Nézzük át a megmaradt vetőmagokat. Ha valamelyik már régebbi, télen van még időnk csíráztatási próbát végezni. Tegyünk néhány magot nedves itatóspapírra (esetleg papírkéztörlőre), tartsuk meleg helyen nedvesen (de ne álljon vízben). Nézzük meg az első és a második hét után, mennyi mag csírázott ki. Homokba vetéssel is végezhetünk csírázási próbát. Így megbizonyosodhatunk róla, hogy a régi magok milyen arányban csíraképesek. Minél több maggal végezzük a kísérletet, annál megbízhatóbb eredményt kapunk. Azonban ne feledkezzünk meg róla, hogy tavasszal kertünkben a körülmények kedvezőtlenebbek lehetnek, mint a próba során.



A kertben is akad időnként munka, nagyobb havazások után célszerű a vastag takarót lerázogatni a bokrokról, a madáretetőket is rendszeresen fel kell tölteni, a kutyapiszkot ilyenkor is össze kell gyűjteni a füvet takaró hómezőről. Télen is menjünk ki rendszeresen a kertbe, szabadba, élvezzük a téli kert szépségét.
A lakásban is kevesebb a teendőnk télen, szobanövényeinket ritkábban kell öntözni és tápoldatozni, de azért állandóan figyelni kell rájuk. A teleltetőben hetente nézzük meg a növényeket, öntözni azonban hőmérséklettől és fénytől függően elég 2-4 hetente. Ha azonban kártevőt találunk, védekeznünk kell ellene, mielőtt elszaporodna. Az öntözővízzel kijuttatott növényvédőszer hűvös helyen csak lassan jut el a gyökéren keresztül a levelekig, ezért jobb megoldás a permetezés. Vigyázzunk, a mérgező anyag nehogy mást is érjen, a pincében zöldségek, gyümölcsök mellett, állateleség közelében ne permetezzünk. A teleltetőben lehullott leveleket gyűjtsük össze, ezzel is csökkentjük a betegségek, fertőzések kialakulását.
A sötétebb, melegebb teleltető helyeket sajnos nagyon megsínylik a növények. A sötét miatt lombjuk nagy részét elvesztik, a meleg azonban új hajtásokra készteti a télen pihenő növényeket. Ezek a hajtások gyengék, világoszöldek, a növénytől jelentős energiát vonnak el. Tavasszal célszerű a gyenge hajtásokat visszametszeni.
Ha a sötétebb, de melegebb teleltetőben tett látogatáskor sárguló, bánatos növények fogadnak, elgondolkodunk azon, melyik növényeket egyszerűbb teleltetni.

Tipp:

Kevesen ismerik, pedig igen hálás növény a Haemanthus. Magyarul afrikai vérvirágnak is nevezik, Pécs környékén azonban japán fokhagyma néven is ismeretes. Teleltetési hőmérsékletre nem érzékeny, sötétebb helyen is áttelel, csak levélzete sárgul meg, szárad le, de tavasszal újat növeszt. Öntözni se kell gyakran, csak földje ne száradjon át teljesen. Nyáron mindenki megcsodálja narancs-piros virágát, ami sokáig díszlik, utána pedig a magháza is mutatós. Nem túl igényes növény, napos, világos helyen rendszeres öntözést kíván, de a két öntözés között a talajfelszín száradjon meg.

A káliumdús Vitaflóra Virágzásindító tápoldatot a tavaszi levélmegújulás után kezdjük hetente adagolni augusztus végéig. Csak akkor ültessük át, ha már szétfeszíti cserepét, mert túl nagy edényben kevesebb virágot hoz. Átültetéskor óvatosan válasszuk szét a gyökérzetét, ajándékozzuk el a felesleges növénykéket, bizonyára sokan örömmel fogadják a dekoratív, de mégis szerény igényű dézsás növényt.

www.vitaflora.hu