett rá, hogy került ki a parkba. Üres fejjel ült egy padon, de aztán összeszedte magát és határozott léptekkel visszaindult a kocsmába, ahol nekivágott az első útjába eső kocsmának.
- Hát te itt vagy barátom? –, riasztotta vissza a jelenbe Beleznai rikkantása, mert váratlanul magához tért.
- Igyunk a találkozás örömére! - s már rendelt is katonásan: - két duplát abból a nedűből, a barátom állja - rikoltotta derűsen Lillának.
Még azt sem vette észre, hogy asztaltársa már órák óta mellette ült. Beleznai rendelése után Zoltán a pultnál kifizette a számlát, majd kilépett a kocsmából. Felnézett a csillagtalan égre, majd elindult felfelé az alvó utcán. Útközben lenyalt egy lapulevélen heverő, tökrészeg levelibékát.
A piszoknak olyan magas volt az alkoholtartalma, hogy félreállt öklendezni. A szemében a könnyek szivárványán keresztül, csak foltokban látta az összehányt őszi lombot. Mint egy fordulatos önéletrajz - jutott eszébe és elmosolyodott.                       

Kisslaki László

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!