Az életben figyelmesen járók számára van itt néhány probléma. Az élettelen dolgok birodalmában a természettudományok eléggé otthonosan mozognak. Az anyaggal kapcsolatban pedig különösen határozottan nyilatkoznak. Korábban öröknek tartották. Azután a radióaktivitás mindent felforgatott, az anyag átalakult és elfogyott. Az élettelen birodalmában, az „anyagról” ma az atomfizikai kutatások alapján tudjuk, hogy egyetlen anyagi részecskét sem tartalmaz. De arra vonatkozóan alig van ismeretünk, hogy hogyan viselkedik, milyen tulajdonságai jelennek meg az élő birodalmában. Erre pedig a táplálkozástanban nagy szükségünk lenne.

Úgy néz ki, hogy az anyagnak nevezett dolgok állóhullámból állnak. Arra azonban már kevesen vállalkoznak, hogy bemerészkedjenek az élő dolgok birodalmába és a különböző helyzetekben kutassák az anyag tulajdonságait és az élettel való kapcsolatát. Nem is csoda, hiszen az élet misztériumát nem tudtuk olyan alapossággal megfogalmazni, mint ahogy a természettudományok az élettelen birodalmában mozognak. Szentgyörgyi Albert nagyvonalú definíciója mentén lehetne keresgélnünk: az élet az anyag élő állapota! De ez sem mond sokkal többet, mint Édesapám intelme: „Az egészség olyan kincs, melyet akkor tudunk, hogyha nincs!” Talán Goethe természettudományi műveit kellene alaposabban tanulmányoznunk, melyekben felveti, hogy a gondolkodást az absztrakció helyett a valóságra kellene irányítani. Így nyerni új ismereteket a természet lényegéről.


„Kételkedj azokban akik az igazságot tudják, higgy azoknak akik keresik!” André Gide

Nem tudjuk mi az élet! Nem tudjuk mi az egészség! S azt sem tudjuk, hogy ezekről hogyan gondolkodnak az orvosok, akiknek hivatása egészségünk megtartása, és ha elveszett, akkor annak visszaszerzése. A gyógyító orvosokra gondolok és nem komputerek ellenőrző sokaságába behálózott, a gyógyszeripari termékeket mechanikusan, a vizsgálati algoritmusok és eredményeik alapján felíró medikus szolgákra, akik jószerint csak a betegséget látják és a mögöttes embert nem!


Az élet misztériumát nem tudtuk olyan alapossággal megfogalmazni,
mint ahogy a természettudományok az élettelen birodalmában mozognak.


Az élet mindig ad lehetőségeket, döntési elágazásokat, kiugrási lehetőségeket. Lehet, hogy felismerjük, lehet, hogy nem, mert a pillanatnyi önös érdek elfedi az egész közösségre kiható jelentős változást hozó döntés lehetőségét! Nagy konfliktusok, társadalmi földcsuszamlások, háborúk és világháborúk után ezek a lehetőségek mindig megjelennek!
1947 március 31-én a Time Magazin beszámolt a New Yorki Orvosi Akadémia 100 éves fennállását ünneplő találkozóról. A téma hallatlanul izgalmas, mert a kérdés így hangzott: „Hogyan lehetne úrrá lenni a politika és a gazdaság nagyjai által a világon előidézett nyomorúságon?” A helyes kérdésfeltevés számtalan új gondolatot hívott életre. Ennek lényege, hogy „az állam egészséges vezetéséhez a szabályokat az orvostudománynak kell megszabni!”


Nem tudjuk mi az élet! Nem tudjuk mi az egészség!

