A korábban vitatott elméletet, miszerint kapcsolat van a különböző betegségeket okozó vírusok és baktériumok, valamint a demenciát okozó Alzheimer-kór kialakulása között, mára egyre komolyabban veszik a tudósok írja a Healways.hu. 

Dr. Leslie Norins immunológus és egészségügyi kiadó tulajdonos 2 évvel ezelőtt 1 millió dollárt ajánlott fel annak, aki be tudja bizonyítani, hogy fertőzés okozza a demencia leggyakoribb okát jelentő Alzheimer-kórt.


Az Alzheimer-kór fertőzés elmélete évtizedek óta kering az idegkutatók körében, de a többségük elveti. Az Alzheimer-kór kutatóinak többsége inkább azt gondolja, hogy az Alzheimer-kórt az agyban lévő, béta-amiloid fehérjéknek nevezett ragadós molekulák plakkokba tömörülése okozza, melyek tau-fehérjecsomóknak nevezett gubancokat hoznak létre, amik gyulladást okoznak, és megölik az idegsejteket, ezt számos bizonyíték támasztja alá. 

Újabb kutatások szerint azonban a két elképzelés összeegyeztethető, illetve kiegészíti egymást. Fertőzések okozhatják az amilioid csomók termelésének beindítását, így az Alzheimer-kór egyes eseteit.

Kutatási eredmények alapján ráadásul a béta-amiloid fehérje jelenléte önmagában nem is kóros. Valójában az immunműködés része, feladata épp az agy védelme a fertőzésektől. Az életkor előrehaladtával, esetleg genetikai okokból az amiloid barátból ellenséggé válhat. Ha az agy elveszti a képességét a fertőzésektől védő béta-amiloidok hatékony tisztítására, ezek az agyban béta-amiloid-plakkok formájában halmozódnak fel. Ez az elmélet új gyógymódok kidolgozására ad lehetőséget az Alzheimer-kór ellen, és több idegtudós is komolyan veszi.

Vírusok, baktériumok az Alzheimer-kór hátterében 

Az Alzheimer-kór kialakulásának hátterében több mikroba neve is felmerül: Három herpeszvírus valamint három baktériumtörzs. A baktériumtörzsek e következőek: Chlamydia pneumoniae, amely elsősorban légúti tüneteket okoz, Borrelia burgdorferi, ami a Lyme-kór kórokozója, és a Porphyromonas gingivalis, amely fogínybetegséghez vezet. Olyan fertőző ágensekről van szó, amelyek képesek behatolni az agyba. 

Már az 1990-es évek elején megfigyelték a boncolások során az Alzheimer-kórban szenvedő betegek agyában a Herpex simplex (HSV1) vírust.  A herpeszvírusok szerepére 2018-as kutatások is bizonyítékként szolgálnak, melyekben 1000 ember boncolása során a humán herpeszvírus 6 (HHV-6A) és humán herpeszvírus 7 szintjét magasabbnak találták azokban az emberekben, akik Alzheimer-kórban szenvedtek.

Dr. Leslie Norrins 1 millió dolláros díjára visszatérve: eddig 40 pályázó jelentkezett, akik abban bíznak, hogy kutatásaik alátámasztják a feltevést. Norrins is tisztában van a feladat nagyságával. Annak igazolása, hogy kórokozók okozzák az Alzheimer-kórt, szerinte is rendkívül is nehéz.