Nem az idők jele, és jő el az Armageddon, ha ötven baglyot látunk egy fán fényes nappal a városban, amint mozdulatlanul merednek ránk narancssárga szemükkel, csak tollfülük áll egyre hegyesebben, ahogy közeledünk, és egyikük ásít egy nagyot. Hanem arról van szó: az erdei fülesbaglyok télidőben szívesen mennek be a városokba, ahol egy-két fokkal melegebb van, mint városon kívül, és könnyebben tudnak apró rágcsálókat zsákmányolni. Magyarországon tíz bagolyfaj költ, közülük van, amelyikből csak összesen egy-két pár, de akad olyan is, melynek fészkelőállománya a településeken is erős. Valamennyien védettek.

Telelő erdei fülesbagoly, fenyőfán - Orbán Zoltán felvétele
Telelő erdei fülesbagoly, fenyőfán - Orbán Zoltán felvétele

A baglyok fő táplálékai a kis rágcsálók, melyek egyes képviselői télen előszeretettel tartózkodnak a lakott területen, ahol kissé enyhébb az idő, mint az erdőn-mezőn – mondja Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kommunikációs munkatársa --, az erdei fülesbaglyok pedig ezeket a táplálékállatokat követik, csoportosan. A városokban mindig vannak hómentes területek, ahol az egerek nem a hó alatt, ragadozóktól védve közlekednek, hanem láthatóan, s a baglyok könnyen elkapják őket. Éjjel tehát városszerte szétszélednek a baglyok, ki erre próbál szerencsét, ki amarra, nappalozni viszont mindig visszatérnek egy-egy szimpatikus fenyő, nyírfa, szomorúfűz ágai közé, egymás társaságába. Az erdei fülesbaglyok egyébként nemcsak télen jelennek meg a városokban: rendszeresen fészkelnek is itt, és volt már példa, hogy több emelet magasságában egy balkonládában költöttek, szépen fel is nevelve a fiókákat, mert az emberek békén hagyták őket. Cserébe lélegzetelállító látványosságot szolgáltatnak: mintha csak természetfilmet néznénk, zavartalanul megfigyelhetjük a pelyhes fiókák táplálását, mind nagyobbra növekedését, első szárnypróbálgatásaikat.

Bagolycsalogató egérvár téglából, talajetetővel, télen  - Orbán Zoltán felvétele
Bagolycsalogató egérvár téglából, talajetetővel, télen
- Orbán Zoltán felvétele


A téli erdei fülesbagoly-csapatokba egyébként olykor egy-két réti fülesbagoly is keveredik, e faj nálunk sokkal ritkább, mint az erdei – de például a tavalyi mezeipocok-állományrobbanást e baglyok számának ugrásszerű növekedése kísérte, jelzéseként annak, hogy mivel is táplálkozik ez a bagoly. Egyedei világosabbak, mint az erdeiek, kisebbek, és tollfüleik is kevésbé kifejezettek; érdekességük, hogy nem a magasban fészkelnek, hanem talajon.
Az Európában fészkelő tizenhárom bagolyfajból tíz nálunk is fészkel és ezek részben városban költenek. Ilyen a gyöngybagoly és a macskabagoly. Sokszor templomtornyok kívülről megközelíthető belső tereit, padlásokat szemelnek ki fészkelőhelyül, itt nevelik a fiókákat. Éppen ezért ezeket a helyeket ne zárjuk el a külvilágtól, ne akadályozzuk a baglyok ki-be járását, mert ez akár a fiókák és az anyamadár pusztulását is okozza! Még a fővárosban is előfordulnak ilyen gyöngy- és macskabagoly-fészkelések. A gyöngybagolynak csodálatosan szépen gyöngyözött a tollazata, a macskabagolyé, mint a baglyoké általában, finom fakéregmintázatú.
Egyik legkisebb baglyunk, a kuvik elsősorban nem városokat, hanem falvakat, kistelepüléseket keres fel. Ezek azért vonzzák, mert az istállózó állattartás megnöveli itt az egerek, verebek, és az év melegebb felében a rovarok számát, és az ezekkel táplálkozó kuvik terített asztalt talál. Azaz ma már jórészt csak találna, mert faluhelyen egyre kevesebb állatot tartanak, kiürültek az ólak, istállók, baromfiudvarok, eltűntek az apró rágcsálók, madarak, rovarok, és így megfogyatkozott a kuvik is. E faj névrokona a nála kisebb füleskuvik, amelyből a hetven-nyolcvanas években csak néhány pár fészkelt az országban, mára viszont száma megnövekedett. Eredetileg mediterrán illetőségű, onnan terjed északra, ami az éghajlat melegedésének is jele. Alig seregély nagyságú, és előfordul, hogy az énekesmadaraknak kitett odúban ő rak fészket. „Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak” – és ezt a füleskuvik nagy érdeklődéssel hallgatja, hiszen tápláléka az éjszakai rovarokból kerül ki. Kedvence a parkok esti, éjszakai fáiról messzire hangzóan „köszörülő” nagy zöld lombszöcske. Még a füleskuviknál is kisebb egyik legújabb bagoly jövevényünk, harmadik kuvikunk, a törpekuvik, mely alig veréb méretű madárka. Alig néhány pár fészkel az országban, az északi hegyvidéken, és a nyugati határszél erdőségeiben.

