Egyáltalán nem véletlen, hogy Weöres Sándor erre a tájra teremtette képzeletbeli költőnőjét Psychét. Volt alapanyag bőven egy legendához. Csodálatos várromok a hegytetőkön, erdőben bujkáló kastélyok, völgyekben hosszan-hosszan kanyargó egyre feljebb emelkedő erdei utak. Vérfarkas, vérnász és egyéb középkori mulatságok helyszínei.


Szigorúságról, mint a Bükk esetében szó nincs. A táj kitárul, mint egy terepasztal, miért mégis akkor, hogy egyszer egy hegyet háromszor kerültem meg, és csak ugyanazon tő ritka korpafű harmadszori megtalálása ébresztett bennem gyanút.
Elvarázsoltak rétjei is. Ez itt nem a bükki Nagymező napfényben harsogó virágtengere, hanem a Bohó-rét nyirkos csendje, ahol druida tölgyek állnak és a csengettyűvirág lapul a fű között. Egy igen részeg biológus említette a helyszínen, hogy létezik belőle egy hetvenhét csengettyűjű példány is, amit viszont még soha senki nem látott.
De számtalan létező meglepetés is vár. Egyszer egy mufloncsapat zúdul át az orrunk előtt, patakjában vízi cickány tesz-vesz, a Nagy-patak völgyében égszínkék meztelencsigák kelnek át a turistaúton, szalonka rebben fel a Kemence-pataknál az avarból, fenyőszajkók rikácsolnak a Dorgó sötétséges fenyvesében, Vágáshutánál egy pocsolya körül vagy ötven nagy színjátszólepke tartott valami tanácskozást. Hogy érzékeltessem a helyzet komolyságát, húsz év alatt láttam ezelőttig összesen öt darabot. Ez az arány zempléni viperából három darab, amiből egy ráadásul agyon volt verve.
A hegység savanyú talajai a páfrányok és korpafüvek eldorádója. Kőkapu környékének hatalmas patakparti struccpáfrányosai, a vizes moha között szó szerint megbújó-a mohánál alig nagyobb kérészpáfrány, a visszahajló sziklák öbleiben tanyázó déli szirtpáfrány a füzéri Vár-hegyen, a rejtőzködő életet élő szőrös vesepáfrány mind ritka zempléni dolgok, de a Borindzás korpafűegyvelege a hegyi páfránnyal is sok botanikusnak csalt már könnyeket a szemébe.
És nem beszéltünk még a hegység előretolt helyőrségéről a tokaji Nagy Kopaszról. Orchideái, gyapjas csüdfüve, csajkavirága és gyapjas őszirózsája egyedülálló, no meg a tokaji aszú is.
A kései szüretelésű hárslevelű pedig egy-két szelet hízott libamájjal kísérve (vagy ki is kíséri a másikat?)- a konyhai kárhozat maga.
Ha már a konyhánál tartunk. Jó időben elég körülsétálni a kőkapui tavat, hogy lássunk legalább vagy húszféle gombát, köztük olyan meglepő alakúakat és színűeket, mintha manó dizájnerek tervezték volna őket az őszi divatra.
Falvai lassan egytől-egyig üdülőfalvakká válnak, amivel nincs is semmi baj, ha nem úszómedencés pitbullos haciendákat akarnak kihasítani erdőből-mezőből, hanem a meglévő parasztházakat újítják fel nagyon jó ízléssel, mint Háromhután. Ott még iható a patakvíz, az erdővel határos kertekben pelék és sünök köszönnek előre a gyöngybagolynak és kisebb méretű csodák még ma is történnek arrafelé.

 

Ifj. Vasuta Gábor - Molnár Péter

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!