Bibliai történet szerint az Egyiptomból kivándorló népet az éhhalál fenyegette, s ezért zúgolódtak, hogy miért is keltek útra, miért hagyták ott a bőséges élelmet adó földet. Nagynehezen lecsendesítette őket Mózes, és kérte bízzanak Istenben. És másnap reggel csoda történt: a földet „apró gömbölyegek” borították, melyekből jóllakhatott az éhező nép. Ez volt a manna, amely a közhiedelem szerint isteni eledel, mennyeien finom étel. Pedig a Biblia ezt egyáltalán nem állítja…

A természetbúvár-botanikusok már több mint egy évszázada tudják, hogy a „mennyei manna” - földi valóság. Nem más, mint az Aspicilia esculenta nevű zuzmó. Azt pedig, hogy finom lenne, sehol sem olvashatjuk a Bibliában. Sőt Izrael fiai még panaszkodnak is az ízére:
„Visszaemlékezünk a halakra, amelyeket ettünk Egyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra. Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb mint manna.”
(4 Mózes ll ,5-6)
A nép tehát ette a mannát, de nem lelkesedett érte. Igaz ugyan hogy a Biblia szerint az íze olyan volt, mint a „mézes pogácsáé”, vagy másutt, mint az „olajos kalácsé”, de egyetlen dicsérő szót sem olvashatunk róla.
Az ominózus zuzmó latin neve (Aspicilia esculenta) azt jelenti: ehető aspicilia. Tápláló, de teljesen íztelen. Sok helyen még ma is fogyasztják. Kemény termése áztatva fogyasztható, de lisztet is őrölnek belőle.

De honnan tudják a botanikusok, hogy ez az a bizonyos manna, amelyről a Bibliában szó esik? Nos, a Biblia leírása tökéletesen ráillik az Aspicilia esculenta zuzmóra. „ …a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön.”
(2 Mózes 16,14) 
A mannazuzmóra a megfelelő szó a gömbölyeg, hiszen darától dióig terjedő méretű, és apró dudoros a felszíne.
Biológiai szempontból is érdekes növény: se szára, se gyökere nincs. A többi zuzmófajhoz hasonlóan egy parányi, mikroszkopikus kicsinységű gombafaj és egy algafaj együttélése. Magában sem a zuzmót alkotó gomba, sem a gombával társult alga nem életképes. Társulva azonban szinte mindent kibírnak. Éveken át heverhetnek a sivatagban összeszáradt, csontszáraz, papírszerű göm-bölyegként. Azután amikor - esetleg évek múlva - víz éri őket, akkor életre kelnek, növekednek, néhány órára vagy napra élettevékenységeket folytatnak. Majd újból kiszáradva megint élettelenné válnak, „anabiotikus állapotba” kerülnek.

És hogyan hullott az égből? Erre is egyszerű a magyarázat. A mannazúzmók általában a magas hegyek talaján élnek. Amikor eredeti helyükről leválnak, gumós formát öltenek. Az elszáradt és a szél által a hegyekről felragadott zuzmók ezután a távolabbi vidékeken többnyire eső alkalmával csapódnak le. Olyan, mintha az égből esnék.

Persze sok bibliakutató nem ért egyet a manna ezen meghatározásával. 1823-ban egy Ehrenberg nevű német botanikus állt elő a következő magyarázattal: szerinte a tamariszkuszok családjába tartozó mannafának a megszilárdult váladéka az igazi manna, amit a fa nedvét szívogató pajzstetvek ürítenek ki magukból. Ennek a kevésbé gusztusos változatnak az az alapja, hogy a pajzstetvek növényi nedveket szívogatva táplálkoznak, ezáltal a szervezetükbe nagyon sok felesleges cukor jut, a szükséges kevéske fehérje mellett. Emiatt anyagcseréjük igen gyors, és kiürített salakanyaguk majdnem színtiszta, mézédes cukor, ami fehér gumó formájában szilárdul meg.
Eddig még hihető is ez a verzió, de rögtön jönnek is a kétségek: a méheken kívül az őslakosok is gyűjtögetik a mannafa váladékát, ugyanakkor egy marékkal is szinte képtelenség összegyűjteni belőle egy nap alatt, akkora mennyiség, amely az éhező nép jóllakatásához kell, az elképzelhetetlen.

Az égből hullásra is van egy kissé sántító magyarázata az elmélet híveinek. E szerint a mannafa váladéka reggelre eltűnik. Na nem párolog el, csak a hangyák villámgyorsan széthordják. Viszont éjszaka, amikor a hangyák a hidegtől mereven pihennek a bolyban, a pajzstetvek aktív lakmározásba kezdenek. Reggel, aki korán kel a Sínai-félszigeten, az mannát találhat, ami olyan mintha az égből hullott volna, persze csak addig, amíg a mohó hangyák úgy 9 óra tájban el nem kezdik a gyűjtögetést.
 
A hozzáértő szerint nem is az a lényeg, hogy mi pontosan a manna. A felkutatott és kiderített részletek ugyanis azt bizonyítják, hogy a Biblia nem mesegyűjtemény. Valós, megtörtént eseményeket ír le, ezért szerepe vallási és az emberiség egyetemes történelme szempontjából is lényeges. 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!