2006 elején találkoztam először ezzel a teakeverékkel, és azonnal rabul ejtett nem csak a hatása, hanem a története is. A titkos teakeverék ősidőktől fogva a mai Kanada területén élő Ojibwa indiánok szent itala volt. A törzs testi-lelki gyógyítói észak-Amerika gyógyfüveiből olyan orvosságot készítettek, „amely megtisztítja a testet, és ismét harmóniába hozza azt a Nagy Szellemmel'. A teakeverék egyszerűsített változatát Rene Caisse kanadai nővér tette közismertté, aki később együtt dolgozott a híres Dr. Charles Brusch- sal, John F. Kennedy orvosával, akivel közösen tökéletesítették a receptúráját. Brusch volt az, aki a teakeverék újkori üldöztetése ellenére bátran kimondta: „Ez a tea rákgyógyító. Minden tanulmány róla, amit az Egyesült Államokban és Kanadában végeztek, alátámasztja ezt az állítást.'

Kik azok az ojibwa indiánok?
Az Ojibwa indiánok alkották az egyik legnagyobb indián törzset Észak-Mexikóban. Ma két csoportban élnek: Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban. Az Ojibwák többsége történelmileg főként a Nagy Tavak körül táborozott, egy másik csoport pedig a Mississagi folyó körül telepedett le.
Az Ojibwa indiánok száma az USA-ban meghaladja az 56.500 főt, Kanadában pedig körülbelül 80.000-en élnek. Ők voltak az elsők az indián törzsek közül, akik egyezségre jutottak a fehérekkel: 1745-ben még fegyvereket is fogadtak el a britektől, hogy legyőzzék a másik nagy indián törzset, a dakotákat.
Ezek az indiánok egymás között Ojibwe-nek hívják magukat, de a világon az angolosított használatot ismerik inkább (Ojibwa, Ojibway). Ugyanakkor hívják őket Chippewa-ként is, ami szintén egy angolosított névváltozat.
Az Ojibwa indiánok pontosan ismerték a közelükben levő gyógyfüvek hatásait, így bármilyen betegséget meg tudtak vele gyógyítani: különböző főzeteket, teákat készítettek az egyes bajok ellen. Szent teájuk is olyan füveket tartalmaz, melyeket előszeretettel használnak immunerősítésre, tisztításra és gyógyításra.
Ki volt René Caisse?
René Caisse (1888-1978) egy kanadai 11 gyermekes katolikus nagycsalád tagjaként nevelkedett, majd felnőttként teljesen a hivatásának szentelte magát: nővérként a rászorulók segítésének élt. Az indián teát több mint 5 évtizeden keresztül alkalmazva több ezer emberen segített úgy, hogy nem fogadott el pénzt a betegeitől. Ő maga is fogyasztotta a teát, 90 éves korában hunyt el.
1922-ben, az akkor 33 éves René Caisse főnővérként dolgozott a Gondviselés Nővérei kórházban, Kanada Haileybury városában. Egyik este megakadt a pillantása egy idősebb nőbetegen, akinek a mellén furcsa heget lehetett látni. A beteg hölgy elmesélte, hogy több mint 20 évvel azelőtt vándorolt ki Angliából Kanadába, hogy csatlakozzon férjéhez, aki Ontario északi részén aranyásással foglalkozott. Táborhelyük az Ojibwa indiánok földjén állt.
Kevéssel ezután az asszony mellében kemény csomó keletkezett. Addigra összebarátkoztak az indiánok öreg gyógyítójával, aki azt mondta, van erre egy olyan gyógyír, amit még a Kegyes Ősapák hagyományoztak rájuk. „Szent ital ez, amely megtisztítja a testet, és ismét harmóniába hozza azt a Nagy Szellemmel'.
Az öreg indián kellemes ízű gyógyteát adott neki, amiből naponta kétszer kellett innia, egészen addig, amíg teste ismét „összhangba kerül a Nagy Szellemmel'. Az idős bennszülött a gyógytea elkészítésének titkait is elmondta az asszonynak.
René feljegyezte a betegétől hallott receptet, de csak 1924-ben, két évvel később adódott először alkalom, hogy ki is próbálhassa. Nagynénjénél gyógyíthatatlan gyomor- és májrákot állapítottak meg. René megkérdezte nagynénje kezelőorvosát, dr. Fischert, hogy megpróbálkozhat-e az öreg indián teájával. A doktor ugyan erősen kételkedett a főzet hatásában, de mivel bevallotta, hogy ebben a stádiumban már semmit sem tehet, hozzájárult a próbálkozáshoz.
Két hónapon át naponta alkalmazott teakúra hatására a nagynéni jobban lett. Olyannyira, hogy utána még húsz évet élt.
René borzasztó lelkes lett. 2 év kísérletezés után az eredeti 8 komponensű Ojibwa receptből Dr. Fischerrel kidolgozta a mai napig használatos összetételt. Erre a keverékre használatos az Essiac név, mely René neve visszafelé olvasva.
