Ha meguntuk az íztelen zöldségeket, ha nem érezzük a természetességet a gyümölcsökben, vagy csak szeretnénk feldobni megszokott ételeinket valami új, intenzív ízzel, gyűjtsünk növényeket az erdőkből-mezőkről.

Nehéz lenne számba venni, hány fajta növényt termelünk, nemesítünk. Míg régen a könnyebb betakarítás, a nagyobb terméshozam volt a fő szempont, manapság már fontos az üzletek polcaira kerülő növények esztétikai megjelenése is. A tökéletes formák, a harsogó színek mind-mind az eladhatóságot növelik.
A szebbnél szebb zöldségek és gyümölcsök között válogatva, valószínűleg eszünkbe sem jut, hogy minden növény őse egykor vadon termett. Amit ma megveszünk és elfogyasztunk, nem más, mint a növénytermesztésben generációk óta alkalmazott kísérletek és felhalmozott tapasztalatok eredménye. És persze a növényvédő szereké, no meg esetleg a géntechnikáé…
A vadon termő növények nem igénylik a konyhakertieknek kijáró figyelmet, nem kell őket gondozni, öntözni, és főleg nem kell permetezni. A legfőbb vonzerejük pedig, hogy fel kell kutatni őket. A növénytermesztés lassú folyamat, és a hozzájuk tartozó örömök behatároltak. Egyáltalán nem nyújtja azt az izgalmat, mint a barangolás, a keresés, a hirtelen felfedezés, a növények azonosítása. E tevékenység valamiképpen rokon vonásokat mutat a vadászattal: közben fokozatosan megismerjük a keresés szabályait, az évszakok jellegzetességeit, a lelőhelyeket, és növekvő tudásunkkal együtt nő az elégedettségünk is.

A vadon termő növények felbecsülhetetlen szolgáltatott tettek éhínségek idején, pontosan azért, mert ingyen és szabadon be lehetett szerezni őket. Gyorsan elérhetőek, szívósak, ellenállnak a növényi betegségeknek, közömbösek az éghajlati és talajviszonyokra. Ha nem ilyenek lennének, akkor egész egyszerűen nem maradtak volna fenn.
Mindig ott vannak a helyükön, kivárják az idejüket, és gyarapodni kezdenek olyan körülmények között is, melyeket a termesztett növények nem tűrnek.
A vadon termő növények felfedezése nem csak kiváló szabadidő program, de gasztronómiai kirándulásnak sem utolsó. Az alábbiakban néhány tavasszal gyűjthető, közismert növény kevésbé ismert felhasználási módját mutatjuk be. Elő a kísérletező kedvvel és a kosárral, irány a természet!

Közönséges tyúkhúr


Kertek, megművelt és parlagon hagyott földek lakója. Egynyári növény. Elnevezése a gyakran kúszó, kanyargós szárra utal, melyen a szőrök egy sorban találhatók a száron. Levelei: oválisak, világoszöldek és lágyak. Virága: egész évben apró, fehér, csillag alakú virágok öt mélyen osztott szirommal.
A tyúkhúrt rendszerint a kertek istenverésének tartják, de bármelyik mezőn is rá lehet bukkanni, még a téli hónapokban is, de ne szedjük össze olyan helyről, ahol valószínűleg gyomirtót használtak. A puha, zöld levélkéket szinte az év bármely szakában lehet gyűjteni, kivéve erős fagyban. Ez az egyik legfinomabb vad zöldféle, íze a kukoricáéra és a salátáéra emlékeztet.
A levelek túl kicsik ahhoz, hogy egyenként tépkedjük őket, ezért egyszerre fogjunk össze egy csomó növényt, úgy szakítsuk le, vagy pedig válasszuk ki a fiatal, zöldebb ágakat, és ollóval vágjuk le.

Tyúkhúr dinsztelve
Alaposan mossuk meg az ágakat, helyezzük serpenyőbe, de ne tegyünk hozzá vizet. Diónyi vajban vagy egy kanál olajban kevés apróra vágott zöldhagymával hirtelen süssük meg - 2 percnél tovább ne tartsuk a tűzön (ha annál tovább sütjük, elveszti az ízét, összeesik). Folyamatosan kevergessük közben. A végén facsarjunk rá pár csepp citromot és szórjuk meg leheletnyi szerecsendióval.

Tyúkhúr saláta
A tyúkhúr hajtásait keverjük el vele azonos mennyiségű pitypanglevéllel, kányazsomborral és borzas kakukktormával (a borsos íz kedvéért). Salátaolajból és citromléből készült dresszinggel fogyasszuk.

Fehér libatop


Kemény és egyenes szárú évelő, 20 150 cm magasra nő. Levelei: rombusz alakúak, szürkés-zöldek. Virágai: halványzöldek, apróak, füzérekbe tömörülnek. Termése: egy-egy barnásfekete magot tartalmaz.
A fehér libatop jól gyarapszik emberek közelében. Ha megtrágyázzuk a kertjüket, akkor számíthatunk rá, hogy néhány hónap múlva megjelenik benne a fehér libatop is. Ez a növény foglalja el elsőként azokat a földeket, amelyeket építési munkálatokkal megbolygatnak.
Ez a szívós növény több vasat és fehérjét tartalmaz, mint a káposzta vagy a spenót, és több B-vitamin, kalcium van benne, mint a nyers káposztában.

