2019-ben hozott határozatot az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről, ami azt jelenti, hogy 2021-ben minden országnak el kell döntenie, hogy a téli vagy a nyári időszámítást alkalmazza-e. Magyarország nagy valószínűséggel (hivatalos bejelentés még nem történ ez ügyben) nyári időszámítás bevezetését támogatja. Éppen ezért 2021 tavaszán még egyszer biztosan előreállítjuk az órákat. Ha addig nem változik a hivatalos álláspont 2021. március 28-én lesz az utolsó óraátállítás, amikor is átállunk a nyári időszámításra.

Mit jelent ez?

Főleg télen vesszük majd észre a különbséget, hiszen egy órával tovább lesz esténként világos. Azok, akik délután négyig vagy ötig dolgoznak, világosban indulhatnak haza. Ennek viszont az az ára, hogy reggel tovább lesz sötét.  

Miért jó, ha nem lesz többet óraátállítás?

Az óraátállítás bevezetésest egykor gazdaságossági tényezők indokolták. Villamos energiát spóroltak vele, kedvezett többek közt az építőiparban, a mezőgazdaságban dolgozóknak és kedvezett a gazdáknak, akik hosszabb ideig végezhették a szabadban a munkát.

Manapság ez a megtakarítás már nem annyira jelentős, viszont egyre többeknek okoz depressziót, fáradtságot, alvás- és emésztési zavarokat az átállási időszak. A rendőrségi adatok szerint ilyenkor látványosan megemelkedik a figyelmetlenségből, fáradtságból eredő balesetek száma is.