Pihenő kuvikok, félkész épület résében - Orbán Zoltán felvétele
Pihenő kuvikok, félkész épület résében - Orbán Zoltán felvétele

Annál megtermettebb viszont az uhu, a világ egyik legnagyobb baglya – akár egy méter magas is lehet --, melynek hazai állománya néhány évtizeddel ezelőtt szintén válságban volt, mára viszont megerősödni látszik, és elkezdett terjeszkedni. Ennek oka többek között a madár nagyfokú alkalmazkodókészsége: hozzászokik a fokozott emberi jelenléthez. Emellett a madárvédők számon tartják fészkelőhelyeiket, és igyekszenek megóvni őket. Régebben csak felhagyott kőbányákban fészkelt, sziklafalak párkányain, de ma már fák korhadt üregeiben és talajon is, például a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, és a Jászságban. A földön való fészkelést megengedheti magának – a hatalmas termetű állat meg tudja védeni a fiókáit például a kóbor kutyáktól, a rókától. Ez a faj is városiasodik – nálunk ugyan ennek még nincs a jele, de például Helsinkiben ott fészkel a belvárosban. Mindenütt azt a zsákmányt fogyasztja, amiből a legtöbb van, így a városokban a patkányokat.
Apropó, táplálkozás! Ha az uhut nem is, de kisebb, télen lakott területen megjelenő baglyainkat segíthetjük is táplálékhoz jutni. Erre nagy szükségük is van: madarászok a megmondhatói, mennyi elhullott erdei fülesbaglyot találnak tél vége felé: eddig bírták a táplálékínséget, ám a tavasz jöttét már nem tudták kivárni. Ennek oka többek között az, hogy a baglyok teste voltaképpen kicsiny: csak azért látjuk nagynak őket, mert rendkívül dús tollazatuk van, amit sokszor fel is borzolnak, így még termetesebbnek tűnnek. S a kis test hamarabb áthűl, mint a nagy. A baglyok etetéséhez úgynevezett egérvár létrehozásán át vezet az út. Mi az egérvár? Olyan, az udvarban létesített fa-, kő-, téglarakás, amelynek réseiben tudnak jönni-menni, megpihenni az egerek. A kis rágcsálókat az egérvárra s környékére rendszeresen a földre hintett madáreleséggel (például díszállat-szaküzletben kapható kölessel) vonzhatjuk a környékre, s a táplálékot talált egerek a „várat” haladéktalanul használatba is fogják venni – a szemfüles baglyok pedig hamar kiszúrják a kis rágcsálók éjszakai motoszkálását, tevését-vevését, és kiszedik közülük a vámot. (Egyébként az egerek idecsalogatását s így a baglyok táplálását szolgáló eleség földről táplálkozó magevő madarak táplálékhoz juttatását is elősegíti, a verebektől kezdve a zöldikén és a tengelicen át a balkáni gerléig – komplex madárvédelmet valósíthatunk tehát meg.) Az egérvár által a környékre vonzott baglyok olyan udvari lámpával, melynek fénye a fa-, vagy téglarakásra is vetül, ablakon át megfigyelhetők – szerencsés esetben az is látható, hogyan fogja meg a madár az egeret --, de a kis rágcsálók önmagukban is bájos látnivalót nyújtanak. Az egérvár áprilistól, amikor a baglyok már nem szorulnak táplálékkiegészítésre, elbontható, és ősz végétől újrarakható – de ha nem zavarja jelenléte a ház lakóit, az év melegebb felében is a helyén maradhat.

