elme1964-ben Norman Cousinsnál, egy magazin szerkesztőjénél Bechterew-kórt állapított meg az orvos. Ez egy életveszélyes autoimmun betegség, amelyből elméletileg nincs gyógyulás. Cousins nem törődött az orvosokkal, hozzáfogott a maga saját módján, örömterápiával való gyógyításhoz. Rendszeresen olyan filmeket nézett, amelyek nevetést váltottak ki belőle, és hamarosan megindult a gyógyulás útján. Felgyógyulása után létrehozta a Cousins Centert, amely az ember egészségének pszichológiai tényezőit vizsgálja.



Abban az időben a tudomány elvetette annak még a gondolatát is, hogy bármilyen pszichés állapot, legyen az pozitív vagy negatív, befolyásolhatja a fizikai jól-létet. Az 1980-as és az 1990-es évek elejétől fogva jelentek meg tanulmányok az agy és az immunrendszer kapcsolatáról, azt sugallva, hogy az immunsejtek receptorai, amelyek az agyi neurotranszmitterekhez kapcsolódnak, így szállítják az üzeneteket egyik idegsejttől  a másikig – kommunikációt folytatnak egymással. Ezeknek a kapcsolatoknak klinikai jelentőségük van.

Ezt az elsők között mutatta ki egy virológus (vírusokat kutató) orvos, Ronald Glaser, aki ma a Magatartás Orvostudományi Kutató Intézet igazgatója az Ohio State University-n.

- Amikor én elkezdtem a kutatásaimat az 1980-as években, senki sem hitte, hogy a stressznek köze lehet a betegséghez” – emlékszik vissza. A virológus és munkatársai vérmintákat gyűjtöttek vizsgaidőszakban az orvostanhallgatóktól, és megállapították, hogy ebben a stresszel teli időszakban alacsonyabb volt az immunsejtek aktivitása, és nagyobb mennyiségben volt az Epstein-Barr vírus antitestje a mintában. Ami arra enged következtetni, hogy a stressz negatív hatással van az immunrendszerre, lehetővé teszi, hogy egy normálisan lappangó vírus újra aktiválódhasson.

A kezdeti idők után hatalmas fejlődésnek indult a pszichoneuroimmunológia (PNI): az orvosegyetemek világszerte megalapították az elme és a test kapcsolatával foglalkozó tanszékeiket – amelynek a PNI csak egy komponense.

Ma már elfogadott, hogy a test válaszol a stresszre. Elnyomhatja az immunrendszer egyik vagy másik részét, és ha hosszú időn át jelen van, gyulladást vált ki. Széles tömegekre kiterjedő epidemiológiai kutatások arra engedtek következtetni, hogy a hosszabb időn át fennálló, stresszt okozó munkakörülmények növelik a koronáriás szívbetegség és a 2. típusú cukorbetegség kockázatát, például. Az alacsony szociális-gazdasági státusz fokozza a fertőző betegségekre való fogékonyságot, és figyelemre méltó mennyiségű bizonyíték gyűlt össze arról is, hogy a stressz növeli a HIV-AIDS betegség progresszióját (előrehaladását). De hosszú út vezetett még addig, hogy a kutatók megértsék, az agy jelzései hogyan váltanak ki fizikális állapotokat.

A pszichoneuroimmunológus Steve Cole elsőként azt vizsgálta, hogyan hat a magányosság, a szociális elszigeteltség. Ez az egyik legerősebb pszichológiai kockázati tényező, ami negatívan befolyásolja az egészségi állapotot, csak sosem lehet biztos benne az ember, hogy önmagában okoz betegséget vagy egy másik tényező is be van vonva: például a magányos emberek helytelenebbül táplálkoznak.

Cole és munkatársai a fehérvérsejtek génkifejeződéseit nézték 6 krónikusan magányos embernél. (Akik már több éve elszigetelten éltek, és féltek más emberektől.) Összehasonlították őket más emberekkel, akiknek nagyszerű barátaik voltak, akik támogatták őket. A kutatók az emberi génkészlet nagyjából 22 000 génje közül 209-ben állapították meg, hogy különbözik a magányosaké a közösségben élőkétől: vagy többet vagy kevesebbet termel egy-egy fehérjéből. Ez egy általános minta volt.

A túlreagáló gének gyulladáskeltő fehérjét termeltek, az alulreagálóknak vírusellenes szerepük volt. A közösségben élő embereknél a fordítottja volt igaz.

Ez volt az első kutatás, amely kapcsolatba hozott egy pszichológiai rizikófaktort a génkifejeződésekkel. Majd megismételték a kutatást, most már 93 emberrel. Cole kijelentette, hogy hasonló eredményt kaptak nem csak magányosság, de gyászolás vagy alacsony szociális-gazdasági státusz esetén is.