Számtalan más és izgalmas területre vonatkozó kérdés is napvilágot látott, melyekre az orvosoknak kellett (volna) választ adniuk.
Íme néhány kérdés: Mitől egészségesek az egészséges emberek? Miért csökkent feltűnően a háború alatt a vetélések és a tuberkulózisos megbetegedések száma? Miért szerepel az orvosok között tizenkétszer gyakoribb halálokként az „angina pectoris” mint a lakosság egyéb köreiben? A táplálkozás kérdése pedig csak akkor kerül a helyére, ha az élelmiszer-termelés és különösképpen az elosztás is orvosi felügyelet alá kerül! A jövőben az orvosoknak több időt kell fordítaniuk a teljesítőképesség megtartására, mintsem a betegek gyógyítására! Ma már látjuk, hogy a világosan megfogalmazott jövőkép és cselekvési program nem talált meghallgatásra!
Nyilvánvaló, hogy szükségünk van bölcs és hozzáértő nevelőkre, akik a politika és a gazdaság fölött állnak! Egy olyan orvos-bölcsek bizottságot kellene a hatalom fölé helyezni, akik az egyének és a közösségek számára lehetővé tennék a nemzet egészséges fenntartását!


A mechanikus szemléletű világban nincs morális felelősség, nincs morális hajtóerő.

A társadalomban mindig voltak, vannak és lesznek olyan kvalitású emberek, aki a fentieket felismerve a közösségek érdekében tevékenykednek. Számtalan kutatási eredmény jelent meg a múltban, mely a fő sodrású média kedvét nem nyerte el, sőt, különböző trükkökkel a süllyesztőbe terelgette azokat! Egy részük végleg eltűnt, néha már csírájában is. Egy kis részük azonban fennmaradt. Egy ilyen gyűjtő tevékenységet folytatott a Der Wendepunkt (Fordulópont) c. folyóirat mintegy fél évszázadon át. Az ő gyűjtéseikből válogatunk és villantunk fel néhány érdemi szösszenetet.
A táplálkozást a népek szellemi vezetése irányította. Az emberek táplálkozásában ugyanakkor volt egy ösztönösség is. Ennek mértéke és hatása földrajzi területről területre változott. Érdekes, hogy a történelmi események leírása mellett milyen kis súlyt, vagy még annyit sem fordítottak egyes népek táplálkozásának leírására. Az emberiség az egészséges táplálkozásra vonatkozóan lassan az ösztönét is elveszítette, és ezt a hiányt most megismeréssel kellene pótolnia! De nem a gazdaságot irányító fejesek profitorientált hamisságaikkal, melyeknek számtalan esetben tudományos színezetet adnak, függetlenül attól, hogy azok a tényeknek megfelelnek-e vagy sem!
A mai szemlélet döntően mennyiségi jellegű. Az egészséges táplálkozáshoz szükséges fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat, ásványi anyagokat és vitaminokat mennyiségi szempontok alapján szemléli és kezeli a mai fiziológiai kémia. A számszerűség fontos, de nem minden… A materialista szürke világmindenségbe így mechanikus szemlélet alapján illeszti be az embert. A mechanikus szemléletű világban nincs morális felelősség, nincs morális hajtóerő, és így az ember egy olyan világba kerül, vagy egy olyan világ veszi körül, amely ily módon elvesztette értelmét. Természetesen nem érzi jól magát! De ez nem volt mindig így... Nézzünk meg néhány érdekes tanulmányt, leírást, kutatást, melynek adatait sikerült megmenteni az utókor számára.


Mikkel Hindhede korábbi kutatásai a minimális táplálékbevitel meghatározására irányultak,
ezért az éhínség elkerülésére létrehozott költségvetési bizottság élére őt nevezték ki.