Az egész növényt el lehet fogyasztani nyersen, de talán jobb, ha olyan módon készítjük el, mint ahogy a spenótot szoktuk. Levesekbe is belefőzhetjük. Kellemes, jellegzetes íze a zsenge kelkáposztáéra vagy a brokkoliéra emlékeztet.

Nád

Hazánk vízpartjainak erős szárú gyöktörzses növénye. Magasra növő évelő. Hosszú levelei kard alakúak virágai selymes bugákban nyílnak.
Arról a közönséges nádról beszélünk, mely csendes sekély vizekben sűrűn nő egymás mellett.

Akkor gyűjtsük, amikor szárai még zöldek, zsengék. Ha ekkor megtörnek, illetve megsérülnek a nád szárai cukros folyadék válik ki belőlük, mely gumiszerű anyaggá szilárdul.
Az észak-amerikai indiánok összegyűjtötték ezt a gumiszerű anyagot, golyókat formáztak belőle, és édességkén fogyasztották. A modern ízekhez szokott embereknek ez már nem olyan ínycsiklandozó finomság, de érdemes kipróbálni.
A korán leszedett friss, zöld szárakat kiszárítva és megdarálva, leőrölve, édes ízű, lisztszerű anyagot kapunk, mellyel sütemények tésztáját dúsíthatjuk.


Mezei sóska


Füves területeken, mezőkön, legelőkön gyakori, egész Európában elterjedt. Egyenes szárú évelő, 10-120 cm magasra nő. Levelei: élénk zöldek, nyíl alakúak, felső leveleik ülők. Virága: vörösesbarna, virágörvökből álló füzérek, nyáron nyílnak.
Leveleit gyakran már februárban be lehet gyűjteni, amikor más növény alig van. Nyersen csodálatosan hűsítőek, persze nem mindenki bírja a növény savasságát.
Franciaországban nehéz ételekhez adják ellensúlyozásként, például burgonyához, lencséhez, babhoz, valamint zsíros ételekhez, így sertéshúshoz, olajos halhoz, avokadóhoz.

Sóskás omlett
Az összevágott sóskaleveleket sütés közben adjuk a tojáshoz, közvetlenül azelőtt, hogy az összeállna. Mire az omlett elkészül, a levelek összeesnek, és a színük megváltozik.
 
Vadsóska pűré
Rövid ideig főzzük a sóskaleveleket, csepegtessük le alaposan, majd turmixoljuk össze (villával is összelehet törni). Zöldségköretként vagy zöldszószként kínáljuk. Az utóbbihoz turmixolás közben adjunk 2 evőkanálnyi olívaolajat és fűszerezzük sóval borssal
.

Illatos ibolya


Virága nagyobb és szögletesebb, mint más ibolyáké, és kellemesen illatos (bár illatát csak rövid ideig ehet intenzíven érezni, mert enyhén érzésteleníti az orr receptorait
Erdőkben, sövények aljában, kertekben gyakori, egész Európában elterjedt. Alacsony kúszónövény, vízszintesen kúszó indája 10 cm-enként legyökerezik. Legfeljebb 15 cm magas. Levelei: szív alakúak, hosszú nyelűek. Virága: ibolyakékek vagy fehérek.
Virágai gyakran rejtve maradnak az aljnövényzet alatt, mert kedveli az árnyékos helyeket.
Régen az illatos ibolyát gyakran használták főzés során az, illatáért és dekoratív megjelenéséért. Nagy, szív alakú levelei az Erzsébet-korabeli gondosan összeállított saláták szerves részét képezték. Sokkal később, amikor a francia forradalom emigránsai népszerűvé tették a borjúhúst Angliában, virágából készített dresszingeket is kezdtek kínálni a pecsenyékhez. Illatos ibolyával ízesítették a rizspudingot, melyet mandulaforgáccsal és tejszínhabbal kínáltak (a rizspudinghoz ma is használnak illatos ibolyát).

Cukrozott ibolya
Az illatos ibolyát a száránál fogva először mártsuk tojásfehérjébe, azután kristálycukorba. Kis ecset segítségével juttassunk cukrot a nehezen elérhető hajlatokba is, mivel az eltartás miatt fontos, hogy a növény minden részét cukor fedje. Zsírpapírra fektetve szárítsuk néhány napig, aztán jól zárható dobozban tegyük a hűtőbe.

Közönséges cickafark
Füves területeken gyakori. Kúszó j gyökértörzsű, felálló, pelyhes szárú évelő, csoportosan, telepekben él. 10-100 cm magasra nőhet. Levelei: sötétzöldek, erősen aromásak, kétszeresen szárnyaltak. Virága: fehér vagy rózsás árnyalatú, bogernyőkbe rendeződő fészkű. Nyáron és ősszel virágzik, gyakran egészen karácsonyig
Az angolszászok nagy erőt tulajdonítottak a cickafarknak, úgy tartották, védelmet nyújt a szerencsétlenségekkel és a betegségekkel szemben. Jó hírnevet szerzett a füves emberek között azzal is, hogy sebösszehúzó hatása van.
Mint minden fűszernövény esetében, akkor a legjobb begyűjteni, amikor a növény éppen virágba borul. Ha zöldségként kívánjuk felhasználni, akkor a középkorú leveleket válasszuk.
Kis mennyiségben hűs, kissé kesernyés ízt ad a salátáknak.
Főtt zöldségként is el lehet fogyasztani, ha a szőrös leveleket elválasztjuk szívós szárától, 10 percig forraljuk, leszűrjük, azután vajban megpároljuk.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!