Enélkül nem is igazán ünnep az ünnep. Persze az elmúlt években egyre inkább erősödnek a környezetvédelmi érvek is, hogy inkább műfenyőt díszítsünk az otthonainkban. Én úgy vélem, hogy a direkt erre a célra nevelt, folyamatosan pótolt fenyőknek töredéke a környezeti terhelése, mint egy műfenyőnek, aminek a lebomlása ki tudja meddig tart.
És valljuk meg őszintén, azért a 3.-4. évben már nem annyira szép a sokadszor kihajtogatott műfenyő: elgörbülnek az ágai, a tűleveleket imitáló műanyag részek koszolódnak, ragacsossá, összetapadttá válnak, ahogy öregszik az anyag. És még csak finom erdő illatot sem áraszt.
Ezért én inkább Önt is arra bíztatom, hogy vegyen cserepes, gyökeres fenyőt az ünnepekre. Így a fenyő második életében csodaszép, illatos éke lesz az otthonának, a harmadik életében pedig díszítheti a kertjét vagy egy környékbeli iskola, óvoda udvarát.
Gondoljon csak bele milyen jó érzés lesz minden tavasszal megsimogatni a pihe-puha ecseteket a hajtásvégeken, gyönyörködni a fácska formás cseperedésében.

Ha kicsi a kert
Nagyon szép formás karácsony- és fenyőfák lehetnek kis méretben:
- a törpe cukorsüvegfenyő,
- a törpe fészekfenyő, és
- a törpe luc is.
Mind nagyon szép, tömött formájú fenyőféle és nem nőnek túlontúl nagyra sem.
A gyökeres fenyőket cserépben vagy földlabdával is meg lehet venni az ünnepek előtt. Ha nincsen cserépben, mindenképp ültesse egy megfelelő méretűbe. (Ne legyenek összenyomva a gyökerei túlságosan, de nem is kell sokkal nagyobbnak lennie.)
Karácsony után érdemes mielőbb kirakni a kertbe őket, a cserepet leásva a talajba. Így a föld meg fogja védeni a fagyoktól a növényt, és tavasszal véglegesen el tudja ültetni tápanyagokkal. (Ha télen ültetné ki, lehet a talaj nem lesz ideális állapotban.)
Ha Ön is az ezüstfenyőt szereti jobban, azzal is bátran tegyen így! Igaz, hogy nem illatos, mint a luc, de csodaszépen mutat az ünnepek alatt.  Kifejezetten szereti a homokos talajokat, töretlenül fejlődik benne.
Az örökzöldek, így a fenyők is jól bírják a formázást, metszést. Ha kicsi a kertjében a hely, bátran csipegesse meg időről időre a növényt. Ettől szépen be fog dúsulni.

A cserepes fenyő karácsonya
A cserépben lévő fenyő attól, hogy szobanövénynek tűnik, nagyon is kintre való. A legjobb, ha csak karácsonyra viszi be és néhány nap múlva már vissza is viszi a teraszra, vagy egyből a neki előkészített gödörbe. (Az új évet már semmiképp se várja meg benn.)
A díszítésnél érdemes vigyázni rá, hogy ne törjenek meg az ágak, nehogy visszafagyjon rajta keresztül majd a fácska.
Öntözni módjával kell csak, de érdemes a radiátoroktól, klíma befúvóktól távolabb elhelyezni, hogy ne érje hősokk.
Vásárláskor érdemesebb kicsi vagy közepes termetű példányt nézni. A nagyokkal sokkal nehezebb bánni, könnyebben sérülnek meg.

A fenyőfa harmadik élete: az udvaron
A teleltetésről már esett néhány szó, ezért most nézzük meg, mit tegyen a fával tavasszal. Az ültetéskor alapos tápanyagozásra van szüksége a növénynek (az Örökzöld rutint ajánlom ehhez és a DCM Vivimus ültetéshez való talajjavítót). Ez segíti a szabadon engedett gyökerek növekedését. Általános szabály, hogy a gyökérzet méreténél 1,5-2x nagyobb gödröt kell előkészíteni, hogy a gyökerek a laza talajban gyorsan növekedésnek indulhassanak.
Rendszeres tápanyagozással az első évben jól meggyökeresedik a fa, csak eztán indul növekedésnek. Nem foghat mellé, ha az Örökzöld rutin lépéseit követi a fenyő rendszeres ápolásában is!
A Rutin csomag tartalma: Prohumin, Smaragd Extra Mg, Amalgerol.

Illatos karácsonyt, és jól megeredő fenyőt kíván:
Molnár Gábor Éva
kertészmérnök