balatonÖrök, és – különösen nyaralási szezonban – nagyon sok hazai Balaton-rajongót és a tóhoz érkező külföldi látogatót foglalkoztató kérdés: milyen s mennyi hal él legnagyobb állóvizünkben. Országos aggodalmat kelt a Balaton haltáplálék- és így haltermőképességének csökkenése, és sokan kíváncsiak arra is, hogy milyen történeti előzmények után került a tó a mai állapotába. Szintén sokakat nyugtalanít a balatoni angolna- s busakérdés. A horgászokat viszont örömmel töltheti el a Balaton őshonos pontyfajtája, a sudár „feltámasztásának” és telepítésének terve. Ezekről s egyebekről Szári Zsoltot, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját kérdezzük.



–  Milyen jelenleg a balatoni halállomány fajösszetétele?

-- A Balaton jelenlegi halállománya mind faji, mind ezek mennyiségi összetételében jelentős változást mutat ahhoz az állapothoz képest, amikor az ember még kevésbé avatkozott be a tó életébe. Herman Ottó 1887-ben harmincegy halfajt írt le innen, majd elsősorban emberi beavatkozások miatt e szám az 1900-as évek közepére negyvenre emelkedett. Még ennél is később sajnos betelepítették a busát és az angolnát is. 1970-től kezdve, a korábbinál sokkal alaposabb faunisztikai felmérések már csak 28-31 halfaj jelenlétét tudták igazolni. Láthatóvá vált, hogy az idegenhonos halfajok (mint a busa, angolna, amur, ezüstkárász, naphal, törpeharcsa, razbóra) megjelenése nemhogy növelte volna a halfauna sokszínűségét, hanem éppen rombolta azt az őshonos fajokra gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt.

Az elsősorban horgászati igények kiszolgálása miatt a fő őshonos halfajok telepítése azonban fellendült, ugyanakkor a horgászati „mortalitás” is erőteljesen befolyásolni kezdte a pillanatnyi halállományt. Ráadásul mindeddig jelen volt a különféle erősségű és szelektivitású halászat is. Mindezek együttes illetve folyamatos hatása miatt nehéz megközelítő pontosságú becslést adni a halállomány faji s mennyiségi összetételére. A víztérben komoly haltömeget képez a dévérkeszeg, szélhajtó küsz, a ponty, és még két, szintén gyakori keszegféle, a bodorka s a karikakeszeg. Külön lapon kell említenünk a busát, amit 1974-től telepítettek a tóba az eutrofizáció hatásainak (algásodás) csökkentése reményében. Az eutrofizációt aztán a tó körbecsatornázása és a környező földeken használt műtrágyák bemosódásának megakadályozása mára nagyon lecsökkentette – de a busa itt maradt, ismeretlen, ám szerencsére lecsökkent tömegben. A ragadozó halak közül a süllő alkotja a legnagyobb állományt, annak ellenére, hogy éppen e halfaj „produkciója” a legkihasználtabb a horgászok részéről. De említsük meg a tó jellegzetességét, a gardát, a Herman Ottó-i „látott halat”. Korábban ez adta a Balaton halállományának jelentős részét; mára különféle problémák miatt önfenntartó állománya nagyon lecsökkent.

– Milyen természetes és mesterséges tényezők vezettek az említett fajösszetétel kialakulásához?

– Az első jelentős beavatkozás a déli vasútvonal megépítése volt (1861). Ezzel végérvényesen levágták a déli berekterületeket a Balatontól, azaz megszűnt a víz „kijárhatósága” az egykori ívóterületekre, ami nagyon negatívan hatott a halak szaporodási lehetőségeire. Néhány évvel később elkészült a Sió-zsilip is, mert az ingadozó vízszint hamar károkat okozott a vasúti töltésben, tehát a vizet szabályozni kellett. Már ez a két emberi beavatkozás is döntően megváltoztatta a Balatont mint élőhelyet. Aztán körbebetonoztuk a déli partot, idegen halfajokat népesítettünk, különböző halbetegségeket hurcoltunk be, egyre több, a vízbe jutó kemikáliát kezdtünk felhasználni, iparszerűvé fejlődött a halászat, végül megjelent a horgász és a kárókatona – ma pedig csodálkozhatunk azon, hogy az említettek ellenére még mindig ennyi hal van a tóban. Ez utóbbi egyébiránt valóban kész csoda, különösen, ha a csak természetes szaporodás útján létező halak állományaira gondolunk. Természetesen voltak spontán halbetelepülések is – gondoljunk a ponto-kaszpikus eredetű folyami gébre -, s a jövevények között vannak olyanok is, mint például a vándorkagyló, mely utóbbiak ma a tó bizonyos halfajainak (ponty, nagyobb testű keszegfélék) táplálékbázisát jelentősen megnövelték. A tó vize a különféle, ehhez vezető természet- és környezetvédelmi intézkedések révén az utóbbi időkben erősen tisztult – ami azonban azt is jelenti, hogy kevesebb a lebegő plankton, azaz halivadék-táplálék a tóban. Tehát a Balaton kevesebb halat „bír eltartani”, mint korábban.

