A fokhagyma népgyógyászati története
A fokhagyma nemcsak a legerősebben illatozó ételízesítő, de minden bizonnyal az egyik legrégebbi fűszernövény is. Az ősi iszlám legenda úgy tartja, hogy a fokhagyma az ördög bal lábának lábnyomából, a vöröshagyma pedig a jobból nőtt ki. Ez az eredettörténet is tükrözi, hogy rejtélyes gyógyhatásuk miatt számos misztikum övezi a hagymaféléket.
Bár az ördögtől származik, a néphiedelem rendszerint hatásos fegyvernek tartja a fokhagymát a gonosz ellen. Az illatos füzérektől elrettennek a vámpírok, de hatásos lehet a boszorkányok ellen is.
A hiedelem és a mese mellett azonban hatékony gyógyszerként alkalmazták a fokhagymát az ókori Egyiptomban és Indiában is. Az ókori Egyiptomban meghatározott adagokban osztották a piramist építő munkásoknak, hogy egészségesek és munkaképesek maradjanak.

Gyógyhatása
 Már több ezer évvel ezelőtt felismerték, hogy az erős fűszernövény nemcsak ízletesebbé varázsolja az ételt, de gyulladáscsökkentő hatása van, és segít távol tartani a legtöbb betegséget, emellett jó az emésztés javítására, bőrproblémák gyógyítására és mérgezések kezelésére is ajánlották.
A fokhagyma antimikrobiális hatását már a középkorban is kihasználták a francia papok, akik e növényt alkalmazva védekeztek a pestisjárvány terjedése ellen. Ma már ismeretes, hogy a fokhagyma antibiotikumként működik például olyan mikroorganizmusokkal szemben, mint a Staphylococcus, az Escherichia, a Proteus és a Pseudomonas. Tudjuk, hogy a fokhagymának parazitaellenes hatása is van, sőt a herpeszvírussal és a Candida albicans nevű gombával szemben is hatékony. Igen jó féregűző hatású, a cérnagiliszta (Enterobius vermicularis) kiűzésében megfelelő kiegészítő gyógyszer.
Nem véletlenül a népi gyógyászatban a fokhagymának meghatározó szerepe volt.
A fokhagymát napjainkban is egy természetes antibiotikumnak tartják.
Használható általános egészségmegőrzésre, köhögés csökkentésére, influenza, nátha esetén, torok fájásra, köhögésre, vértisztításra, vérszegénységre, magas vérnyomás csökkentésére, használták külsőleg, belsőleg egyaránt.

Mitől olyan erős az illata?
Egyik hatóanyagát az allicin olajat a tüdő és a bőr választják ki, tehát ezért fog érződni a fokhagyma szaga leheletünkön, illetve a bőrünkön bizonyos mennyiség (kb. 2-3 gerezd) fogyasztása után. Mivel az igazán sokoldalú fűszernövénnyel számos betegség kialakulását megelőzheti, kár volna lemondania rendszeres fogyasztásáról pusztán azért, mert a leheletén érződik majd az erős aroma.
Inkább vállalja, hogy lesz akinek nem tetszik, hogy fokhagyma szagú a lehelet, minthogy ne védje magát a betegségek ellen! Higgye el, sokak egyetértenek vele, hogy fokhagymát fogyaszt.

Íme három, valóban bevált szagcsökkentő trükk:
Petrezselyem: A petrezselyem számos, egészségügyi szempontból előnyös tulajdonsággal rendelkezik.
Levele légút tisztító, étvágygerjesztő, gyomorerősítő, valamint vesetisztító hatású. Emellett vacsora után egy-két szál petrezselyem elrágcsálásával közömbösítheti a kellemetlen fokhagymaszagot is!
Fogyassza tejjel: A fokhagyma gerezdeket  közvetlenül a fogyasztása előtt fokhagyma nyomóval zúzza össze.
Kávéskanálnyi mennyiségenként, a tejjel kényelmesen lenyelheti.  A tej csökkenti a szájban a fokhagyma aromáját, de nem befolyásolja a hatóanyagtartalmát.
Rágjon kávét: Néhány kávészem elrágása is nagyban csökkenti az erős fokhagyma szagot.

Elege van az időrabló  konyhai fokhagymapucolásból és  az ezzel járó szemetelésből? Az eszközeit, kezét átjáró fokhagymaszagból? Mégis szereti az igazi fokhagymás ételeket és a gyorsaságot és kényelmet?
Vessen véget a felesleges konyhai munkának és válassza a konyhakész megoldást!
Zúzott fokhagyma  termékeink Önnek készültek, hogy élvezhesse a fokhagyma valódi ízét, egyszerűen és gyorsan használhassa, amihez csak szeretné.
Sok háziasszonyhoz hasonlóan tegye Ön is gasztronómiai élménnyé a sütögetést. Süssön-főzzön velük ínycsiklandó ételeket kedve szerint és  gyűjtse be az értük járó elismerő szavakat. Legyen egyszerűen a legjobb!
Mert az íz Dominál!
Ragadja meg az alkalmat, rendeljen most termékeinkből.
 Országos terítéséhez kereskedők jelentkezését várjuk.
www.domifokhagyma.hu  
Tel.: 70/3669139