Legnagyobb baglyunk, az uhu  - Orbán Zoltán felvétele
Legnagyobb baglyunk, az uhu - Orbán Zoltán felvétele

A baglyok meglehetősen antropomorf madarak, így mindig is élénken mozgatták az ember fantáziáját. A jó és a rossz megtestesítőjének egyaránt tartották őket. A kuvikról azt mondták egykor faluhelyen, hogy „halálmadár”, illetve – ahogyan még Orbán Zoltán is hallhatta egyszer egy idős embertől – „halálbagó’”. Ennek eredete: régen a falvakban esténként, éjjel nem volt világítás – sem a házakban, ahol takarékosság- és életmód-okokból nem világítottak, sem az utcán, ahol akkoriban még nem létezett közvilágítás. Csak egy helyen égett lámpa, s vetült ki a lámpafény az ablakon át az udvarra: annál a háznál, ahol nagybeteg volt, vagy halottat virrasztottak. A lámpafény odavonzotta az éjszakai rovarokat, azok pedig a velük táplálkozó kuvikot, mely leülve a háztetőre vagy az ágra gyakran kiáltotta: „Kuvik!” Hangját a régiek összekötötték a baj jöttével – így lett belőle halálmadár. A baglyokat általában is gyakran kötötték a rosszhoz – mint az éjszaka sötétjében tevékenykedő, titokzatos lényt, aki akkor jön-megy, mint a boszorkányok, ördögök, strigák, és egyéb ártó lények. A kora középkorban bűnös madárnak mondták, mely egy XII. századi prédikátor szerint ellopta a szépség jutalmát, a rózsát – s ezért a többi madár azzal bünteti, hogy csak éjszaka mutatkozhat. (Valóban: ha a nappali madarak észrevesznek egy baglyot, hajszolják-űzik.) Tompa Mihály így írt Kuvik című versében: „Csillagtalan, sötét az éj, / Az óra már éjfélt ütött; / Kiabál a halálmadár / Rozzant, szegény viskó fölött; / Benn a kínok végharca közt / Vergődik a halálra-vált, / És minden hang fülébe hat; / Hogy rémes hang kiált: / Kuvik! Kuvik!” Arany János pedig ezt írta a Családi körben: „Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.”
Ugyanakkor a jó is erőteljesen kötődik a baglyokhoz. Az ókori görögöknél a tudás istennője, Pallas Athéné szent állata volt – ugyanezt a tisztséget a rómaiak tudásistennője, Minerva mellett is megtartotta. Miért lett éppen a bagoly a bölcs istennők szent állata? Olyan, mint egy aprócska, bölcs tudós. Nagy, hipnotizáló szemei vannak – egyébként magának Pallas Athénének is a „bagolyszemű” jelzőt adták a görögök, jelezve: e szem tulajdonosa átlát a sötétségen, a dolgok mélyére tekint.

Egér, fából készült egérvárból kipillantva, lámpafénynél.  Igazi bagolyzsákmány - Orbán Zoltán felvétele
Egér, fából készült egérvárból kipillantva, lámpafénynél.
Igazi bagolyzsákmány - Orbán Zoltán felvétele


A bagoly és a bölcsesség összefüggését jelzi a kuvik latin neve, az Athene noctua (= éjszakai bölcsesség) is. A szemek a baglyok esetében nem is kétoldalt állnak, mint más madaraknál, hanem elöl, mint az embernél. Kis, görbe csőre -- akárha orr volna. Feje nagy, és ráadásul – mintha a bölcs gondolatokra mintegy rábólintana – a bagoly folyton bólogat. Szemmozgató izmai ugyanis nincsenek, s hogy minden fénybeli információ eljusson hozzá, mozgatja fejét. A fej mozgatása sokkal jobb bemérést tesz lehetővé, mintha csak a szem mozogna, s az így kapott fényinformációt össze tudja vetni a hallottakkal, ekként a leendő zsákmányállat pontos helyét meg tudja határozni – tudjuk meg Lévai Júliától. Sokat üldögél is a bagoly – ez is azzal függ össze, hogy nagyon dús tollazatához képest kicsi a teste, s igyekszik energiát megtakarítani, halljuk Orbán Zoltántól – és az embereknél ki az, aki sokat üldögél, s főleg éjjel? A töprengő, a tudós. Nem csoda, hogy a bagoly szerepet kapott Milne Micimackó című világhírű meséjében mint bölcs, a Doktor Bubó című, népszerű rajzfilmben pedig egyenesen főszerepet (a Bubo bubo az uhu tudományos neve). A XXI. század egyik legkedveltebb történetében, a Harry Potterben pedig ha nem is okosságuk, de segítőkészségük, a jókkal szövetkező hajlamuk révén kerültek be a baglyok: Potter Hedvigje és Roné Pulipintye egyaránt hőségesen és kitartóan hozzák-viszik a főhősök számára fontos üzeneteket. Egyes észak-amerikai indián törzseknél bagolytojást enni rosszat jelent, más népeknél viszont szerencsét hoz. Az araboknál az első bagolytojást megenni szerencsétlenséget, például hajhullást okoz, ám a másodikat is elfogyasztani a rontás levételét jelenti -- s így visszanőhet a haj. Ellentmondásos lény tehát a bagoly az emberi képzeletvilágban – de nem ellentmondásosabb, mint maga az ember.


Farkas Csaba

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!