Annak idején Farkas Teri néni volt az egyetlen bába a faluban. De nem ám vasorrú, mint a népmesében, hanem öreg tudósasszony, akinek a kezében majd a fél falu apraja-nagyja sírt fel, miután világra segítette, de tudta a fák, bokrok s rétek adta orvosság titkait is. A faluban becsülték, mert nemcsak nyugodt, hanem határozott is volt, s ha kellett, rögvest orvosolta a természet apró tévedéseit is; ha túl korán küldte világra a kis ártatlant, vagy torz hibát vétett, ezeket is feledtette a család könyörgésére. Az ilyen eltévedt angyalkát is szentelt földbe temették, mert Teri néni megkeresztelte őket. Nem volt gond, mert a házaknál a szenteltvíz kéznél volt. Tudta a szükségkeresztelés módját, mert a plébános úr régen kioktatta, és arra is, hogy tartsa be a bábaság írott és íratlan szabályait. Az egyébként is a kisujjában volt, mert anyjának már süldőlány korától segédkezett.


S ezért volt természetes, amikor a saját lánya, Anna is felserdült, őt is magával vigye a vajúdó anyákhoz, hogy majd továbbvigye ezt a szép hivatást. Remélte, lánya majd többre viszi, s nem marad, mint ő, egyszerű parasztbába.
Ezt lánya eljegyzésén Honti Edének, a deresedő patikusnak is mondta, aki  helyeselte, hogy jövendő anyósa bábaképzőbe küldi a lányát. A kézfogó hírére egy-két irigy asszony károgott, hogy nem lesz jó vége ennek a házasságnak, mert a patikus apja lehetne a lánynak. Anna azonban csak vállat vont erre a szóbeszédre, mert lángolt Ede úrért, s bakfisként azt hitte, hogy a szerelem nem ismer korkülönbséget.

Takács Zoltán festőművész illusztrációi

Takács Zoltán festőművész illusztrációi

Ede már hazafelé tartott a mamával az állomásról, amikor Anna végre szabadon engedhette könnyeit a füttyögő, Pest felé dülöngélő vonaton. Még nem tudta elképzelni, hogy bírja ki magányosan a nagyvárosban anélkül, hogy legalább néha ne érezze maga mellett az ő imádott Edéjét.

Eleinte egyedül érezte magát az emberforgatag és a vágtató fiákerek s villamosok között. Ezért még jobban megörült, mikor a Múzeumkertben, a Jókai búcsúztatására összegyűlt tömegben, véletlenül összetalálkozott egy nála idősebb falubeli lánnyal, Berger Icával. Boldogan összeölelkeztek, és nem csatlakoztak a Kerepesi temetőhöz tartó gyászmenethez, inkább lesétáltak a Duna partra. Közben Ica csak mesélt, s mire leértek a Korzóra, Anna már tudta, hogy Ica a Ranolder intézetbe jár, s Imrével, a medikus bátyjával bérelnek lakást. A jövő hónapban befejezi az iskolát, s tanítónő lesz otthon, s hamar meg is tartják a lagzit Hahn Pista úri szabóval.
Ica mielőtt hazautazott, meghívta Annát a Körúti lakásukba. Bátyja, ahogy ajtót nyitott a csinos lánynak, rögtön lángra lobbant. Imre kedves fiú volt, s Annának tetszettek is a bókjai, de számára csak Ede létezett.
Az idő nem állt meg. Jó egy év tanulás és kórházi gyakorlat után Anna, mint okleveles bába hazatért. Rövidre rá megtartották az esküvőt Edével, hogy ne teljenek a napok hiába. Teri nénit nagy öröm érte, amikor egy nap a bíróság berendelte Annát, hogy egy csúnya esetről szakvéleményt mondjon.
Közben teltek az évek. Teri nénit ágynak döntötte az öregség, s mégis békés derűvel hunyta le a szemét: valóra váltak vágyai.
Anna új szeleket hozott a faluba. Már nem engedte, hogy a vajúdó asszony a földre dobott, koszos rongyon szüljön - „mert az amúgy is csak elégetésre vár” Köszörülte is a nyelvét egy két vénebb fehérnép a fiatal bábán, s karvalymódra figyelték a ténykedését.  A prímet Butykos Rózi, a vén fejőnő vitte, aki nemcsak az állatok ellésénél volt kéznél a majorban, hanem a tanyasi asszonyoknak is segített világra hozni az Úr legszebb ajándékát.
Mert ez a Pesten oskolázott, úgynevezett szülésznő, sutba dobta az évszázados jól bevált szokásokat. Elhagyta a ráolvasást, böjtöt, imádságot; anyarozst, vagy lőport sem kevert a pálinkába a vajúdás gyorsítására, s az elsőszülő anyával még csak enyhén-vajazott bögre törkölyt sem kóstoltatott; holott mindenki tudja, hogy ezért ízlik a babának az első anyatej.
Igazán akkor szörnyülködtek, mikor hallották, hogy Anna olyan beképzelt hányaveti, hogy bele sem köp a lavórba, mikor füröszti az újszülöttet, holott ez az egyetlen mód a rontás ellen. Ehelyett valami karbolos vízzel mossa meg a kis ártatlan szemét.
Azonban egy csapásra véget vetett a nyelvelésnek a hír Berger Ica szüléséről. Anna rögtön tudta már a vajúdás kezdetén, hogy nehéz eset lesz a baba szokatlan fekvése miatt, ezért rögtön lovaslegényt menesztett a városi kórházba. Mire órák múlva behajtott a doktor a hintóval, már azt csodálhatta, amint Ica a parányi, cuppogó életet szoptatja. Anna elmondta, hogy úgy vezette le a szülést, ahogyan Bársony tanártól látta a kórházi gyakorlaton. A doktor gratulált, s cikket írt Dirner Gusztáv „Bábakalauz” című lapjába Farkas Anna bravúros beavatkozásáról, amivel két életet is mentett.
Azt senki sem tudta, hogy Anna, mikor az újszülött babákat, frissen fürösztve az anyjuk keblére teszi, belesajdul a szíve, mert neki magának, nem adatott meg ez az öröm. Már minden gyógymódot kipróbált a meddőség ellen. Felhasználta a vízi peszérce, barátcserje és a citromfű gyógyító erejét, s lavórban is áztatta sós vízben altestét, de mindez nem segített. Pedig minden vágya volt, hogy Edét megajándékozza egy utóddal. Ezért még jobban fájt, mikor a férje már  kapatosan panaszolta Berger Icának, hogy ő milyen szerencsétlen, mert nemcsak az elhalt felesége, de Anna is meddő.
Ica bátyja, Imre, immár gyakorló orvos, Hahn Pistával, a sógorával kártyázott, s töltögették a könnyű fehérbort. Imre akaratlan is hallotta Ede sirámát. Később a patikus elaludt a fotelben, mert vagy nem volt gyenge a fehérbor, vagy Ede többet hörpölt a kelleténél. - Legfeljebb megint itt alszik -, mondta Ica, és visszavonult a babával, de a két sógor továbbra is vadul verte a blattot. Anna fáradt volt s elköszönt a kártyásoktól. Imre kikísérte a kiskapuig. Mikor jóéjszakát mondtak egymásnak, a fiatal doktor nem engedte el Anna kezét.
– Már Pesten megszerettelek, mikor húgomhoz jöttél látogatni – suttogta, – s minden vágyam, hogy Ede büszke lehessen - közben huncut mosollyal nézett az asszony szemébe. Anna elpirult, s gyengéden meglegyintette Imre arcát.