Dánia: Mikkel Hindhede 1880-ban tette le a Koppenhágai Egyetemen doktori vizsgáját. Akadémiai körökben nagy reményt fűztek a tehetséges fiatal orvoshoz, de ő visszament a falujába praktizálni. Nem sokkal később a Skandenborg kórház vezetését bízták rá. Szokatlan módon járt el! Gyógyszerfelhasználása 75%-kal alacsonyabb volt a hasonló helyekhez képest, nagyon ritkán operált, vakbélgyulladást pedig sohasem, mégis 17 év alatt egyetlen pacienst sem veszített el. Apja nem volt jó véleménnyel a gyógyszerekről, és így figyelmeztette fiát: „Mikkel fiam, ne dohányozz, ne igyál és soha ne vállalj kezességet senkiért!”
Az egyetemen tanultakat kritikával fogadta, mivel világnézete egyszerű volt, az igazságot szerette és a megvesztegethetetlen, önálló gondolkodást! Önmagán is kísérletezett, és próbálta meghatározni, mennyi az annyi, azaz pl. mennyi fehérjére van szükség, stb. Azt találta, hogy hosszútávon 180 g fehérje helyett a napi 60 g is elegendő. Az állattartásban nagy jelentőségű lépést tett, kimutatta, hogy a drága külföldi olajpogácsákat hazai répával is lehet pótolni. A vezető gazdák mellé álltak és megalakítottak egy táplálkozáskutató intézményt közpénzen, és ennek vezetésére Hindhedét kérték fel.


Hindhende táplálkozási rendeleteivel nemcsak az éhséget, a drágaságot és a szociális nyugtalanságot előzte meg, de a spanyolnáthát is  Dániában!  
(A képen dán asszonyok válogatják a gyümölcsöt a német blokád alatt .)


Karrierje tovább erősödött, amikor 1917-ben Németország blokádot terjesztett ki egész Európára és így Dániára is. Mivel korábbi kutatásai is a minimális táplálékbevitel meghatározására irányultak, az éhínség elkerülésére létrehozott költségvetési bizottság élére őt nevezték ki. Tervét egyhangúan elfogadták. S mi is a lényege: a sertések 80%-át eladták Németországnak és Angliának. A fejőstehenek számát 2/3-ára, a sörfőzést a felére csökkentették. A pálinkafőzést betiltották, hogy megmaradjon a gabona és a burgonya a lakosság számára. Biztosította a teljes kiőrlésű kenyér általános bevezetését, az egészséges ételeket. A zöldség és gyümölcs termesztését bőkezűen támogatta. A húsadagot napi 40 g-ra, a vajadagot pedig 50%-ára, heti fél kilóra csökkentette. Egy röpirattal az embereket a program mellé állította. A gazdagokat nem korlátozta, azok mindent, de jóval drágábban megkaphattak, meghagyta őket ostobaságukban.


A korpa, amelyet eddig az állatok fogyasztottak, most az emberek táplálását szolgálta. Nem volt szükség a minimális mennyiség bevezetésére, Hindhede ezt meg sem próbálta. Táplálkozási rendeleteivel nemcsak az éhséget, a drágaságot és a szociális nyugtalanságot előzte meg, de a spanyolnáthát is! Ennek magyarázata pedig a szűkös, de elégséges, védőanyagokban bővelkedő természetes élelmi anyagok fogyasztásával magyarázható. A minimális fehérje, cukor és finomliszt mennyisége megakadályozta a rothadást, egészséges bélműködést biztosított és megnövelte a lakosság természetes ellenállóképességét. Dániát elkerülte a spanyolnátha, ami 1918-ban több áldozatot követelt, mint maga a háború.
A háborút követően azonban fura dolgok történtek: Hindhende racionális lépéseit elfelejtették, támadták az állati eredetű táplálék csökkentése miatt, hazug vádakkal illették. A hamis vádakat terjesztőt azonban a dán orvosi kamara kizárta soraiból, a dán parlament pedig egyhangúlag tiszteletbeli nyugdíjjal jutalmazta Hindhendét. A Lancet elnevezésű brit orvosi lap 1938 februárjában statisztikai adatok alapján megerősítette, hogy Hindhende ellátási rendeleteinek következményeként „a dán halálozási adatok 34%-kal csökkentek 1917-ben, 1916-hoz képest.  A halálesetek növekedése pedig elmaradt az 1916-os adatokhoz képest a fertőző 1918-as influenzajárvány idején.”
A történet és Hindhende következetesen megvalósított és sikeres programja sok értékes lépésre hívja fel a figyelmet. Amit láttunk és megtapasztaltunk, az a táplálék összeállításában és a közellátásban fontos szerepet játszhatna. Elősegítené a népegészség színvonalának emelését, megtartását és az általános ellenállóképesség fokozását optimális költségszinten! A svájci racionalizálási idők alatt, 1939 és 1946 között, a Háborús Táplálkozási Bizottság figyelmét sikerült Hindhende módszerére felhívni, és hozzá hasonló rendkívül sikeres intézkedéseket vezettek be. Mégis úgy látszik, hogy mind a szakma, mind a közvélemény elfelejteni látszik ennek a hihetetlen képességű embernek a népegészség érdekében kidolgozott módszerét!
Hindhende élete végéig szerény ember maradt! Csak az igazságot kereste! Korunk szemléletére jellemző az a szégyenteljes viselkedés, amivel ezt az egyedülálló gondolkodót ma teljesen elhallgatják! Felfoghatatlan és egyben megbocsáthatatlan, ahogyan ezt az embert elhallgatják és javaslatait elsüllyesztik a „táplálkozástan titkos dokumentumai” közé!


