2018. 11. 27
Olyan babákat akartak teremteni, akik nem szenvednek betegségektől.

2018. 11. 14
A Hartmann-háló gyakran okoz gyulladásokat és idegrendszeri problémákat. Ezeken kívül gyanúra adnak okot: alvási nehézségek, kimerültség az alvás ellenére; ha egy tünet több személynél is megjelenik; nem szívesen tartózkodik valaki a lakásban, vagy azon belül egy helyen, annak ellenére, hogy szereti azt; a fájdalom, a probléma a test egy sávjában mutatkozik.

2018. 11. 23
Ha ezek az összetevők benne vannak a gyógyszeredben, inkább ne fogyaszd, mert többet árt, mint használ.

2018. 10. 17
Járt már úgy, hogy tisztában volt vele, hogy álmodik? Ugye mennyivel érdekesebb volt az az álom? Képzelje el, hogy ezt a mindenkivel előforduló dolgot még lehet fokozni! Álmunkban irányíthatjuk az eseményeket, megélhetünk a valóságban elképzelhetetlen kalandokat, elutazhatunk sosem ismert tájakra, miközben tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy az egész csak álom, és semmi bajunk nem történhet, mert testünk a kalandok közben biztonságosan pihen a párnák között. Ezt a fajta éjszakai kalandozást tudatos vagy éber álmodásnak nevezzük, és technikáját egyéntől függően hosszabb rövidebb tréningezéssel állítólag mindenki elsajátíthatja.

2018. 10. 10
Szókincse és árnyaltsága egyedülálló!

2018. 10. 10
Einstein tanítása neked is iránymutatás lehet az életben.

2018. 10. 05
A lombhullató növények egy kiadós "vegyi nagytakarítással" készülnek a télre.

2018. 10. 04
Bizonyos körülmények között akár 75%-al több ételt elfogyaszthatunk!