Egyre több orvos hallott a meglepő eredményekről, s ezért reménytelen állapotú betegeiket elkezdték Renéhez küldözgetni. Egy 80 éves férfi például, arcán vérző, rosszindulatú daganattal jelentkezett. A kezelés megkezdése után 24 órával a tumor vérzése elállt, majd pár további kezelés nyomán a daganat mérete is csökkenésnek indult, s a beteg arcán éktelenkedő nagy lyukak feltöltődtek és begyógyultak.
A legelső döbbenetes eredmények után René teljesen beletemetkezett a rákos betegek kezelésébe. Föladta ápolónői állását, lakást bérelt és ott fogadta a betegeket. Naponta harmincnál is többen jelentkeztek nála, hosszú sorban várakozva ajtaja előtt. Nemsokára az egészségügyi hatóságok letartóztatási parancsot állítanak ki René ellen kuruzslás miatt, ám Caisse nővér sosem fogadott el pénzt a kezelésekért, így nem találnak támadási pontot. Elrendelik azonban, hogy csak orvosi diagnózissal igazolt gyógyíthatatlan eseteket kezelhet.
1934-ben Dr. A. F. Bastedo orvos Renéhez küldte kezelésre gyógyíthatatlan bélrákos betegét. Amikor a páciens meggyógyult, Bastedo doktort annyira lenyűgözte az eredmény, hogy rávette Bracebridge önkormányzatát, hogy egy szállodát bocsássanak René rendelkezésére, egy új rákklinika céljaira.
Idézet egy akkori lapból:
„A Dominion utca leginkább a közismert lourdes-i szentély csodaváró hangulatát idézi, ahol a bizalommal eltelt zarándokok egy új élet lehetőségét remélik meglelni. A környéken minden talpalatnyi hely foglalt, egymást érik a parkoló kocsik. A legkülönbözőbb származású és társadalmi helyzetű emberek itt egyenlőkként és türelmesen várnak sorukra, hogy bejuthassanak a piros téglás épületbe. Egyesek a maguk lábán érkeznek, másokat kísérőik hoznak és emelnek egyre feljebb a lépcsőn, ahogy lassan halad előre a hosszú emberkígyó.'
1937 végén petíció született. Több mint tizenhétezer önkéntes aláíró követelte, hogy hivatalosan is szentesítsék az intézményt. Közben meghívták az Egyesült Államokba, hogy hajlandó-e harminc, reménytelen állapotú, önkéntesen jelentkező rákbetegen kipróbálni módszerét. Öt orvos felügyelné a kísérletet. René igent mondott, és másfél évig rendszeresen átjárt Chicagóba. A kísérletet felügyelők meghajoltak az eredmények láttán. Arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy „az Essiac-kezelés valóban meghosszabbítja a betegek életét, visszafejleszt daganatokat, és csillapítja a fájdalmat'.
Számos, többnyire kétkedő orvos is látogatást tett René nővér intézetében. Tanulmányozták a klinikán folyó gyógyító munkát, kikérdezték a kezelés alatt álló betegeket. Az egyik legkétkedőbb orvos dr. Benjamin Guyett volt, a Torontói Egyetem anatómiaintézetének kurátora. Idézet írásából:
„Egyértelmű rákbetegek eseteit megvizsgálva elmondhatom, hogy sok súlyos állapotban lévő betegnél megállt a vérzés; ajak- és emlőrák okozta sebek begyógyultak; rosszindulatú méhnyak-, végbél- és hólyagdaganatok nyomtalanul visszafejlődtek; és elismert orvosok és sebészek által diagnosztizált gyomorrákos betegek tudtak ismét teljes és normális életet élni.
Állítom, hogy ezen a klinikán olyan kezelési eljárásnak lehettem tanúja, ami az állapot helyreállását egyrészt a daganatos szövetek elpusztítása révén éri el, másrészt azáltal, hogy táplálja azt a valamit, ami javítja a betegek lelkiállapotát és elősegíti a természetes, élettani folyamatok helyreállását.'
Dr. Emma Carson Kaliforniából érkezett. Részlet följegyzéseiből:
„Szilárdan elhatároztam, hogy vizsgálódásaim során minden előítéletemet félreteszem. A Caisse kisasszonyhoz érkező betegek szinte mindegyike olyan gyógyíthatatlannak minősített eset volt, akik már átestek műtéten, rádium- vagy egyéb, drasztikus kezelésen, ám azok eredménytelennek bizonyultak. Az Essiac-kezeléssel elérhető javulás és a tényleges eredmények abszolút lenyűgözőek, és ezeket látni kell ahhoz, hogy el lehessen őket hinni. Éberen őrködtem, hogy szigorú szkepticizmusomat se ne erősítse, se ne gyengítse az a remény és hit, ami oly egyértelműen sugárzott a betegekből és rokonaikból. Adataimat, feljegyzéseimet és esettanulmányaimat áttekintve elmondhatom, hogy szkepticizmusom elpárolgott. Érkezésemkor még úgy terveztem, hogy legfeljebb 12 órát maradok a helyszínen. Ebből az időből végül 24 nap lett. 400 beteg esetét vizsgáltam át.'