A kínaiak a föld termékenységét és a táplálék tápértékét a lehető legjobban használták ki, figyelemmel a hosszú távú igénybevételre.

Nézzük meg Kínát a második világháború előtt. Népegészségi szempontból egy hihetetlen méretű és időtartamú táplálkozási kísérlettel állunk szemben. Az időtartam négyezer évet ölel fel, hatalmas területre terjed ki, ahol a lakosság száma több százmillió főben mérhető. Ráadásul nem mesterségesen összeállított kísérletről van szó, hanem ez a folyamat az életben maradásért zajlott, ahol a résztvevők - a kísérleti személyek - teljes testi és szellemi erőinek bevetésére szükség volt. A szükség kényszerítette a kínai népet az alkalmazkodásra, kikényszerítette a legnagyobb alkalmazkodó képességet, ahol nincs pazarlás, nem lehet hiba, mert az elsatnyuláshoz és pusztuláshoz vezet. A kínaiak azonban négyezer év után is egészségesek, termékenyek, erőteljesek és életerősek maradtak. Táplálkozásuk tehát optimális kellett hogy legyen!
A vizsgálatunk a kínaiak 90%-ára terjed ki, a parasztságra, akik azzal táplálkoztak, amit a földön megtermeltek. De mekkora földdarabon? Például a Santung tartománynak 37 millió lakosa volt és területe mindössze 10 000 000 hektár, azaz egy főre 0,27 hektár földterület jut! Ez ötször kevesebb, mint az európai átlag! Tehát a talaj megművelésére is alaposan oda kellett figyelniük ahhoz, hogy a termék értékes maradjon! A föld termékenységét és a táplálék tápértékét a lehető legjobban használták ki, figyelemmel a hosszú távú igénybevételre. A termőföld kihasználásánál az állattartást szinte teljesen kihagyták!


A napi táplálék zöme - közel 90 %-a - gabonából állt, továbbá hüvelyesekből és zöldségekből délen leginkább rizsből.

Ezért a hús, a hal, a tojás az élelmiszerek alig 3%-át alkotta 1938-ban. A tejtermékek iránt leküzdhetetlen ellenszenvük volt, és ezért gyakorlatilag nem léteztek. (Egyik kárpátaljai ismerősömet a katonai szolgálat a kínai határ közelébe vitte. Arról számolt be, hogy az ott élő kínaiak az állataikat megfejték, az erjesztéshez szükséges tejet felhasználták, s a többit meg kiöntötték. Még az állatoknak sem adták oda!) A napi táplálék zöme - közel 90 %-a - gabonából állt, továbbá hüvelyesekből és zöldségekből, délen leginkább rizsből. A gabonát nem sütötték, inkább csak gőzölték! Sótlanul főztek és szójával ízesítettek. Zöldséget, gyümölcsöt, sokféle növényi csírát és rügyet fogyasztottak.
Érdekes módon, a vizsgálatok és megfigyelések azt mutatták, hogy valamennyien erősek, szívósak és mindemellett jókedvűek voltak. Jó egészségnek, kiváló termékenységnek örülhettek, fogaik szépek és egészségesek voltak. Nagyon jó ellenálló-képességűek voltak, a nehéz munkát és a nélkülözést is jól bírták. Mindezek a jellemzők, azaz a tej, tejtermékek és hús nélkül való élet több száz millió ember estében elérhető volt, és kiválóan működött.


