Velük mérhető, arányítható az olykor megfoghatatlan idő.

Ki ne érezte volna már úgy, hogy tehetetlen szemlélője a világnak, miközben többször tapasztalja, bizony nem mindig jó felé haladnak a dolgok? Akár az emberi viselkedési normák rossz irányú elmozdulását tekintjük, vagy a környezet szennyezésére, pusztítására, akár a közelebbi, vagy a tágabb világ emberéleteket sújtó eseményeire gondolunk. Valami mérhetetlen cselekvési vágy tör felszínre az emberben. Mégis, mit tehet az, aki kerüli a hangos szócsatákat és a látványos fórumokat? Nem szereplője zajos demonstrációknak, címlapeseményeknek, de van véleménye, amelyet néha szeretne érvényre juttatni. Nem ellene akar lenni valaminek, hanem valamiért tenni, mondjuk egy jobb, élhetőbb környezetért kíván cselekedni.

Legyen bármilyen zord a világ, jöhetnek időjárási vagy emberi cselekvés okozta katasztrófák, kevés olyan hasznos tevékenység létezik az ember számára, mint a faültetés. Fát ültetni annyi, mint valami olyat tenni, ami értelmes, hasznos és ami nemcsak a mostnak, a jelennek szól. Jöhetnek új és újabb trendek, válthatják egymást szebbet és jobbat ígérő vezetők, olyan tettvágy ez, olyan aktivitás, ami minden korban, minden helyzetben megállja a helyét. Valami olyan örömteli dolog, amivel hozzátehet bárki valamit a környezetéhez, egy jobb minőségű élethez. A „mindig csak elvenni, elfogadni, kapni” után valami keveset végre adni, visszatenni oda, ahonnan mindig kiveszünk, elveszünk.


A faültetés ma már egy határozott állásfoglalásnak tekinthető az értelmes, egészséges élet mellett. Hiszen aki fát ültet nemcsak magára gondol, hanem a következő nemzedékre is. Hogy is van a mondás: aki diófát ültet, bízik a jövőben. És bizonyára így is van, hiszen mire igazán élvezhető lombja, termése lesz a fának, addigra valóban eltelik néhány év. A fa ezernyi haszna között szinte a legfontosabb a széndioxid-megkötés, miközben ezt teszi, majdnem ugyanannyi oxigént termel. Ezen kívül egy lombköbméter körülbelül ötven liter vizet párologtat el, egy szép, nagykoronájú fa produktuma 4500 ezer liter a vegetációs időszakban. Így néhány fokkal csökkenthető a levegő hőmérséklete, ez nagyon fontos a nyári, olykor elviselhetetlen kánikulában, és kiválthat nagyon sok energiafaló klímaberendezést. A lombok segítenek az autók zajának és más, zavaró munkazaj mérséklésében is. A csodás fakoronák alatt megpihenni a fáradt ember számára igazi felüdülést, páratlan feltöltődést jelent.
A faültetés persze nemcsak természetszépítés, gyarapítás, vagy az önkifejezés egyik eszköze lehet, hanem mindezekkel együtt jeles alkalmak ünnepi aktusa is. Házasságkötéskor, gyermekszületéskor, új otthonba költözés alkalmával ültetett fa szép motívuma egy családi eseménynek. Ugyancsak szép gondolat a meghalt családtag, barát emlékére fát ültetni. Köszönetül ültetett hársfát az indiai költő, Rabindranáth Tagore a 1926-ban balatonfüredi parti sétányon szanatóriumi gyógyulásáért.


Számtalan olyan becse, értéke van a fának, ami semmivel nem mérhető össze. Egy fa jelenléte, egy fasor, egy liget, egy erdő csodálatos esztétikai élményt is nyújt az embernek. Az évszakonként váltakozóan pompás színeivel, illataival, terméseivel. Lombok, bogyók, ágak, rügyek adnak élvezetet a szemnek, orrnak, a szívnek és a léleknek. Azon kívül néma tanúk. Kísérik életünket, velünk növekednek, öregszenek. Velük mérhető, arányítható az olykor megfoghatatlan idő.
Talán nem sokan tudják, vannak nagyon öreg, számon tartott fák Magyarországon. Régi korok, történelmi események tanúi, amelyeknek sorsát érdemes megismerni. Ilyen például a szabolcsi Császlón élő som, amelynek életkorát több mint négyszáz évre becsülik. Hat méter magas, koronája nyolc méter átmérőjű. A csongrádi Vetyeháton egy fehér nyár kora körülbelül 250 év lehetett, sajnos nemrégen elpusztult. A balatonakarattyai Rákóczi-szilfa ma már nem él, négyszáz éves korában pusztult el, csak egykori hatalmas törzsének maradványait tekinthetjük meg a település parkjában. Ezek mellett nem lehet megrendülés nélkül elmenni, valamit sugallnak, közvetítenek számunkra. És persze nevelnek bennünket, gondolatokat ébresztenek. Hamvas Béla írása a fákról olyan mély filozófiai tartalmakat hordoz, amelyek az élet más területeire is értelmezhetőek: A fa tápláléka a föld… A kötés kölcsönös, a gyökér belefúródik a földbe, hogy kaphasson, a föld magába húzza a gyökeret, hogy adhasson. Az, hogy valami van, még nem jelent semmit, minden, ami van, csak az adásban, az elajándékozásban nyer jelentőséget. Ez minden viszony alapja, s ebben a viszonyban az, aki ad, mélyebbről van kötve, mint az, aki kap, mert nem a szükséglet köti, hanem a bőség. Az igazi kényszer sohasem a hiányok betöltése, hanem a fölösleg elajándékozása. Aki ad, az elfogadóra jobban rá van szorulva, mint aki elfogad, az adakozóra.
Akárhogy is nézzük: a fa életünk csodálatos szimbóluma. Most, tavasz közeledtével érdemes környezetünkben körülnézni, miként tehetünk többet magunkért, egy fákkal teli, élhetőbb világért.

Tóth Katalin

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!