1938-ban újabb petíció 55 ezer aláírással. Követelték, hogy René nővér kapja meg a jogot, hogy képesítés nélkül is folytathasson orvosi gyakorlatot. Frank Kelly parlamenti képviselő ekkor magánindítványt terjesztett az országgyűlés elé:
„René Caisse Kanada Ontario államának teljes területén orvosi tevékenységet folytathasson a rákbetegség bármilyen megjelenési formája, illetve az abból eredő elváltozások gyógykezelésére.'
Az orvosok ugyanis csak akkor küldték hozzá daganatos betegeiket, amikor azok már túljutottak mindenféle kezelési próbálkozáson és a végstádiumába kerültek. René úgy érezte, hogy félig már „kivégzett' betegeket kap, hogy az utolsó pillanatban ő még próbálkozhasson.
Harold Kirby egészségügyi miniszter - a nővér legnagyobb ellendrukkere - az országgyűlés elé terjesztett egy törvényjavaslatot. Lényege: minden daganatellenes módszerrel kapcsolatban az alkalmazott szer pontos összetételét közölni kell. Aki úgy fog betegek kezelésébe, hogy előzetesen nem árulja el módszere titkát, azt tettenéréskor pénzbírság fizetésére vagy akár 6 hónapig is terjedő börtönbüntetésre kötelezik. A Kirby-törvény fő támadási célpontja természetesen René Caisse kezelési módszere volt.
René mélységesen fölháborodott, amikor tudomást szerzett a határozatról. Ha letenné azt a rákbizottság asztalára, szerének összetétele egy percig sem maradna titokban. René hívei minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a Kirby-törvényt ne szavazza meg a parlament.
1938-ban a törvényhozói testületben három szavazaton múlt, hogy René alulmaradt. Ezek után a nővér így nyilatkozik:
„Sajgó szívvel, de bezárom a Bracebridge-i rákklinikát. Kitartóan harcoltam az orvos szakmával, de a tartomány törvényeivel való küzdelem már meghaladja erőmet.'
Ezután a nép lincshangulatú nyomásának engedve Hepburn miniszterelnök és Kirby miniszter politikai szempontból bölcsnek tartotta fölkérni Caisse kisasszonyt, hogy újra nyissa meg rákklinikáját. Biztosították arról, hogy a Kirby-törvény rá nem vonatkozik. De vizsgáló bizottságot küldtek a klinikára „az igazságot kideríteni'.
Pár hónap bizottsági vizsgálódás után tárgyalás ült össze. Tudták, hogy ha a tea receptjét kérik majd, azt René biztosan visszautasítja. Ez közvetlen és nyilvánvaló bizonyíték lehetne, hogy az Essiac nem is rendelkezik gyógyhatással. Hisz mi másért nem engedi meg, hogy találmányát a „megfelelő hatóságok' elemezzék? Megkérdezték tehát a nővért, hogy hajlandó-e beszolgáltatni receptjét. Ő újfent nemet mondott, mert úgy vélte, hogy akkor azt örökre egy fiókban süllyesztenék el.
1942-ben René másodszor is, 20 év gyógyítással a háta mögött, végleg bezárta klinikáját. Ezután 17 csendesebb év következett... Az 1959-es esztendő vízválasztó lett az akkor 70 éves René életében. Felkérik, hogy dolgozzon együtt az Egyesült Államok akkori egyik legtekintélyesebb orvosával, dr. Charles Brusch-sal, aki John F. Kennedy elnök magánorvosa és egyben bizalmas barátja is volt. A doktor a saját vastagbél rákját kezeltette sikeresen a nővérrel, ezzel a tea híve lett. Dr. Brusch volt az első nyugati orvos, aki klinikáján pénztelen embereket gyógykezelt. Ő nem kérdezte a tea összetételét. Ha az Essiacot alaposan letesztelik a Brusch Klinikán, akkor a szer kikezdhetetlenné válik.
„...mindössze három hónap alatt elért hatás, továbbá Caisse kisasszony 25 évi munkájának eredményei meggyőzték a Brusch Klinikát arról, hogy az Essiac valóban hatékony a rák kezelésében.'
Az Essiac más betegségnél is hasznosnak bizonyult, mint például cukorbajban. Kiderült, hogy fantasztikus méregtelenítő szer. A nővér végre olyan emberre akadt, akiben megbízhatott.
1962-ig René együtt dolgozott dr. Brusch-sal, majd hazaköltözött Kanadába.
1978. december 26-án, combnyaktörése szövődményei következtében, René befejezte földi pályafutását. Utolsó útjára százak kísérték el, akik nem csak Kanadából, hanem a világ számos más tájáról érkeztek. René különleges életútja véget ért, és álma, hogy az Essiac eljusson a szenvedő emberiséghez, néhány éven belül meg is valósult. Pedig közvetlenül halála után a Kanadai Egészségügyi Minisztérium minden fellelhető iratot megsemmisített. A nővér háza mögött „55 gallon iratot' égettek el. Azt remélték, hogy ezzel sikerül örökre eltüntetni ezt a szert. De nem sikerült!
A következő részben felfedjük a formula titkát.

www.bionom.hu

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!