A kb. 2600 kilokalóriát fogyasztó kínaiak, a nálunk 4000 kilokalóriát fogyasztó fizikai munkásokkal is állják a versenyt.

Elgondolkodtató, hogy a mi táplálkozási filozófiánk szerint tej és tejtermékek nélkül minden táplálkozás hiánytáplálkozássá válik. Ily hosszú idő alatt a kínaiaknak degenerálódniuk kellett volna, és nyugodtan mondhatjuk, már ki kellett volna halniuk! Még a kalória fogyasztásra is oda kellene figyelnünk, mert a kb. 2600 kilokalóriát fogyasztó kínaiak a nálunk 4000 kilokalóriát fogyasztó nehéz fizikai munkásokkal is állják a versenyt. Természetesen Kínában is voltak nehézségek, rossz termés, háborúk, de voltak hosszú, jó gazdálkodásra alkalmas időperiódusok is. Ezekben az időszakokban nagy jelentőségük volt a raktáraknak és az okos gazdálkodásnak. Arra is figyelmet kell fordítanunk, hogy az, aki a természettel, a földdel, a növekedéssel és elmúlással ilyen közvetlen kapcsolatban él és összetartó családokban él, boldogabb, mint mi itt Európában.


A kínai öregek rendkívüli egészsége, vitalitása és életkedve is összefügg a táplálkozási szokásukkal.

Tudjuk, hogy mennyire fontos volt számukra a föld termőképességének megtartása, ezért gazdagon zöldtrágyáztak, amihez kínai herét használtak. A téli borsót is beforgatták a földbe. De ugyanezt tették a többi haszonnövénnyel is, mint szója, búza, árpa, bab, valamint a fűvel, náddal, az avarokkal, stb. A folyami hordalékot és az emberi ürüléket is felhasználták trágyázásra. Városokban az ürülék gyűjtését bérmunkában végezték és vidékre szállították.
Az ételek elkészítését művészetté fejlesztették. Naponta 2-3 étkezés volt, és étkezésekkor keveset ettek. A városi kézművesek étkezése is szűkös volt. Napjában kétszer ettek, kukoricalepény, nyers hagyma, zöldségleves, rizs, és tészta volt az eledelük. Hús néha csak egyszer volt egy évben! Az étkezések jellemzője volt, hogy az egész növényt megették, a babot, a szárát, a levelét, a hüvelyét ugyancsak zöldségként fogyasztották. A zöld káposztát őszre és télre savanyítva tették el. A zöldségeket csak nagyon rövid ideig párolták. Az ünnepi lakomákra 2-3 napos böjttel készültek.
 Talán ezt a „nagy kísérletet” azzal foglalhatjuk össze, hogy a kínaiak nem voltak meggyőződően vegetáriánusok, de a gyakorlatban nem fogyasztottak húst. Ez egy több száz milliós nép, több ezer éves tapasztalata! Joggal tehetjük fel a kérdést, Mikor jut el ez a tudás hozzánk?Mit kell ahhoz tennünk, hogy táplálkozásunkban végre igazi normák jelenjenek meg?
Meddig kell még várnunk, hogy a kutatásokban az igazi kérdésfeltevésekre valós válaszokat kapjunk? Meddig kell még várnunk, hogy ne kényszerítsék ránk, hogy más országok ismeretlen eredetű termékeit kelljen fogyasztanunk? Hiszen hazánk nem tíz, de húsz millió lakosnak is teljesen egészséges ellátást tudna biztosítani!
S marad a végső kérdés: mit kell ehhez tennünk?

Folytatjuk
Erdei István

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!