– Az angolna visszafogása a siófoki angolnacsapda révén biztatóan folyik, a busáé viszont bizonytalan. Fenyeget-e az a veszély, hogy a tóban szaporodni képes busaállomány szelektálódik ki? Az ezüstkárász elszaporodásával lehet-e valamit kezdeni?

– Ez érdekes kérdéskör. Tudjuk, hogy az őshonos halfajok közül éppen a ponty szaporodása akadályozott, ugyanakkor feltételezzük, hogy a szaporodásához kifejezetten folyóvizet igénylő halfaj, a busa – szaporodik. Ez utóbbi állítást azonban óvatosan kell kezelni. A mai napig nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a busa szaporodik időnként a déli parti nagyobb befolyók vizében. Szaporodási „előkészületek” e helyeken megfelelő hidrometeorológiai helyzetekben megfigyelhetők, de sem ikrát, sem ikrát ürített halat, sem zsenge ivadékot nem fogott még senki. Viszont a környező, a Balaton vízrendszerén épült halastavakon máig szaporítanak busát s amurt, illetve nevelnek zsenge kishalból előneveltet. E korosztályokból lehetett és volt is véletlenszerű betelepülés. Igazán akkor lehetne a busakérdésre választ adni, ha készülne egy genetikai vizsgálat idős, illetve a jóval fiatalabb busákkal kapcsolatban. Olyan veszély, hogy a tóban szaporodni képes busaállomány szelektálódjon ki, nem fenyeget bennünket, mert ehhez néhány évtized nem elegendő.

Az ezüstkárász balatoni jelenlétével kapcsolatban látható, hogy állománya nem képes olyan nagymértékben terjedni a Balatonban, mint kisebb tavak esetében. A Balaton mint élőhely szerencsére nem kedvez ennek a halfajnak sem szaporodási, sem táplálkozási szempontból. Tyúklépésben növekvő állományát a déli parti befolyók segítik, ahonnan elsősorban a halastavakból kiszökött példányok jelentik az utánpótlás fő irányát.

– Van-e remény az őshonos balatoni nyurgaponty, a sudár állományának megőrzésére, mivel a ponty a tóban nemigen szaporodik, mesterséges keltetéssel, neveléssel? Más halfajokat, például compó, csuka, de főleg süllő, szaporítanak-e balatoni kihelyezés céljából?

– A sudárponttyal kapcsolatban: ez nem remény, hanem kötelesség. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a balatoni sudárponty fajtafenntartója; az anyaállomány buzsáki telepünkön van. Itt már az elmúlt esztendőkben is szaporítottuk ezt a pontyfajtát, melynek a jövő halgazdálkodásában még nagyobb szerepet szánunk. Szeretnénk elérni, hogy a tóba kihelyezett pontyállomány fele mielőbb balatoni sudár legyen. Tudjuk, hogy ez a fajta jóval gyengébb növekedési erélyű, mint például az egyik, hozzá hasonló testfelépítésű, Szarvason kitenyésztett pontyváltozat. Számunkra azonban nem a mind nagyobb hozamú termelés, hanem a minőségi balatoni „pontyalapanyag” előállítása s egyszersmind az őshonos balatoni ponty fenntartása a cél.

A Törekiben lévő halastavainkon továbbra is folytatjuk a compó szaporítását és nevelését. Csukát nagy biztonsággal állítunk elő a buzsáki keltetőházban, majd részben helyben, részben Irmapusztán neveljük elő a kis ragadozókat, de előállítunk egynyaras korosztályú csukákat is. Elsőrangú szerepet azonban a fogassüllő kap ragadozó halaink szaporításában s pótlásában. Nem véletlenül írta Kreisch János 1868-ban megjelent, Halaink és haltenyésztésünk című művében: „…a legnagyobbszerű és legcélszerűbb fogastó a világon a Balaton…” Az utóbbi fél évszázad balatoni halgazdálkodásában jelentős túlsúllyal a ponttyal foglalkoztak. Ettől függetlenül a Balatonnak alapvetően süllős, nem pedig pontyos víznek kell lennie, ahogyan az régen is volt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a pontyutánpótlást drasztikusan csökkentjük -- de a korábbinál sokkal nagyobb súlyt kell helyezni a süllő pótlására. Ez több ok miatt nagyon nehéz feladat, de amilyen nehéz, legalább ugyanennyire szép is. Hiszen a süllő és a Balaton – két, egymástól elválaszthatatlan fogalom.



Farkas Csaba



 


(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!