Ha valaki európai értékeket, európai gondolkodásmódot, a konfliktusok, viták európai rendezését, európai szellemiséget emleget, akkor szinte mindenkinek a türelem, a humánum, a gyengék, elesettek felkarolása, a bajba jutottak megsegítése, a másik ember, a más vélemény, a más ízlés tisztelete, a kulturáltság, a kulturális és a természeti értékek védelme, az élet megóvásának középpontba helyezése jut eszébe.

 

Akkor vagyunk bajban, ha arra szeretnénk választ kapni, hogy Európa mely része, intézménye vagy szervezete a letéteményese ezeknek az értékeknek.
Első nekifutásra könnyűnek tűnik a rejtvény megoldása: az európaiság hordozója természetszerűleg a földrajzi értelemben vett Európa, amelyet nyugaton az Atlanti-óceán, keleten pedig az Urál hegység és a Kaukázus határol.
Önbizalmunk azonban csak addig tart, amíg rá nem nézünk a térképre, s meg nem látjuk ezen Európa részeként Oroszországot, Ukrajnát és Fehéroroszországot.
Ahol a választásokat olyan mértékig bohózattá alacsonyítják, ahol a hatalmat bírálókat olyan szintű retorzió éri, ahol az államhatalmi szervekben, intézményekben annyira nem lehet megbízni, mint ezekben az országokban, ott az európai szellemiséget hiábavaló keresni.
Erre a vallási kérdésekben tájékozottak közül többen rávágják: igen, mert ezek az országok görögkeleti vallásúak, s Európa valódi határa ott húzódik, ahol a keleti és a nyugati kereszténység határvonala van. Ezt követően felemlegetésre kerül a bizánci császárok, a cár atyuskák, Sztálin és Cauecescu zsarnoki rendszere, amivel a vita eldőlni látszik, mindaddig, amíg valakinek eszébe nem jutnak az inkvizíció máglyái, a kontinens nyugati fele gyarmatosító hatalmai által elkövetett öldöklések, vagy az olasz és a német fasizmus rémtettei.

Na de minek itt tudálékoskodni! – mondhatná bárki -, hisz van egy 27 európai országból álló szövetség, az Európai Unió (EU), amely állítja magáról, hogy mindezen értékek őrzője, hogy léte ezek gyakorlati érvényesülésének garanciája.
Mielőtt jólesően elszenderednénk a révbe érés megnyugtató érzésétől, vizsgáljuk meg, hogy az uniós politikusok állításai megfelelnek-e a valóságnak.
A 2004-ben és 2007-ben csatlakozott országok gyakran érzik úgy, hogy másodrendű szerepkörre vannak kárhoztatva, s ez az érzésük nem is alaptalan:
Az Unió vezetői eldicsekedték, hogy a 2004-es bővítés az addigi legolcsóbb bővítés volt, mivel egy átlagos EU-polgárnak csupán 25 eurójába került.
A 2004-ben belépett 10 ország összlakossága az EU összlakosságának 16%-a, ugyanakkor az EU-s támogatásoknak csak 6%-át kapják. A 2008-as gázválság után az EU által az energiahálózat korszerűsítésére biztosított összeg 98%-át az EU fejlettebb, régebbi tagországai kapták, pedig a később csatlakozók infrastruktúrája sokkal fejletlenebb.

Az is mindjobban kirajzolódik, hogy ez az 501 millió főt tömörítő szervezet egyre kevésbé az országok és a közösségek, hanem mindinkább a nemzetek feletti vállalatok (TNC-k) és bankok Európája.
Az EU-ban a lakosság 70%-a ellenzi a genetikailag módosított szervezetek (GMO-k) forgalmazását, a Bizottság a MONSANTO-nak és más multi cégnek kedvezve mégis elérte a tilalom feloldását.
A 2008-ban kirobbant pénzügyi válságot követően az Unió intézményei engedélyezték, hogy a tagországok kormányai az adófizetők pénzéből sok száz milliárd eurós támogatást nyújtsanak a válságot kirobbantó, felelőtlen bankoknak, ugyanakkor azt nagyon ellenzik, hogy a már stabilizált, jó állapotban lévő, komoly nyereséget produkáló bankokat és a tőkeerős TNC-ket a nemzeti kormányok külön adók kivetésével bevonják a válság terheinek viselésébe. (Úgy látszik, hogy a Brüsszelben tevékenykedő több 10 ezer lobbista, amelyek 80%-a a TNC-k képviselője, jól teljesíti feladatát.)
A természet védelme olyan szinten érvényesül, hogy vonulási időszakban a déli tagországokban védett madarak százezrei kerültek puskavégre.

Miközben az EU az emberi jogok – köztük a szabad helyváltoztatás joga – maradéktalan érvényesülése mellett tör lándzsát, szótlanul tűri, hogy egy ország államfője nem léphet a szomszéd ország területére, hogy ugyanezen országban embereket akaratuk ellenére csak azért fosztanak meg állampolgárságuktól, mert felveszik egy másik országét, hogy egy ország nemzeti ünnepén azonosító nélküli megvadult rendőrök ártatlan emberek tucatjait verik össze, vakítják meg gumilövedékkel.
Az egyértelműen állatkínzásnak minősíthető spanyolországi bikaviadalok esetében sem került még szóba a betiltásuk.

Hol van hát az igazi európai értékeket képviselő valódi Európa?
Végső menedékként az Illyés Gyula-i megoldás kínálkozik, a „haza a magasban” mintájára: „Európa a magasban”.
Mert az elmúlt harmadfél évezred Európájában mindig születtek az európai szellemnek olyan óriásai, akiknek tevékenysége nyomán létrejött, kiteljesedett ez a virtuális Európa, s mindig voltak olyan névtelen ezrek, akik magukévá tették, tovább vitték ennek a szellemiségét, fönntartva a reményét annak, hogy a szeretetnek, a jóságnak és a méltányosságnak ez az eszményi földrésze egyszer leszáll ide közénk, s testet öltve új arcot ad ezer sebből vérző öreg kontinensünknek.

Kővágóörs, 2012. február 1.

Zámbó Zoltán
gimnáziumi tanár, Keszthely


  (̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!