Fogy az idő: a szakértők szerint kevesebb, mint két év van hátra a bolygónk megmentésére!

Az utóbbi években egyre magasabb nyári hőmérséklettel kell megküzdenünk ott is, ahol eddig mondhatni elviselhetőek voltak a nyarak. Természetesen a nyár azért van, hogy meleg legyen, de ne mondja senki, hogy az a normális, hogy a nap egyik felében harminc fok van, aztán estére vagy másnap már húsz fok alá esik a hőmérséklet. El lehet fogadni ezt a dolgot egy vállrándítással, “ez van, és kész”, majd alkalmazkodunk a kialakult helyzethez, csupán annyi a bökkenő az egészben, hogy egyáltalán nem áll be javulás az időjárásban, sőt.

A szakértők egyáltalán nem hisznek abban, hogy az időjárás magától javulni fog.

A tudomány emberei úgy tartják, hogy a következő két év nagyon kritikus lesz, ha semmilyen változást nem sikerül elérni, utána pedig már szinte lehetetlen lesz a beavatkozás a klímaváltozásba.

Hans Joachim Schellnhuber, a Potsdam-i Klímaintézet alapítója, már 2017-ben arra figyelmeztetett, hogy a Föld nem fog magától “meggyógyulni”, de gondatlanságunk következtében végzetesen megsérülhet 2020-ra.

Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC) nemrég beszámolt arról, hogy a hőmérséklet szinten tartása érdekében a szén-dioxid kibocsátást legalább 45%-al kell csökkenteni. Az IPCC egy jelentésben közölte, hogy a század végére legalább 3%-os emelkedés látszik reálisnak.

A hőmérséklet emelkedésén túl igencsak vészjósló a brazíliai őserdők mérhetetlen irtása, és az is borzasztó, hogy pár évtizeden belül egymillió faj halhat ki a bolygóról.

A tudomány emberei cselekvésre szólítanak fel, hiszen minden kis lépés életmentő lehet! Ne legyintsünk a problémára akkor sem, ha már úgy tűnik, nincs mit tenni!