Kis Laci-okleveles bába 01

Később megritkultak a látogatások Icánál, mert Ede egyre gyakrabban gyengélkedett. Nyáron Anna éppen a megyei kórházban volt tanfolyamon, mikor Icától sürgönyt kapott, hogy az ura már nem kel fel, s napok óta zárva a patikája. Anna megrémült, s rögtön bilétát váltott a vasútra. Már a Somogyszobi vonat dülöngélt vele, s mikor egy váltó fölött kattogtak át a kerekek, Anna megdermedt az örömtől; mert most már egészen biztosan tudta, nem egyedül utazik. Tényleg anya lesz!
Mikor hazaért, le sem dobta a kabátját, a betegágyhoz szaladt, s alig pihegő férje fülébe súgta az édes titkot. Ede erre rögvest lerúgta magáról a dunyhát, s könnyezve átölelte Annát, hogy ez élete legszebb napja.
Később átbicegett a Vaddisznóba, s az urak törzsasztalánál a gyógyulása örömére kört rendelt a kompániának. Közben diszkréten megsúgta a postamesternek. hogy apa lesz. Egy órára rá betért az állomásfőnök, már lelkesen gratulált a jövendő atyának.
Ez a hirtelen kiruccanás nem tett jót a patikusnak
Hónapokig feküdt még, lázálmában a halállal viaskodott; egy éjjel még fel is kiáltott: - Addig várj te kaszás, míg meglátom a fiamat! - De nem így lett.
A temetés után, mikor már visszatértek a megszokott mindennapok, Anna csak az egyre gyakrabban rugdosó kis életre figyelt. Örült, mikor Imre átjött, és megígérte, hogy mikor elérkezik az idő, nőgyógyász barátja Annánál lesz.
Úgy is lett. Csak az okozott kis incidenst, mikor Butykos Rozi is beállított, egy maga szőtte gyerekpokróccal. Kérte, hadd maradjon! – Anna bólintott, s az orvos sem tiltakozott, csak akkor tolta vissza Rozi kezét a kupicával, mikor Anna felé nyújtotta. A toronyóra éppen hatot mutatott, s hatalmasat kongatott a bronzharang, amikor megszületett a csecsemő, már majd túlbőgte a harangnyelv halkuló ütéseit.
Azóta eltelt pár hét. Butykos Rozi nagyot nőtt a pusztai asszonyok szemében, mert elterjedt, hogy híres orvosnak asszisztált a szülésnél.
Anna egyszerűen boldog volt, s pláne a gyászév letelte után, amikor Berger doktor feleségül vehette régi szerelmét.
De ez már egy másik történet.
Kisslaki  László

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!