Ugyanezzel a módszerrel az érett dinnye héját is felhasználhatod!

Veled is előfordult már, hogy csalódnod kellett, mikor felvágtad a dinnyét, és kiderült, hogy a piros belseje helyett halovány színű, éretlen gyümölcsöt vettél nem kevés pénzért.Ne bosszankodj, és főleg, ne dobd ki a dinnyét, mert isteni savanyúság készíthető belőle. Sőt, ez a recept kiválók az érett dinnye héjának hasznosítására is.

Édes-savanyú dinnyehéj:

Hozzávalók:

4 kg felkockázott görögdinnyehéj, vagy éretlen dinnye.
1 evőkanál só
1 citrom leve és reszelt héja
0,5 l víz
20 dkg cukor
1,5 dl 10%-os ecet
2 kávéskanál egész szegfűszeg
fél rúd fahéj

A dinnyehéjról a rózsaszínes részeket teljesen levágjuk és lehámozzuk róla a sötétzöld külső héjat is, majd felaprítjuk kb. 3x3 cm-es kockákra. Ha az egész dinnyét fel szeretnénk használni, ügyeljünk rá, hogy ne legyenek benne csak fehér magok, a többit távolítsuk el. Az az éretlen dinnye használható ehhez a recepthez, amelyiknek a héj közelében még halvány-rózsaszín a húsa. A piros húsú dinnye nem jó ehhez. Rakjuk egy megfelelő méretű fazékba és öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje, adjuk hozzá a sót, majd tegyük egy napra a hűtőszekrénybe.
Másnap szűrjük le, majd lassú tűzön a citrom reszelt héjával addig főzzük, amíg üvegesedni kezd. Eközben a cukorból, vízből a citrom levéből és a fűszerekből főzzünk szirupot és öntsük a dinnyére, majd együtt is főzzük még 20 percig. Forrón tegyük steril üvegekbe és rakjuk száraz dunsztba.
Húsételekhez kiváló, de önmagában is remek csemege.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!