Ha valakinek van egy apró, párlépésnyi kis kertje, az ilyenkor nyáron tudja igazán megbecsülni, milyen kincs, milyen folyton változó csoda birtokában van.

Ilyenkor életközösséget vállalunk a kerttel, ami értünk van, s ezért mi is többet adunk figyelemből, vízből, törődésből, gondoskodó kapálgatásból, cirógatásból mint máskor. A kert a megnagyobbított ház, a kitágított lakás része, hiszen az első őszi napokig itt tölthetjük szinte az egész napot. Ide jövünk, ha nap-melegetésre vágyunk, és itt keresünk árnyékot is, ide menekülünk a bántó napharapás után.

Ezernyi érzéki benyomás: fény, meleg szellő, finom pára, a felhők árnyai, futó zápor, mind-mind napi apró ütközet az eseménytelenség, az unalom ellen.  A fojtogató kánikulai éjeken jó a kertben aludni: a fák takaró lombja alatt, a bokrok mentén, a törpe virágpárnákon, vagy a zsenge, nyers illatú fűben elnyúlni nagyszerű érzés. A késő esti hangok, zizzenések, bódító, altató illatok igazán ellazítják, pihentetik az embert.

Olyan örömkertek ezek a ház-nagyobbító természetdarabok, amelyek nem nélkülözhetik az emberi tevékenységet. Odafigyelést igényelnek, de pici napi történéseikkel, csodáikkal ezerszeresen meghálálják a gondoskodást. Mindig van éppen nyíló virág, vagy növekvő, fejlődő növény, új hajtás, éppen érő gyümölcs. Naponta megfigyelhetők színváltozások és térbeli módosulások. Semmi sem olyan, mint tegnap volt. Persze, ez mindennel így van, de a kert folyton-változása ezt egyértelművé, tapinthatóvá teszi. Lepkék, bogarak, csigák, gyíkok, békák, sünök, madarak az állandó látogatók itt, s néha-néha egy-egy macska is beszagol a bokrok alá, hűsölő helyet keresve. Ez a zöld tér dédelget, óv és boldogít bennünket, elringat és andalít, mégis inspirál. Aki töltött már el néhány csendes órát a kertben, az megtapasztalhatta, a növényi társulások szép rendje, vagy akár kusza, de mégis gyönyörködtető bujasága nem engedi a céltalan tespedést: töprengésre, gondolkodásra késztet. Ha valahol megreked a képzelet, vagy leblokkol az ész, bármi legyen a kérdés, munka vagy kedvtelés, a kert légköre, hangulata azonnal beindítja a fantáziát, felpezsdíti a rozsdás kerekeket. Ugyanakkor ez a hely az, ahol igazán ábrándozni lehet. Ha engedjük, itt szabadon szárnyalhatunk, nincsenek gátak, leküzdhetetlen akadályok, buta megtorpanások. Ha görcseinket elengedjük, a zöld közeg belső utazásra késztet bennünket, az érzékszerveinken és érzéseinken át tovaröpít valami megfejthetetlen harmónia felé.
A kert az elemek és a formák nyári színháza is. Olykor szereplői, máskor meg lusta nézői vagyunk az eseményeknek: mint a fény és árnyék játékának, illatok tobzódásának, amit a jázmin, a rózsa ont ránk, és ami az iszalag különleges virágszirmai közül árad szét. A szél kerti sétáját, leveleket borzoló útját néha a szélcsengők, máskor a gyerekjáték papírforgók jelzik. Különleges alakzatok, színek játszanak a fényben, a szabályosra nyírott puszpáng és szabadon burjánzó levendula ágyások meg a kokárdavirágok adnak találkahelyet a sokféle bogárnak, lepkének. A vízi színpad: a vízcsap és madáritató környéke most éppen a lógólábú darazsak szabadtéri balett-terme amíg, a színes tollú tengelic pár ezt meg nem sokallja.

Mindenkinek van egy kertje, egy olyan kerti emlék, amely nyomott hagyott a lelkében, s végigkíséri az életét. A nagymama sokszínű dáliái virítottak a nyári szünidőben a tornác előtt, aztán, az első izgalmas találka a botanikus kert különleges díszfái között történt…

Hamvas Béla Babérligetkönyvének kezdő fejezeteiben egy különleges kertben, a babérligetben töltött idő érzékeket borzolgató élményeit adja át olyan szemléletesen az olvasónak, hogy magunk is a fehérfalú vendéglő babérfái között érezzük magunkat: Déli szigetek között hajóztam, s egy napon olyan helyre értem, ahol a fogadó babérligetben állt. Babérfát még keveset láttam. Úgy tudtam, ha természetesen fejlődik, csak bokor. Itt szép, magas, lombos fa volt, a kertben legalább háromszáz darab. Ebéd és vacsora közben a mély, sötétzöld árnyékban fűszeres illatát szívtam. A frissen sült hal, vörösbor, szőlő mellé babérillatú levegő!... Ebéd után többször elbóbiskoltam néhány percre, aztán ismét felnéztem. Csábított az alvás, de a szépség, amit láttam, nem eresztett. Nem tudtam választani az álom és az ébrenlét között. A déli napfény, a tenger felől jövő puha szél, a fűszeres levegő inkább volt álom, mint amit álmodni tudtam volna.
Legyen hát áldott a reneszánsz ember, aki valaha a kastélyok és a fényűző villák köré díszkerteket teremtett, mely okos hóbort aztán elterjedt, s még a legszegényebb ember is törekedett a haszonkert mellé örömkerteket, dús virágágyásokat, zölddel teli édent keríteni a testnek pihentetésére, a szellem frissülésére, szívnek és léleknek épülésére.

 

 

Tóth Katalin

 

 

 

 

 

 

 

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!