Cole úgy magyarázza, hogy evolúciós eredete van a jelenségnek. Őseink szoros csoportokban éltek, ki voltak téve vírusos fertőzéseknek, amit kivédtek a vírusellenes gének.

Az elszigetelten, stressz alatt élő emberek sérülés esetén nagyobb eséllyel kaptak bakteriális fertőzést, így szükségük volt a gyulladáskeltő fehérjét termelő génekre, hogy gyógyuljanak a sebeik, és legyőzzék a fertőzést.

De a modern stressz nem hasznos: csak krónikus és szükségtelen gyulladáshoz vezet, amely idővel károsítja a szöveteket, növeli a krónikus megbetegedések kockázatát, mint az érelmeszesedés, a rák és a cukorbetegség.

A klasszikus immunológusok, mint Cole eredményeit ‘csodálatba ejtő’ megfigyeléseknek nevezték a tudósok, de nem voltak meggyőzve.

„Amíg nem rakjuk össze az egész mechanizmust, bizonytalanság és szkepticizmus fog övezni” – mondta Cole. Azonban kimutatni a pontos mechanizmust, például, melyik neurotranszmitter okozza azt a bizonyos hatást, rendkívül nehéz, mert az agy és az immunrendszer külön-külön is igen bonyolult.

2010-ben Cole társult egy régi barátjával, Barbara Fredricksonnal, aki felajánlotta neki az együttműködést: hogyan hat az érzelmi jól-lét az egészségre. Csakhogy a jóllétet kutatni még nehezebb, mint a stresszt. Nincs biológiai jelzőmolekulája, mint a stressznek a kortizol, nem lehet egyszerűen előállítani laboratóriumban.

Az egyik lehetőség: visszafordítani a génkifejeződés káros hatását, amit a stressz okozott. Cole három kisebb létszámú, de véletlenszerű és kontrollált kutatást végzett. 45 stressz alatt lévő otthoni betegápoló személynél és 40 magányos felnőttnél kimutatta, hogy a meditációs kurzuson való részvétel a fehérvérsejtjeik génkifejeződését elindította a gyulladáskeltéstől a vírusellenesség felé.

A harmadik kísérletben, amelyet egy pszicho-onkológus, Michael Antoni vezetett, 200 nő vett részt, valamennyinek korai stádiumú emlődaganata volt.

Azok között, akik elvégeztek egy tízhetes stresszkezelő programot, a gyulladáskeltő és az áttételekkel kapcsolatos gének alulszabályozottak lettek, szemben a kontrollcsoportba tartozókkal, akik egynapos felvilágosító tanfolyamon vettek részt. „Ha megváltoztatjuk a pszichét, vele változik a fizikai oldal is” – mondta Antoni.

Cole és Fredrickson tovább akart menni: mi történik a szervezetben, amikor az ember boldog?

80 résztvevőtől megkérdezték, milyen gyakran érezte magát boldognak vagy elégedettnek a múlt héten, milyen gyakran érzi, hogy az életének értelme, jelentősége van.

A kérdések úgy voltak megtervezve, hogy különbséget lehetett tenni a boldogság (elégedettség) két formája között: a hedonikus (a testi, anyagi örömök, mint a jó vacsora, a szex) és az eudaimonikus boldogság (megelégedettség) között, ami a mélyebb megelégedést jelzi, azt, hogy a tevékenység magasabb rendű céllal, értelemmel párosul (intellektuális, társadalmi vagy jótékonysági munka).

A kutatók meglepetve látták, hogy a két, eltérő típusú boldogság különbözőképpen befolyásolta a géneket. A céllal, értelemmel tevékenykedőknek kedvezőbb volt a génkifejeződési profiljuk, míg a hedonikus örömöket keresők génprofilja inkább a negatív körülmények között élők génprofiljához hasonlított.

Az egyik magyarázat az, hogy az eudaimonikus jó közérzet közvetlenül kedvez az immunműködésnek. De Cole jobban szereti a stresszre adott válasz terminológiájával magyarázni. Ha valakit egyedül az üres fogyasztás vezérel, mondja, minden öröme a személyes körülményeitől függ. Ha a körülményei rosszra fordulnak, nagy stressz éri. De ha olyan dolgokkal törődik, amely önmagán túlmutat – közösség, tudomány, művészet – kevesebb jelentősége lesz a mindennapi stresszeknek.

A pszichoneuroimmunológia kutatói kritikával és ellenérzéssel találkoztak. Cole és Fredrickson abban egyetértenek, hogy túl kicsik a kutatásaik, és hogy meg kell ismételni őket. De a kérdőívüket, amely a két különböző elégedettség állapotát méri, megvédik: kiterjedt, előzetes kutatás érvényesítette.

A bírálatok ellenére, bizonyították, hogy a pozitív érzelmek képesek visszafordítani a negatív körülmények biológiai hatását, és ez elég is ahhoz, hogy megváltozzon valakinek az élete.



Forrás: független.hu



 


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!