A reggeli teázás közben a leveleimet szoktam elolvasni, és rendszerint valami kisebb munkába is belefogok a hálóban, az ablak mellett levő asztalon levő kompin. A helynek majd később lesz jelentősége! Cinegéim általában félreérthetetlen és jól felismerhető, azonosítható hangon követelik a reggelit, és türelmetlenül repkednek, hogy mikor megyek már ki a kukacos dobozzal a kezemben. Amikor kilépek az erkélyre, szétröppennek. Néhányan az ereszre repülnek és türelmetlenül kopogtatják azt, mások a közeli fenyőfáról figyelnek, megint mások meg távolabbról, a környező fák egyikéről. Amikor kiadom a kukacadagot és feltöltöm az ivóvizes edénykét bejövök, és innen figyelem a reggelizést. Nyáron nemegyszer az erkélyen ülve is meg tudtam őket lesni, de ennek az a feltétele, hogy ne lássák a nyitott szememet. Kalappal, vagy kezemmel kell eltakarnom, és így csak egy kis résen tudok kinézni.
Nos, ma reggel megittam a teámat és a gép mellett maradtam, egy hétvégi konferenciára készülve. Kérték a cinegéim a reggelit, de magamban gondoltam: „ezt még lefordítom, és akkor majd kaptok”. A türelmetlenségük azonban egyre nőtt. S egyszer csak egy cinege a hálószoba ablak párkányára repült, közel hozzám, és nagyon erősen megkocogtatta az ablakot. Ekkor jutott eszembe, hogy ez már a harmadik eset, és eddig csak véletlennek gondoltam.
Ez határozott figyelmeztetés volt! Nagyon éhesek vagyunk!
Nem voltam rest, abbahagytam, amit csináltam és elláttam őket.
Most, hogy az erkélyről a nyári virágaim kinyúltak, (hétvégén fogok árvácskákat ültetni, ami csak azért késett, mert a lift felújítása 3 hétig tartott) a ládákban csak virágföld van. Erre is szoktam két-három evőkanál kukacot kiszórni. Ez a szokásom azért alakult ki, mert megfigyeltem, hogy a két rozsdafarkú a cinegékhez képest is nagyon óvatos, mondhatnám félénk. Ezért gyakran csak egy-két kukacot tudnak kiszedni a lopótök etetőből, mert elnyomják őket a cinegék. Így viszont kényelmesen lakmároznak, legfeljebb a láda egyik végében rozsdafarkú van, a másikban meg cinege.
Nagyon érdekes a két madár, a cinege és a rozsdafarkú étkezési szokása. A rozsdafarkú mindig a kukac egyik végét csípi el, kicsit ott tartja, és csőrével egy vonalban, egyben lenyeli. Megint vár egy kicsit, és jöhet a következő kukac. Ezzel szemben a cinege akármilyen pozícióban csőrébe veszi a kukacot. Ha a közepén csípi el, akkor ügyes és gyors fejmozdulatokkal úgy forgatja, hogy egyszer csak a kukac egyik végét fogja. Ekkor vagy egyben lenyeli, mint a rozsdafarkú, vagy a lábához teszi, ott megfogja, és nagy nyugalommal feldarabolva eszi meg. Természetesen mindegyik madár esetében előfordul, hogy felkap egy kukacot és már ott sincs! De szemmel lehet követni, és ugyanúgy az egyik közeli fa ágán, a lába között tartva megeszi, s már jön is vissza.
Az eresz alatt, az erkélyajtó felett, védett helyen van az MME (Magyar Madártani Egyesület) leírás alapján készített cinege odúm. Ezt a madarak nagyon hamar megszerették, és minden évben költenek benne. (Tavaly három, az idén két költést figyelhettem meg.) A cinegék, amikor a fiókákat etetik, egészen másképpen táplálkoznak. A tojó és párja is táplálja a fiókákat. Először 8-10 kukacot visznek egyenként be az odúba, és csak ezt követően fogyasztanak el egy kukacot saját maguk, majd visznek be egy újabb adagot a fiókáknak. Majd egyre több kukacot esznek meg, és csak egyet-egyet visznek be az odúba.
Persze nagyon figyelmesek, és számon tartják a finom falatokat. Történetesen, ha véletlen egy kukacot elejtenek, azonnal lerepülnek és megkeresik.
A tisztaságszeretetük is fantasztikus. A Teremtő ezt jól beletette a génjeikbe. A fészek alj ugyanis mindig tiszta, a fiókák ürülékétől mentes! Ezt pedig úgy érik el, hogy a fiókák kis zacskóba csomagolva adják ki az ürüléküket, amit a tojó és párja csőrébe vesz, elrepül vele és elejti.
Nos, egy nagyváros közepén, egy belső udvar titkaként ennyit a cinegéimről!
Erdei István
