Az "egészséges öregedés" egyik alapvető növénye.

Jól teszik a késő 50-es és a kora 60-as éveikben levő hölgyek, ha esznek ebből az ízletes rágcsálnivalóból: a dió fogyasztása heti kétszer egészséges öregedéshez vezet – állítják a kutatók.

Journal of Aging Research szaklapban olvasható a kutatás, ami az egészséges öregedés titkát keresi. De mit is értünk egészséges öregedés alatt? A tanulmány szerint a„hosszú élettartam, jó mentális egészség jellemez, s nem észlelhető sem kognitív probléma vagy fizikai károsodás, sem pedig lényegesebb krónikus megbetegedés 65 éves kor felett”.

A diófogyasztás kifejezetten egészséges az idősödő korosztály számára is.  A dió melatonin-tartalma késlelteti az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór elhatalmasodását is.

Korábbi kutatások már kiderítették, hogy a dió fogyasztásának pozitív hatásai vannak a fizikai leromlás kockázatának csökkentésére az idősek körében, ahogyan a kognitív hanyatlás esélyét is mérsékelik. Ugyanez a kutatócsoport csökkenést figyelt meg a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a 2-es típusú diabétesz terén – olyan állapotokról van szó, amelyek az idős korral gyakoribbá válnak.

A tanulmányban több tízezer nő adatait tekintette át. Megkérdezték őket étrendjükről (beleértve a teljes dió fogyasztást), értékelték őket a krónikus betegségek (például rák, szívroham, szívelégtelenség, stroke, 2-es típusú cukorbetegség és Parkinson-kór), a memóriaproblémák, a mentális egészség és a fizikai korlátok szempontjából – beleértve a napi tevékenységeket is, mint például séta, lépcsőzés, házimunka. A tanulmányban részt vevők 16 százalékát találták „egészségesen öregedőnek”, vagyis ezen nőknek nem volt nagyobb krónikus betegségük, nem tapasztaltak náluk memóriakárosodást vagy testi fogyatékosságot, s a mentális egészségük is rendben volt.

A dió titka

A dióbél B-vitamin tartalma az idegrendszer tápanyagának nevezhető. Nagy szerepe van az idegsejtek és a retinasejtek fejlődésében. Fontos agyi funkciókat segít, elejét veszi az idegesség megjelenésének és a koncentráció csökkenésének. Ha fáradtak vagyunk, vagy csökken a figyelmünk, étkezések közötti időben kevés dió fogyasztásával gyorsan helyreállíthatjuk szürkeállományunk megszokott, szabályos működését.

Aki rendszeresen fogyaszt diót, elfelejtheti a különböző élelmiszer-kiegészítőket, a dióban benne van, ami kell. A szervezetben a dióbél minden anyaga hasznosul, nem veszünk magunkhoz felesleges táplálékot.

Pár szem is hasznos, de akár fél maréknyit is megehetünk.

A dió egészségre gyakorolt hatása

●   A dióbél gyakorlatilag teljesen nátriummentes ezért mondhatjuk azt, hogy kitűnő vérnyomáscsökkentő, és jó hatással van az agyi erekre is,

●   általános erősítőszerként hat, magas energia-, vitamin- és ásványi anyag tartalma következtében,

●   magas kalcium-tartalma erősíti a fogakat és a csontokat,

●   a dióbél fehérjetartalma nagyobb, mint a húsé, tojásé,

●   cukorbetegek is fogyaszthatják, mert cukor- és poliszaharid-tartalma alacsony, a létfontosságú aminosavak és olajok nagyobb részét tartalmazza, igen tápláló,

●   a dióbél rendszeres fogyasztása rendben tartja a beleket, normalizálja a bélműködést. Székrekedés ellen olajtartalma hat, megnedvesíti a beleket, elősegíti a rendszeres ürítést. 

●   felfúvódás esetén késhegynyi, pirított tört dióbelet kell naponta 2-3 alkalommal enni,

●   a dióbél serkenti a máj működését, joggal nevezhető májgyógyszernek is, mivel azok a májbetegek, akik nem fogyaszthatnak zsiradékot, a diót nyugodtan ehetik.

Nem mindegy, hogyan tároljuk!

A diót tartsuk mindig hidegben, ugyanis a benne található értékes zsírsavak a meleg hatására – és meleg neki már a szobahőmérséklet is – elég gyorsan megavasodnak. Ezért diónkat tegyük zacskóba vagy fedeles dobozba, és tegyük be a hűtőbe, ha tudjuk, hogy egy héten belül felhasználjuk, vagy akár rakjuk a mélyhűtőbe – így hónapokig is eláll.

Ha darálni szeretnénk, akkor azt mindenképpen csak közvetlenül a felhasználás előtt tegyük, így megőrzi finom ízét.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!